| |
Tesztoszteron
eMagazin
Mint a vulkán
Harmos Tamás bemutatkozása
2005. szeptember
Harmos Tamásnak hívnak, 1985.07.18-án születtem Tapolcán. Már kiskoromban is nagyon mozgékony voltam, ezért 5 éves koromban szüleim úgy döntöttek, hogy beíratnak karatéra, amit egészen 14 éves koromig csináltam, 2 évig versenyszerűen. A karate mellett úgy éreztem, hogy szükségem van valami pluszra, ezért otthon edzettem egy egykezes súlyzóval.
Ez a súly azonban egy idő után kevésnek bizonyult, valamint a testépítés is egyre jobban érdekelni kezdett, így elhatároztam, hogy meglátogatom a helyi edzőtermet. Eleinte ez csak kiegészítésként szolgált, de látván magamon a fejlődést, abbahagytam a karatét és inkább a testépítésre koncentráltam.
|
2005. augusztus végi forma |
Az edzés már az elején is nagyon jól ment, különösen a fekvenyomás. Ha jól emlékszem, az első csúcsom 80 kg, a testsúlyom 70 kg, a bicepszem körmérete 36 cm volt. Mindössze fél év alatt sikerült 10 kg-mal gyarapítani a súlyomat, míg a fekvenyomásban 40 kg-ot javultam.
Nagy segítségemre voltak a már régebb óta ott edzők, de természetesen én is elkövettem a kezdők tipikus hibáit, pl. a lábedzés kihagyását. Ahogy teltek-múltak az évek, úgy lettem én is egyre bölcsebb e sport terén. Egyre jobban megismertem a testem, tudtam, mikor van szüksége kemény edzésre és pihenőre, illetve odafigyeltem a táplálkozásomra.
Mostanában egyre többen bíztattak, hogy versenyen kéne indulnom, ezért határoztam úgy, hogy kipróbálom magam és elindulok az idei Superbody-n.
Tömegnövelő időszakban edzésprogramom nagy részét az alapgyakorlatok teszik ki, úgymint: fekvenyomás, húzódzkodás, kétkezes evezés, guggolás, nyak mögött nyomás. Ezeket 6-8-as ismétlésszámmal végzem, persze ez nem szentírás, inkább az érzéseimre hagyatkozom, mivel az izom nem tud számolni. Heti 4 napot edzem, egy nap edzés-egy nap pihenő formájában.
Az első nap a mell-bicepszé, a második napon a lábat edzem, ezután a váll-tricepszet, végül pedig a hát-vádlit, valamint hasat minden másnap.
Mell: fekvenyomás, döntött nyomás, tárogatás
Bicepsz: kétkezes bicepsz, Scott-pados bicepsz, koncentrált bicepsz
Láb: combfeszítő, guggolás, combhajlító, álló vádli
Váll: nyak mögött nyomás, oldalemelés, döntött törzsű oldalemelés
Tricepsz: tricepsz lenyomás csigán, kétkezes tricepsz fekve, egykezes tricepsz
Hát: húzódzkodás, egykezes evezés, kétkezes evezés, felhúzás
Verseny előtti felkészülésemkor az edzésem nem nagyon tér el a megszokottól, csupán az ismétlések és sorozatok számát növelem, kiegészítésként pedig aerob gyakorlatokat végzek, mint a biciklizés, taposás, úszás.
Míg tömegnövelésnél "mindenevő" vagyok, addig ilyenkor kerülöm a zsíros, cukros, és kalóriában gazdag ételeket. Naponta 4-5-ször étkezem, ehhez még hozzájön a turmix. A szénhidrát szükségleteimet zabpehelyből, rizsből, burgonyából, a fehérjét pedig halból, csirkéből, tojásból, túróból és turmixból fedezem.
Jelenlegi célom megnyerni az idei Superbody tinédzser kategóriát és belépni a versenyzők táborába. T
Kapcsolódó cikkek
Testépítő junior életkép (és szöveg)
Az ezüst tó kincs-e?
Amatőr testépítés mesterfokon - Csovics Levente
Olaj a tűzre - Kökény Csaba SUPERBODY bajnok
Az első bevetés - Kovács Ferenc SUPERBODY ezüstérmes
A legnagyobb magyarok
Magyar mérleg - A Scitec Team a 2004-es Testépítő EB-n
Németh István - Ötéves terv
Minta' oroszok I.
A magyar Tom Platz
Kormány Misi interjú
A testépítés embere
Vörös Zoltán edzés & riport
Jóba XXLek
Jóba Elek interjú
Tömegvonzás
Építs tömeget Barna Róbert Magyar Bajnokkal!
Testépítő nap
Lauter Victor táplálékkiegészítő programja
Johnny Be Good!
Lantos Johnny interjú
Rend-szer
|