| |
Tesztoszteron
eMagazin
Dupla dinamit
Beszélgetés Barkóczi Tamással, a profi futballista testépítővel
Írta: Farkas Tamás
2005. június
Igazán kevés sportolónak sikerült bizonyítania két sportágban is. Aki először eszembe jutott, az Kupcsik László, hiszen 2004-ben testépítőként Európa-bajnoki címet szerzett, és még ugyanabban az esztendőben fekvenyomó világbajnok is lett. Vagy Növényi Norbert, aki birkózásban volt olimpiai bajnokunk és emellett kick-boksz világbajnoki címmel is rendelkezik. Az alábbi beszélgetés egy olyan testépítővel készült, aki egyszerre futballista és testépítő versenyző is egyben.
Mi is lehetne más a kezdő kérdésünk, mint hogy miként lettél te testépítő, és miért ezt az útját választottad az érvényesülésnek?
Hat éve kezdtem el a súlyzós edzéseket. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal tréningezek rendszeresen. Nálam azonban eléggé rendhagyó ez a testépítés iránti szenvedély, ugyanis nem köteleztem el magamat száz százalékosan a bodybuilding mellett, mint általában a versenyzők. Én jelenleg is aktív labdarúgó vagyok, aki NB II-ben, NB III-ban, sőt NB I/B-ben is rúgom a labdát. Ezzel párhuzamosan végzem a testépítő edzéseimet és készülök a versenyekre.
Megmondom őszintén, hogy eddig nem volt szerencsém olyan testépítő versenyzőt ismerni, aki a foci mellett komoly fejlődésre tett volna szert és látványos külsővel kergette volna a labdát. Hogyan lehet összeegyeztetni a két, egymáshoz minimális mértékben hasonlító sportot?
Igen, ez valóban nem egyszerű dolog! Tulajdonképpen én nem is készülhetek a hagyományos testépítő felkészülés szerint, hiszen a komoly tömegnövelés számomra nem beütemezhető. Versenyek után behízok, de sosem szabad annyira elengednem a súlyomat, hogy a futball rovására menjen. Annál is inkább, mert nekem a fő kereseti forrásom a labdarúgás, én a fociból élek.
Mégis, ha ilyen jól megy a foci, akkor minek erőlködsz a súlyzókkal?
Abban az időben, amikor elkezdtem a súlyzós edzéseket, rám is nagy hatással volt az izmos, férfias külső, és természetesen szerettem volna én is szert tenni ilyenre. Először csak hobbi szinten, fekvenyomásra és egy kis bicepszezésre korlátozva az edzést tréningeztem. Majd amikor beindult a SCITEC naturál mozgalma és megláttam Tito Raymond fizikumát a MUSCLE SPORT magazinban, én is kedvet kaptam a versenyzéshez. A két évvel ezelőtti Superbody-n indultam először. És való igaz, hogy az ÚJONC kategóriában a nyolcadik helynél el tudtam volna képzelni bombasztikusabb debütálást is, de nem vette el a kedvem és még nagyobb lelkesedéssel készültem a következő megmérettetésre.
A következő év tavaszán megrendezett FIT FORMA versenyen indultam legközelebb, tudatában annak, hogy az akkori formám szerint ez volt a reális színtere a versenyzésnek. Aztán jött a Nestlé Fitness Kupa, ahol harmadik lettem, majd három hét múlva a megnyertem a FIT FORMA Magyar Bajnokságot. Egyébként elmondhatom, hogy még sosem sikerült normális, nyugodt körülmények között elindulnom versenyen. Általában a megmérettetés előtt mindig közbejön valami. Hol egy autóbaleset, hol egy térdszalag szakadás, porcleválás... Szóval nem sima ügy a versenyzés számomra. Így készültem fel a 2004-es Superbody-ra, ahol a kategóriámban második, abszolútban pedig negyedik helyezést értem el. Egy héttel később következett a szegedi Bajnokok Éjszakája, ahol nyolcadik lettem.
Még mindig nem fogtam fel, hogy hogyan lehet egyszerre focizni és testépítő versenyzőnek lenni. Hány kiló vagy?
A verseny után húsz kilót szoktam felszedni. 95 körül mozogtam, amióta beindult a fociszezon, 90-es átlagsúllyal rendelkezem.
És milyen poszton játszol? Csak nem a kapuban állsz? Mert azt el tudnám képzelni!
Nem, baloldali középpályás vagyok.
Ráadásul az egy komoly futóteljesítményt igénylő szerepkör.
Persze. Nem nagyon van megállás a kilencven perc alatt.
Említetted, hogy elég sok sérülésed volt. Ezek valamelyikét a súlyzós edzések során szedted össze?
Komolyabb sérülést sosem szenvedtem az edzőteremben. Kisebb vállfájások néha gyötörnek, de ezek nem jelentősek.
Hogyan lehet beosztani a foci edzések mellé a súlyzós tréningeket?
Versenyszezonon kívül heti négy-öt súlyzós edzést tartok. Általában olyan napokon, amikor nincsen foci edzésem, vagy meccsem. De ha éppen úgy jön ki, akkor mindkét edzést teljesítenem kell. Délelőtt súlyzózás, délután foci. Versenyszezonban pedig, ami 2-3 hónap diétát is jelent egyben, heti hat-hét napon is kell súlyzós edzést tartanom. Ilyenkor persze a foci edzésekkel azonos napokon is gyúrom a vasat. Reggel lenyomom a kardiót, utána súlyzózás, délután pedig foci.
Áruld el légy szíves, hogyan lehet tömegépítő szakaszban szert tenni némi plusz izomra, miközben azt gondolnám, hogy lefutod az izmaidat a meccseken! Hogyan tudod biztosítani izmaid számára a fejlődéshez szükséges regenerációt?
Az ilyen körülmények közötti izomgyarapodásnak a legfontosabb mozgatórugója a táplálékkiegészítők nagy adagban való alkalmazása. Nélkülük lehetetlen lenne megvalósítani a szükséges tápanyagbevitelt, és nem valósulna meg a regeneráció. Számomra ez az egyetlen lehetséges módja annak, hogy a fokozott igénybevétel ellenére képes legyek izmaimat növelni. Ennyi edzésen való részvétel mellett nem igazán megoldható a testépítéshez szükséges táplálkozás kivitelezése, nincs elég idő arra sem, hogy nehezen emészthető ételekkel tömjem magam. Könnyebb és eredményesebb módszer számomra a táplálékkiegészítők fogyasztása. Ezek energizálnak és regenerálnak.
| |
|
| |
Esszenciális és élvezettel teli a Volumass 35 Delite |
| |
|
Milyen táplálékkiegészítőket használsz?
A Scitec Nutrition glutamin készítményei jelentik számomra az alapot. Por alakban és pezsgő italban (Gluta-FX) is fogyasztok glutamint, meglehetősen nagy adagban, naponta rendszeresen. Ezen kívül a Volumass 35 tömegnövelőt alkalmazom. Nagyon jó számomra, hogy most még több ízben lehet kapni, amióta megjelent a Volumass 35 Delite. Igazi élvezet számomra egy-egy Volumass 35 Delite!
Természetesen én is használom a legjobb fehérje készítményeket. Az Anabolic Whey tejsavóprotein a tökéletes út izmaim teljes regenerációjához. Ha még ezt is kevésnek érzem, akkor az Amino 3600 óriástablettáit kapkodom be. Lehet, hogy valakinek soknak tűnik ennyi táplálékkiegészítő, de számomra nélkülözhetetlenek, hiszen lestrapált szervezetemnek szüksége van ezekre az anyagokra.
Hogyan vélekednek testépítő szenvedélyedről a csapattársaid? Hogyan élik meg, hogy van valaki közülük, aki kevésnek tartja a fociban elérhető sikereket?
Elismerik és elfogadják az én testépítő dolgaimat. Szerintem kissé csodabogárnak tartanak. Legalábbis ezt látom a szemükben, amikor a fociedzés után alig várják, hogy leüljenek egy sörre, én meg kapkodom be a mega Amino 3600-as tablettáimat, keverem az Anabolic Whey turmixomat és rohanok befalni a csirkemell adagomat. Ilyenkor persze megy a poénkodás, állandóan hülyítenek valamivel. Mikor megjelentek a fotóim az újságban, azzal jöttek, hogy nem is én vagyok, csak a fejem volt odamontírozva. De igazából azt hiszem, hogy tisztelik az én elkötelezettségemet.
Milyen edzésbeosztást tartasz ideálisnak azok számára, akik nem mondanak le a testépítés kedvéért a fociról, de mégis nagyobb és erősebb izmokat szeretnének? Te hogyan csinálod?
Versenyszezonon kívül, heti egyszer edzem minden izomcsoportomat.
Hétfőn a lábizmok edzésével kezdem a hetet. Ilyenkor kerül sor a combfeszítők és combhajlítók edzésére, és kiegészítem még némi vádlizással.
Kedden a vállizmokat gyötröm meg alaposan.
Szerdán a hátizmaimmal foglalkozom.
Csütörtökön tartok egy nap pihenőt a súlyzós edzésben.
Pénteken mellizmaimat edzem.
Szombaton, ha nincs meccsem, akkor beiktatok még egy váll, vagy hátedzést.
Érdekes lehet, de karizmaimat szezonon kívüli időszakban egyáltalán nem edzem. Úgy érzem, hogy elegendő terhelést kap a tricepszem a nyomó gyakorlatoknál, a bicepszem pedig a húzógyakorlatoknál. 46-47-es a karom így is!
Számtalanszor hallottam már focistáktól, akik lejárnak a terembe, hogy nekik lábra éppen elég, amit a fociedzéseken végeznek. Te milyen gyakorlatokat használsz a combizmaid fejlesztésére? Egyáltalán, a súlyos sérüléseid ellenére melyekre vagy képes?
Szerintem a legfontosabb lábizom gyakorlat a guggolás. Én is erre alapozom a lábedzéseimet. Ezzel kezdek, aztán szuperszettben folytatom, Hack-guggolást és lábtológépet használok felváltva. A combfeszítők edzését lábnyújtásokkal fejezem be. Kicsit kifújom magam és rátérek a lábhajlítók edzésére. Nyújtott lábú felhúzásokat és fekve végrehajtott lábhajlításokat használok erre a célra.
Egy pillanatra álljunk meg, mert én is aktív labdarúgásom folytatásaként próbálkoztam a kispályás focival, mintegy kiegészítve a súlyzós tréningjeimet. Le kellett azonban mondanom a fociról, mert a 100 kg-os testsúlyommal sérülékenyebbé váltam, derék- és térdpanaszaim jelentkeztek. A nagyobb izmok merevebbé és lassabbá tettek. Nálad nem áll fenn ennek a veszélye?
Én egyáltalán nem érzem a súlyzós edzések ilyen hátrányát. Szerintem azzal lehet megelőzni a nagyobb izmok merevvé válását, hogy komolyan kell foglalkozni a nyújtással. Én mind a súlyzós, mind a foci edzéseimen komolyan veszem a nyújtást és sosem hanyagolom el. Valamit én is lassultam persze, a nagyobb testsúlyomból adódóan. Régebben 11.3 alatt futottam a százat, amióta testépítő lettem 12 másodperc alatt.
Felsőtestedet milyen gyakorlatokkal trenírozod?
Vállizmaimra nyakból nyomást, oldalemelést, döntött törzsű oldalemelést padon fekve végzek. Vállaimmal elmélyültebben kell foglalkoznom, mert gyengémnek tartom. Ezért is végzek hetente egy extra napot erre az izomcsoportra. A hátizmaimat megpróbáltam felhúzásokkal gyarapítani, ám annak ellenére, hogy már hetven kilós testsúllyal is húztam fel 240-et, a hátam nem akart szélesedni. Így maradtam a lehúzásoknál, húzódzkodásoknál, egykezes evezéseknél. Vádlijaimat ülő, illetve álló vádli gyakorlatokkal edzem. Mellizmaim stimulálásához ferdepados fekvenyomást, egykezes fekvenyomást, tárogatást és áthúzást használok. Vízszintes pados fekvenyomást korábban használtam ugyan, ma már azonban egyáltalán nem.
| |
Keresés a tudományos
adatbázisunkban |
|
|
| |
Keresés a "Szakértő válaszol"
adatbázisunkban |
|
|
| |
|
Kíváncsi vagyok, hogy ilyen feszített tempójú életvitel mellett képes vagy-e testépítő étrend betartására?
Természetesen nem igazán. Mondhatom, hogy a versenyszezonon kívül átlagosan táplálkozom, már ami a normál étkezéseimet illeti. A testépítéshez szükséges fehérjéket és egyéb szükséges anyagokat a táplálékkiegészítőkből fedezem. A verseny előtti időszakban azonban - ami három hónapig szokott tartani - 100%-kos diétát tartok. Természetesen ebben az időszakban is óriási szerepe van a táplálékkiegészítők használatának. Ilyenkor persze megy a főzőcskézés is. Csirkemell, tojásfehérje minden mennyiségben.
Milyen céljaid vannak a közeljövőben?
A 2005-ös esztendőben minél több versenyen szeretnék indulni. Úgy érzem, hogy már kellő tapasztalattal rendelkezem a testépítés területén, és ez alkalmassá tesz arra, hogy figyelemre méltó eredményt érjek el. Ha a Superbody OPEN kategóriájában dobogóra tudnék állni, akkor elégedett lennék. És úgy érzem, hogy ez sikerülni is fog! Elsődleges szempont természetesen az, hogy legutóbbi versenyformámhoz képest 4-5 kg színtiszta izomgyarapodást tudjak felmutatni.
Egyedül készülsz a versenyeidre?
Edzéseimet a székesfehérvári erőemelők társaságában végzem. Vadász Peti és Hajdú Tamás már sokszor próbált meggyőzni arról, hogy jobban tenném, ha powereznék. Én azonban maradok a testépítésnél. Időnként Koko-val, Lantos Johnny-val és Kozma Zolival konzultálok. Ők adnak tanácsot a felkészüléssel kapcsolatosan. Ezúton is szeretném megköszönni nekik a segítséget! Ugyanúgy családomnak, barátaimnak, támogatómnak is köszönöm, hogy kiállnak mellettem. Legfőképpen pedig barátnőmnek, Anitának, aki valószínűleg sportmúltjának köszönhetően óriási toleranciával rendelkezik és talán ennek köszönhetően elviseli a versenyek előtti szokásos idegrohamaimat. És szeretném ezt az interjút Simon Tibor emlékének ajánlani, aki talán az egyik kiemelkedő akarattal és küzdeni tudással rendelkező harcosa volt a magyar labdarúgásnak, és számtalanszor bizonyította a pályán, hogy sosem szabad feladni!
Köszönjük a beszélgetést! T
Kapcsolódó cikkek
Miért válasszam a Scitec-et (2005)?
Táplálékkiegészítő kúra beszámoló
Ami az izomhoz kell
Riport Gergyesi Ákossal
A legnagyobb magyarok
Magyar mérleg - A Scitec Team a 2004-es Testépítő EB-n
Németh István - Ötéves terv
Minta' oroszok I.
A magyar Tom Platz
Kormány Misi interjú
A testépítés embere
Vörös Zoltán edzés & riport
Jóba XXLek
Jóba Elek interjú
Tömegvonzás
Építs tömeget Barna Róbert Magyar Bajnokkal!
Testépítő nap
Lauter Victor táplálékkiegészítő programja
Johnny Be Good!
Lantos Johnny interjú
Rend-szer |