| |
Tesztoszteron
eMagazin
Enni, enni, enni! De mivel?
Írta: Illés Norbert, lifetime naturál testépítő
Emlékszel a régi FLEX magazinokra? Az
első pár oldalon apró híreknek beillő kis cikkek voltak, melyek
terjedelme egyes esetekben nem haladta meg az 5-10 sort sem. Lehet,
hogy ezen írásom is egy hasonló kaliberű cikk, amely most ujjaim
alatt formát ölt. Talán nem is az én tisztem lenne erről írni. Biztos
vagyok abban, hogy népes kis táborunkban akad fogszakorvos is -
én fogtechnikus vagyok. Ennek ellenére nem várhattam tovább. Úgy
érzem, ezt meg kell tennem, és ha másért nem is, de felvezető cikknek
biztos jó lesz arra az esetre, ha valaki nem mellőzve a tudományos
hátteret, írna egy korrekt cikket a fogápolásról. Én úgy gondolom,
hogy a testről egy naturál testépítőnek jobb minél többet tudni.
Hagyjuk a rizsát és vágjunk bele!
Bevallom, mint fogtechnikus, elég sok
esetben vetek pillantást a velem beszélgető egyén fogaira. Szakmai
szempontból nagy örömömre szolgál, hogy elgondolkodhatom azon, miként
tudnám az adott problémát megoldani. Valójában ez volt jelen cikk
megszületésének ingere is. A fogazat és a hozzá kapcsolódó anatómiai
szájképlet számtalan problémát rejthet és okozhat is egyben. Egy
"egyszerű" fogfájás kihathat az egész arcüregre, így iszonyatos
fájdalmakkal lehet küzdeni.
A legelső, amit tehetünk annak érdekében,
hogy megóvjuk az étkezéshez szükséges elsődleges szerveink működőképességét,
az a megelőzés, illetve ápolás. A jól funkcionáló fogazat nem csak
magas élvezeti értéket biztosít, hanem az egészség megőrzéséhez
is nélkülözhetetlen. Mint tudjuk, az emésztés a szájban kezdődik,
de csak akkor, ha az étel jól elő van készítve, magyarul alaposan
meg van rágva. Amennyiben utóbbi nem teljesül maradéktalanul, úgy
gyomorproblémák jelentkezhetnek és idővel biztosan jelentkezni is
fognak.
Gondolom mindenki szokott fogat mosni.
Ezzel a nagy többség letudta a száj higénés követelményeket. Itt
is kell javítani, nem lehet a többit a természetre bízni.
1. Mivel ápoljuk a fogainkat, szánkat,
torkunkat?
Fogkefe.
Az első egy jó fogkefe. Nem az, amit a TV reklámokban látsz. A lényeg,
hogy minél kisebb fejjel rendelkezzen. Ez azért fontos, hogy a leghátsó,
teljesen bedőlt, elcsavarodott fogakat is tökéletesen körbe
lehessen tisztítani. Legjobb megoldásnak az elektromos fogkefék
bizonyulnak. Ilyen fogkeféket már bármelyik drogériában lehet kapni
pár ezer forintért. A fogkefét úgy használd, hogy körkörös mozgásokat
végzel vele az alsó és felső fogsorok összes felületén végighaladva.
Az egyirányú, erős sikáló előre-hátra mozgás nem megfelelő, mert
ez azt eredményezi, hogy erősen visszahúzódik az íny és a fogak
felületén vízszintes csíkok jelennek meg a fogkefétől. Ezek a bemélyedések
igen jó megtelepedési helyeket jelentenek a lepedéknek. Így ez a
módszer kerülendő. Sokat lehet hallani, hogy legalább ennyi és ennyi
percet kell a fogakat mosni. Ez is csak olyan, mint az edzés időtartama,
ha egyszer vége, akkor vége, ha meg nem, akkor még dolgozni kell.
Azt javaslom, hogy a külső, belső és rágófelszíni felületeken legalább
négyszer-négyszer menjünk át. Ennek végeztével a fogínyt is ilyen
körkörös mozgással finoman át kell masszírozni a fogak irányába.
Ez ugyanolyan jó hatással van a fogínyre, mint egy jó masszázs az
izmokra. A TV-ben látni lehet még, hogy a nyelvet is tisztítják
a lepedéktől. Ez sem elvetendő. A régi fogkeféddel átdörzsölheted
a nyelved.
Fogselyem.
Talán feltűnt, hogy a fogaknak nem csak külső (buccal), belső (palatinal)
és rágófelszíni (occlusal) része van, hanem megtalálható az úgynevezett
fogak közötti (approximal) felület is. Ide fogkefével igen nehéz
beférkőzni, mondhatnám lehetetlen. Ez számos esetben fogszuvasodáshoz
vezet. Erre van a fogselyem. Szinte bárhol beszerezhető, gazdaságos
50 méteres kiszerelésben kapható. A fogselymet a fogak közé behúzva
eltávolítható dolgokat fogunk találni, mint pl. csirkemell rostok
(húsi). Egészen az íny alá behúzható, hogy onnan is el legyen távolítva
a lepedék.
Szájöblítő.
Gondolom mindenki, ismeri. Jó leheletet biztosít és egyszerű a használata.
Fogmosás és/vagy alapos szájöblítés után lehet vele öblögetni és
utána közel hajolni bárkihez.
Cukormentes
rágógumik és cukorkák. A fentihez sorolnám. Ellenvetésem
nincs, de semmit nem helyettesítenek. Napjában többször is
fogyasztható főleg, ha diétán vagy. Ilyenkor az ember lehelete nem
a legjobb, na meg egy kis édesség sem jön rosszul.
Ínyzuhany.
Elég speciális eszköz és a jó terméknek az árát is elkérik, vastagon.
A fognyak és az íny átfedési területét lehet vele tisztítani, elsősorban
a rögzített fogpótlásoknál ajánlható az alkalmazása. És mindez azért,
mert egy egybeöntött híd műfogai közé nem húzható be a fogselyem.
A rögzített fogpótlás ebben az esetben máshogy nem tisztítható a
nyaki területen.
2. Mikor mossunk fogat és az eszközök
között mi a sorrend?
Két esetben szinte biztos, hogy fürdőszobába
kerülünk. Én azt mondom, ha napi kétszer fogat mosunk és egyszer
használunk fogselymet, az jónak mondható.
- Először alaposan öblítsünk, így a
"nagyobb" maradványok jól eltávolíthatóak.
- Vegyük elő a fogselymet (amennyiben
rögzített pótlásunk van és az nem tisztítható másképp, akkor az
ínyzuhanyt), és ezzel tisztítsuk meg az összes fogközt. Ennek
végeztével öblítsünk.
- Most következik a fogkefe, melyet
a fent leírtak szerint alkalmazzunk.
- Végezetül használhatjuk a szájöblítőt.
A kialakult szájsebeket is kezeljük a
fogtisztítás után az erre a célra felírt gyógyszerrel, vagy gyógyhatású
készítménnyel. Általános fertőtlenítő és sebgyógyító hatásáról ismert
a jól bevált propolisz csepegtető, amit ilyen esetben bárkinek ajánlok.
Javaslom továbbá, hogy az eredendően
kialakult, vagy mesterségesen létrehozott rossz harapásokat mielőbb
korrigáltassuk. Ennek jele lehet, hogy fáj az állkapocs ízület,
vagy kattog. Most nem azt mondom, hogy "keresse fel kezelőorvosát!",
hanem azt, hogy keresd fel a technikust, aki készítette a pótlást,
illetve akivel készítetnéd. A fogtechnikus fog jó irányt adni, hogy
melyik dokihoz kell menned, illetve, hogy mi a megoldás.
Tehát az első lépcsőfok minőségét kell
megőrizni, illetve helyrehozni, hogy tovább léphess a testépítésben.
Mert ha nem eszel, tudod mi várható? Na igen, és egy szép mosoly
még sokat érhet! T
Kapcsolódó cikkek
Shopping
tréning
Summer Jam 2004
Rangsor
|