| |
Tesztoszteron eMagazin
(Nem) természetesen naturál
Írta: Illés Norbert lifetime naturál testépítő 2007. július Az
elmúlt héten több helyen is téma volt a szteroid használat. Főként a rádióban
a Tour de France kapcsán reppent fel a téma. A szteroid használat mellett a "tudás,
kísérletek vs. tapasztalatok, hallomások" téma is megjelent a tesztoszteron.hu
egyik rovatában, lásd "egyetek
csirkét és rizst, sok a tudományoskodás" (és ezt).
Van
egy-két gondolatom a témával kapcsolatban, ezt meg is osztanám veletek, mert úgy
érzem, érintett vagyok. Elég sok kérdést
kapok a szteroid használattal kapcsolatban. Ezekre a kérdésekre nem tudok válaszolni,
mert egyáltalán nem értek a szteroidokhoz. Nem tudom, hogy melyiknek mi a hatása,
mire és mikor használják, mi a kiszerelése. Egyszóval semmit, de semmit nem tudok
róluk. Viszont tudom, hogy léteznek és
használatukkal előnyökhöz jut az ember, az tuti. Most csak a versenyszereplésre
gondolok, nem az egészségre! Több embert ismerek, akik szteroidokat használnak
és jó eredményeket könyvelhetnek el (versenyzők). Ők tudják, hogy "X szakaszban
Y és Z szteroidot fogok használni, így edzem, és ezt és ezt eszem. Ettől ez és
ez lesz az eredmény."
| |
| Norbi kb. 102 kilósan július
közepén | Értitek? Tudják,
hogy enni kell, edzeni kell, mert ezek nélkül nem megy. A másik pedig, hogy nem
lövöldöznek vaktában, ráadásul nem brutál mennyiségben (akiket én ismerek). Sok
ember, aki nem használ szteroidokat, nem fogja elérni azt az eredményt, amit ők.
Persze itt olyanokról beszélek, akik tudják, hogy mit csinálnak. Magyarul arról
van szó, hogy ha két jó genetikájú testépítő helyesen táplálkozik és edz, akkor
az lesz a jobb, aki szteroidokat használ. Viszont,
ha naturálon jól edzel, jó a kajád és minden stimmel, akkor annál lehetsz jobb,
aki koxol és "valahogy" eszik, valamit "néha edz". Tehát,
hogy leszűrjük a lényeget, kell tudás és munka ahhoz, hogy valaki jól nézzen ki,
még akkor is, ha szteroidokat használ! És
most megint egy olyat kell mondanom, hogy... Van olyan, aki akkora genetikai csoda,
hogy szinte mindenre reagál. Általában minden nagyobb teremben van egy-két fickó,
aki baromi rosszul edz, össze-vissza eszik, néha nyom egy-két kúrát közben, és
vígan elvan a 90-100 kilójával és kockás hasával. Sokan
túldimenzionálják a "train hard, train natural" fogalmat, mozgalmat.
Ez nem arra akar felhívni, hogy utáljuk a szteroid használókat, hanem arra, hogy
természetesen hozd ki magadból a maximumot. Én
egy sport-karrier felépítését úgy képzelném el, hogy az alapoktól indulok és onnan
építkezem felféle. Amikor elértem azt a szintet, hogy nincs fejlődés, akkor gondolkodom
el a szteroid használaton. Az ember elkezd középiskolában edzeni. Hosszú évek
telnek el, mire összeszed egy alapvető tudást. Jól edz és tudja, hogy mikor milyen
tápanyagra van szüksége a szervezetének. Hegyek és völgyek váltogatják egymást,
míg lassan leáll a fejlődés üteme. Több évi kísérletezés után sem sikerül jelentősebb
tömeget felszedni, vagy alacsonyabb testzsírszázalékot elérni. Viszont a tűz még
mindig benned van. Ez az a pont, hogy egyáltalán elgondolkodhatsz a szteroid használaton. Ekkora
már felnőttél, nem vagy gyerek és valószínűleg van kereseted. Bevállalod a használatból
erdő előnyöket és hátrányokat. "A te döntésed, a te eredményed!"
A versenyzéssel kapcsolatban csak annyit tudok elmondani, hogy aki bevállalja
a naturál felkészülést és életvitelt, az épp ugyanúgy vállalja ennek az eredményeit.
Konkrétan azt, hogy egy Magyar Bajnokságon naturálként nem fogsz nyerni. Ez viszont
nem jelenti azt, hogy a szteroid használókat kell hibáztatnod. Itt senki nem hibás,
csak egy olyan eredmény fog születni, ami nagy valószínűséggel megjósolható előre.
Ha szereted magát a sportot és a versenyszereplést, akkor totál nem számít, hogy
hányadik helyen végzel. Főként igaz ez akkor, ha nyílt versenyen indulsz. A dopping ellen vagyok, de ugyanakkor mellette
is. Hogy van ez? Egy naturál mozgalom, vagy verseny elindításakor nem azt látom
célként elérni, hogy minden nem doppingszűrt testépítő versenyt be kell tiltani.
Azt látnám ilyenkor célként, hogy legyen egy verseny azoknak, akik naturálok.
És ez az a helyzet, amikor a szteroid használóknak fel kéne vállalni azt, hogy
ilyen versenyen nem indulok, hanem igen is a velem egyenrangúan készülők közé
állok oda. Csak sajnos az ember olyan, hogy a szabályt egyszerűen olyan akadálynak
véli, amit ki kell cselezni, át kell vágni. Tipikus példa, amikor a "Ne
állj a kapu elé!" felirat ellenére beállnak az autójukkal, holott még
a parkolóban is lenne hely. Viszont azt kell mondanom, hogy esszenciálisan szükségünk
van az olyan emberekre, akik koxolnak. Mindenki
eredményeket akar látni. Nem hinném, hogy manapság már bárkit is lázba hozna egy
45-ös kar, vagy egy 180-as fekvenyomás. Ez kit érdekel? Az emberek nagy része
szörnyeket akar, nyomatékot és lóerőt! Ez van. Én is motiváltnak érzem magam,
ha egy profinak az edzését nézhetem. Sőt, szükségem van erre, mert ez is visz
előre. Elgondolkodtató téma. Szerintem, amíg az emberek inkább erre költik a pénzüket
(normális keretek között, nem halálig koxolva) és nem egymást ölik és verik, addig
még jók vagyunk. Zárszóként nevezhetném ezt tiltott esszenciának is. :) A
tudásról és annak fontosságáról már nem igen tudok olyat írni, amit Radnai Tamás
kollegám ne vesézett volna ki minden témát kimerítő írásaival. Annyit tudok, hogy
ha nem használsz szteroidot, ráadásul még a genetikád sem túl jó, akkor mindent
tudnod kell a testépítésről és ezt adaptálnod kell saját magadra! Számtalan
dolgot hallottam már én is olyan emberek szájából, akik fényévekre járnak előttem,
de a tudásuk a testépítésről egyenlő a nullával. Ezért is fontos az, hogy a tudományos
alapokon nyugvó kísérleteket elolvasva legyünk tájékozottak. ÉS hallgassuk meg
a "nagyokat", akik már régóta edzenek. Azt hiszem, e két dolog összevetésével
már-már szert tehetünk valamiféle tudásra. Ebben a világban mindennek helye van. Train
hard, train natural! T Ha
kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd
meg nekünk!
|