| |
Tesztoszteron
eMagazin
Mechanikai terhelés, izomrost-típusok
és a hipertrófia
Írta: Brian Haycock
Íme egy állítás, melyet egyszerűbben
már nem is tudnék megfogalmazni a különböző rosttípusokról és azok
edzéséről: "A fokozódó súly-terhelés mindenféle izomrostban
hipertrófiát, azaz növekedést vált ki."
Ha
régebben bármikor izomrost-típusokról és a hipertrófiáról írtam,
vagy agresszíven kritizáltak, vagy állításaimat sebtében elutasították.
Lehet, hogy hiba újra felhoznom a témát. Azonban szerintem nagyon
fontos egy egyszerű alapigazságot közkinccsé tenni, vagyis azt,
hogy a súly-terhelés a hipertrófia elsődleges ingere. Az elv a mechanikai
feszülés (vagyis a súly-terhelés) és a hipertrófia közti összefüggésen
alapul, konkrétan azon, hogy a kettő között pozitív korreláció létezik.
A pozitív korreláció azt jelenti, hogy ha az egyik változó növekszik,
akkor a másik is növekszik. A negatív korreláció pedig azt, hogy
ha az egyik növekszik, akkor a másik változó csökken.
Annak ellenére, hogy sok tudományos elmélet
és modell nagyon is elvontnak tekinthető, a terhelés keltette hipertrófia
elmélete nem az. Az elv az izomsejtek sajátságos tulajdonságain
alapszik, az izomsejtek ugyanis "mechanociták". Ez azt
jelenti, hogy a sejt fizikai megnyúlása, torzulása beindítja a genetikai
apparátusának működését. A génkifejeződés megindulása pedig az első
lépés az új fehérjék szintézisének útján. Az izomsejtek nem igényelnek
"külső" hormonális jeleket, így tesztoszteront vagy IGF-1-et
a növekedésük beindításához, bár ezek a hormonok ezt jelentősen
fokozhatják. A mechanikai inger még a beidegződéssel nem rendelkező
izomrostokban is elegendő stimuláció a növekedés kiváltásához!
Nos, papíron mindenki elfogadni látszik
a terhelés és a hipertrófia közti összefüggést, egészen addig, amíg
azt alkalmazni nem kezdem a gyakorlatban az edzések konkrét megtervezéséhez
(sorozatok, ismétlések)! Miért? A tudatos, vagy tudattalan tévhit
miatt, mely szerint nem maga a súly-terhelés, hanem a fáradás a
hipertrófia elsődleges ingere. Ez a tévhit azt a kitételt is tartalmazza,
hogy az I-es típusú izomrostok hipertrófiára serkentéséhez magas
ismétlésszám szükséges, mert ezek a rostok "ellenállóak a fáradsággal
szemben". Ez logikusnak is hangzana, HA tényleg a fáradtság
lenne a hipertrófia elsődleges ingere, a kutatások azonban nem ezt
támasztják alá.
Szeretném, ha e két kijelentésen elgondolkodnátok
egy percre:
1) Ha a súly-terhelés a hipertrófia
elsődleges ingere, akkor a súly-terhelés növekedésével az izomnak
is növekednie kell - mintegy a szervezet válaszaként.
Viszont:
2) Ha viszont a fáradtság a hipertrófia
elsődleges ingere, akkor a fáradtság mértékének növekedésével a
hipertrofikus válasz mértékének is növekednie kell.
A két fenti elv teszteléséhez elegendő
egy egyszerű kísérlet. Szerencsés "véletlen", de az ohio-i
egyetem kutatói pontosan ilyen kísérletet végeztek el. (lásd Campos
GE, Luecke TJ, Wendeln HK, Toma K, Hagerman FC, Murray TF, Ragg
KE, Ratamess NA, Kraemer WJ, Staron RS: Muscular adaptations
in response to three different resistance-training regimens: specificity
of repetition maximum training zones, Eur J Appl Physiol, 2002
Nov;88(1-2):50-60)
A kísérletben a résztvevők nyolc héten
keresztül magas intenzitású lábedzés-programot végeztek. Az első
négy héten hetente kétszer, a második négy hétben pedig hetente
háromszor edzettek. A résztvevők háromféle program közül végeztek
egyet. A három program típus közelítőleg azonos edzésmennyiséget
tartalmazott (volumen=súly-terhelés x ismétlésszám x sorozatszám).
A gyakorlatok és a sorozatok közti pihenőidőt pedig az erő-állóképesség
kontinuum alapján határozták meg. Így azok, akik magas ismétlésszámmal
dolgoztak, kisebb számú szériát végeztek és kevesebbet pihentek
a többiekhez képest.
A gyakorlatok mindhárom csoportnál kötött
sorrendben a lábtolás, guggolás és lábnyújtás voltak. Bemelegítés
után az alacsony ismétlésszámmal dolgozó csoport tagjai akkora súlyokkal
edzettek, amivel 3-5 ismétlésre voltak képesek. Ők négy sorozatot
végeztek, az egyes sorozatok között három perc szünettel.
A közepes csoport tagjai 9-11 közötti
maximális ismétlésszámmal, három sorozattal dolgoztak, a sorozatok
között két perc szünettel. Végül a harmadik, magas ismétlésszámú
csoport tagjai 20-28 közötti maximális ismétlésszámmal, két sorozattal,
sorozatonként egy perc szünettel edzettek.
A kísérlet alatt a használt súlyt folyamatosan
emelték, hogy a résztvevők biztosan az ismétlésszámnak megfelelő
maximális terheléssel dolgozzanak az adott ismétlésszám-tartományban.
A részvevők minden sorozatot bukásig
végeztek, vagyis a fáradás mértéke a három csoportban azonosnak
tekinthető. Ha egy résztvevő az adott ismétlésszámnál többet volt
képes végezni, akkor a súlyt emelték, hogy az ismétlésszám visszaessen
a kívánt tartomány határain belülre. Az edzések 10-15 perc gimnasztikával,
nyújtással és alacsony intenzitású kerékpározással kezdődtek és
végződtek, melyek a bemelegítés és levezetés szerepét töltötték
be.
Nos, mi történt? Vajon a magas ismétlésszámmal
dolgozóknál az I. típusú rostok fejlődtek leginkább? Vajon csak
a II. típusú rostokat serkentette hipertrófiára az alacsony ismétlésszámú
edzés? Ha elhiszed, hogy az I. típusú rostok a magas, a II. típusúak
pedig az alacsony ismétlésszámtól fejlődnek, akkor így is kellett
volna történnie!
Viszont, ha a hipertrófia a terheléstől
függ és a növekvő terhelés az összes izomrostot hipertrófiára serkenti,
akkor a terhelés növekedésével a hipertrófiájuk mértékének is növekednie
kell. Más szavakkal: a viszonylag legnagyobb súlyokkal dolgozó csoport
tagjainál az ÖSSZES rostban magasabbnak kell lennie a hipertrófia
mértékének az ismétlésszámtól függetlenül (persze azért bizonyos
ésszerű határok között). Pontosan ez történt!
Bár más fiziológiai változókat is mértek
a kísérletben, minket most az ismétlésszám és az egyes rostokban
fellépő hipertrófia közötti összefüggés érdekel. Itt vannak a számszerű
adatok a hipertrófia mértékéről. Ne feledd, hogy mindhárom csoport
tagjai az ismétlésszámtól függetlenül bukásig dolgoztak, vagyis
a fáradtság mértéke közel azonos volt és a volumen is!
| Izom
adaptációk háromfajta edzésprogramra:
az ismétlésszám zónák specificitása |
|
Előtte |
Utána |
Növekedés |
| Magas ismétlésszám
(20-28) |
|
|
|
| I. típusú rost (lassú) |
3894 |
4297 |
10.3% |
| IIa. típusú rost (gyors, oxidatív-glikolitikus) |
5217 |
5633 |
8.0% |
| IIb. típusú rost (gyors, glikolitikus) |
4564 |
5181 |
13.5% |
| |
|
|
|
| Közepes
ismétlésszám (9-11) |
|
|
|
| I. típusú rost (lassú) |
4155 |
4701 |
13.1% |
| IIa. típusú rost (gyors, oxidatív-glikolitikus) |
5238 |
6090 |
16.3% |
| IIb. típusú rost (gyors, glikolitikus) |
4556 |
5798 |
27.3% |
| |
|
|
|
| Alacsony
ismétlésszám (3-5) |
|
|
|
| I. típusú rost (lassú) |
4869 |
5475 |
12.4% |
| IIa. típusú rost (gyors, oxidatív-glikolitikus) |
5615 |
6903 |
22.9% |
| IIb. típusú rost (gyors, glikolitikus) |
4926 |
6171 |
25.3% |
|
| Megegyező
volumen és kifáradás mellett elért eredmények. |
Meglepő eredmény? Egyáltalán nem! Azonos
edzésmennyiség mellett a nagyobb súly-terhelés fokozott hipertrófiát
okoz izomrost-típustól függetlenül. Engem az sem ért váratlanul,
hogy maguk a kutatók is meglepődtek azon, hogy az alacsony ismétlésszámmal
dolgozóknál ugyanannyi, vagy magasabb volt az izomnövekedés a másik
két csoporthoz képest. Bennük is az a tévhit szilárdult meg, hogy
nagy súlyokkal nem lehet hipertrófiát stimulálni. A régi erőedzési
dogma még a kutatókat is félrevezette a hipertrófiával kapcsolatban.
Ez a felfogás csak lassítja az edzés élettanát vizsgáló kutatásokat,
mert a kísérleteket gyakran tévhitekre alapozva hibásan tervezik
meg.
| Keresés
a tudományos
adatbázisunkban |
| |
| Keresés
a "Szakértő válaszol"
adatbázisunkban |
| |
Nem teljesen értem, miért nehéz sokaknak
elfogadni, hogy a hipertrófia elsődleges ingere igenis a súly-terhelés.
Talán azért, mert félnek, hogy nem fejlődnének olyan gyorsan, mint
hiszik, hogy fejlődhetnének, ha az izomélettani kutatások minden
apróságának megfelelnének. Végül is, nem minden izomélettani aspektusnak
van köze a súlyzós edzés hatására kialakuló hipertrófiához.
Sokkal hasznosabb és jogosabb lenne,
ha az izomrostok típusának kérdését a teljesítőképességgel összefüggésben
tárgyalnánk (erő, állóképesség, teljesítmény). Hiszen az egyes rosttípusok
elkülönítése a rostok tápanyag-hasznosítási sajátságain, nem pedig
a mechanikai terhelésre adott válaszukon alapszik. A rost-anyagcsere
sajátosságok felől megközelítve nem lehet tiszta képet felvázolva
megmagyarázni a terhelés-keltette hipertrófia mechanizmusát! T
Kapcsolódó cikkek
További
HST cikkek az Edzés:Testépítés menüpont alatt
|