| |
Tesztoszteron eMagazin
Erőemelő versenyfelkészülés a Westside
Barbell-féle konjugált periodizációs rendszerrel 1.
rész Írta: Kollár
Gergely 2009. december

Kollár Gergely vagyok, három éve foglalkozom erőemeléssel és nemrégiben sport
pályafutásom eddigi legnagyobb sikerét értem el: bronzérmes lettem a Magyar Erőemelő
Szövetség országos bajnokságán 100 kg-ban; az Orosházi Toldi SE csapatával pedig
első helyezést értünk el! Az erőemelés előtt 5 évig karatéztam, majd 7 évig kosárlabdáztam,
illetve atletizáltam. Mint azt a cím is mutatja, a versenyre Westside-módszerekkel
készültem fel, mely jelenleg az egyik legsikeresebb, legnépszerűbb és mégis legtöbbet
kritizált edzésrendszer. Kezdetnek pár
érdekesség az ő általuk használt konjugált periodizáció eredetéről és a Westside
híres-hírhedt világából! Louie Simmons, az erőemelés "keresztapája",
miután többször is megsérült és megállt a fejlődésben, rájött, hogy más módszerek
után kell néznie. Így figyelme az európai és ázsiai edzésrendszerek felé fordult.
A bolgárok, akik a legsikeresebb súlyemelő nemzetek közé tartoznak, olyan kemény
edzésekkel készítették fel a sportolóikat a versenyekre, hogy csak az arra születettek
nem égtek ki az edzések hatására. Az oroszok rendszere már kicsit okosabb volt,
több edzővel és több gyakorlattal dolgoztak, ezért mindenki meg tudta találni
a fejlődéshez vezető utat. Végül pedig a kínaiak módszereit figyelte meg, akik
az oroszokhoz hasonlóan hatalmas mennyiségű ember közül választhatták ki a legmegfelelőbbeket.

Louie
Simmons |
A.S.
Prilepin súlyemelő edző táblázatához igazította Simmons a volumen és intenzitás
összefüggését. Végül aztán a kaliforniai Culver City-ben honos eredeti Westside
terem erőemelőihez fordult, akik a már ismert zsámolyra guggolást is végezték.
Ilyen alapokon született meg a konjugált periodizáció, mely gyakorlatilag több
képességet fejleszt egyidejűleg, lényegében egyszerre leszel erősebb, gyorsabb
és nagyobb. Jól hangzik igaz? (Akit ez esetleg mélyebben érdekel, vagy izgat,
a konjugált periodizáció elnevezés bizonyos körökben nagy vitát szült, mivel a
keleti-blokk klasszikus edzéselméletében a konjugált szekvenciális periodizáció
teljesen mást jelent. Ennél egymásra épülő, eltérő időben alkalmazott módszerek
csúcsosítják ki a sport-formát mint pl. guggolás-->ugró guggolás-->mélybeugrás
módszerek beiktatása egymás utáni, "szekvenciált" periódusokban. Ehhez
képest a Westside módszert inkább komplex-parallel módszernek nevezné a sport-tudomány,
mivel egy mikrocikluson belül számtalan fizikai kvalitás fejlesztése történik
egyszerre. a szerk.) Mára
a Westside mint a világ legsikeresebb klubja már nem is edzőterem, hanem egy kísérleti
laboratórium, amely sok erősportban résztvevő ember számára utazási cél. Bár a
kapu mindenki számára nyitva áll, bennmaradni, illetve az ottani versenyszellemmel
lépést tartani már más kérdés. Csak a mentálisan legstabilabb és fizikálisan is
megfelelő emberek fognak eredményt elérni. Az edzésmódszereik nagyvonalakban már
ismertetve lettek ezen az oldalon. 
Alapkövetelmény,
hogy rendkívül jó általános fizikai felkészültséggel kell rendelkezniük (GPP:
General Physical Preparadness). Ez azért kell, hogy el tudják viselni azt a nagy
mennyiségű munkát, amit elvégeznek, majd pedig megfelelően tudjanak regenerálódni
belőle. "Ne azért eddz, hogy formába kerülj,
hanem kerülj formába azért, hogy edzhess!" Nagyrészt fémből készült
"szánt" vontatnak súllyal megpakolva, mellyel szinte minden testrészre
dolgozni tudnak. Az alap négy edzés mellett több extra edzést is csinálnak, amelyek
által jobb formába kerülnek, illetve esetlegesen gyenge izomcsoportokat céloznak
meg. Ugyanis a gyengeségek megkeresése és azok felhozása az egyik olyan dolog,
amire ez a rendszer épül. Így nem ritka, hogy a három fogásban versenyző erőemelők
heti 10-12 edzést csinálnak. Gondoljunk csak bele, ha öttusáról van szó, akkor
oké, de erősportban ez kicsit más dimenzió! A
fő edzések egy-másfél óra hosszúak, a kiegészítő extrák pedig 30 percnél nem hosszabbak.
Egyik kulcsfontosságú eszközük a változatosság, ami által elkerülik a túledzettséget,
segít nekik az unalom, kiégés kiküszöbölésében, és biztosítja az új egyéni csúcsok
elérését a teremben és a versenyen egyaránt. "Ahhoz
kell hozzászoknunk, hogy ne szokjunk hozzá az edzéshez!"
A Westside-osok folyamatosan képesek új egyéni
csúcsokra az év minden részében, nincs szezonon kívüli időszak, soha nem veszítenek
a max erejük 10 százalékánál többet, állandóak a termen belüli kisebb versengések,
és mindenki véresen komolyan veszi azt, amit csinál! Ha kell, pitbullhoz hasonlóan
küzdenek, ami a logójukból is látszik. Pontosan erre mondja Louie Simmons, hogy
nem csinálod ezt sokáig, hát adj bele mindent! 
Valamint,
hogy a Westside egy utazás a pokolba, de a végén a mennyországban fogsz kikötni!
Louie célja az, hogy az általa megszerzett nagy mennyiségű tudást átadja, hogy
aztán az egyén már önállóan is tudjon gondolkodni, önmaga edzője legyen és ne
arra várjon, hogy más mondja meg neki, hogy mit kell tennie! Ez általában sikerül
is, mivel a Westside egy olyan hely, ahol nem egy valaki edz sok mindenkit, hanem
ahol sokan edzenek egyet, aki éppen a leggyengébb, illetve legtapasztalatlanabb.
A siker egyik kulcsa, hogy olyan emberekkel vegyük körbe magunkat, akiknek hasonló
céljaik vannak és ugyanolyan elszántan el is akarják érni őket, mint mi. Ha segítenek
a másiknak és ő jobb lesz, akkor ők is azok lesznek. Mivel tudják, hogy egy lánc
pontosan olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. A
Westside rendszer nem csak erőemelésben bizonyított. Louie Simmons a Seattle Seahawks,
a New England Patriots, a Green Bay Packers és a Cleveland Browns profi amerikai
futball csapatok tanácsadója; Butch Reynolds atléta 400 m-es világrekordjáért
is felelős; és számos más sportág képviselői kérik ki a véleményét. Módszerei
világszerte ismertek. (Kis adalék, a CrossFit
éppen most kérte fel tanácsadónak! :) a szerk.) A
következő részben a konjugált periodizáció gyakorlati használatáról, előnyeiről
és hátrányairól, a dobogós helyezést eredményező versenyfelkészülésemről és magáról
a versenyről lesz szó. T Ha
kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd
meg nekünk!
|