Mérsékelt dózisú prohormon fogyasztás nincs jelentős hatással az edzett atléták erejére vagy tömegére, sem testzsírszázalékára. A jelek szerint a nor-prohormonok (legalábbis orális használat esetén) nem, vagy csak jelentéktelen anabolikus és teljesítményfokozó hatással rendelkeznek, ám pozitív doppingtesztet eredményezhetnek.
Az
értékeléshez a TRX® kizárólagos hazai forgalmazója, az R-med Group ingyenesen
"TRX Professional" eszközöket biztosított a számunkra. http://trxinfo.hu
A
TRX® Suspension Trainer® egy Amerikát már meghódító, a legkomolyabb szakemberek
által is imádott eszköz. A szuszpenziós edzés kifejezés arra utal, hogy hevederek
segítségével félig-meddig felfüggesztve a testünket tudunk edzeni a gravitáció
segítéségével (a gyűrűt mint tornaeszközt mindenki ismeri). Tehát a TRX kapcsán
két dologgal ismerkedhetünk meg: a hevederekkel felfüggesztett edzéssel és magával
a konkrét TRX eszközzel.
A
szuszpenziós edzés A szuszpenziós edzés nem új keletű és már egyértelműen
bizonyított dolog. Egyrészt tulajdonképpen a saját testes edzés kiterjesztése,
ami minden mozgás alapja. A hevederek segítségével azt a pozitívumot tudjuk hozzáadni
az edzéshez, hogy a legtöbb mozdulatot könnyebbé és nehezebbé is tehetjük, ahogy
éppen nekünk szükséges az adott gyakorlatban mutatkozó edzettségi szintünktől
függően, sőt edzés közben is módosíthatunk a fáradtsági szintünktől vezérelve.
Emellett ahogy a saját testes edzés
is a szuszpenziós edzés FUNKCIONÁLIS.
Némileg érthetetlen módon sok a vita és a találgatás arról, hogy mi is a funkcionális
edzés, de számomra egyértelmű, hogy a definíciónak mindenképpen azzal kell indulnia,
hogy "az evolúció által kialakított testünk
rendeltetésszerű használata, a vele született kapacitások életben tartása, optimalizása".
Tehát
egyértelmű, hogy a "szerkezetből" (a testből) magából indul ki a dolog,
annak működési lehetőségeiből és nem egy külső célból. Ha nem így gondolkodunk,
akkor indul a vita, hogy kinek mi a "funkcionális" függően attól, hogy
mi a célja. De tulajdonképpen milyen alapon minősíthetné bárki is egy másik ember
célját? Tehát bármi is ez a cél testépítő külalak, fekvenyomás, hosszútávfutás,
küzdelem, valamilyen speciális munka csak azt mondhatjuk el objektív módon,
hogy ehhez használva, erre edzve a testet az megfelelően dolgozik-e a vele született
funkciójához képest. Amikor vásárolsz egy mechanikus eszközt, akkor arra is az
van ráírva, hogy rendeltetésszerűen kell használni, mert különben elromlik hamar
és nincs rá garancia.
Tehát, ha valaki
külső célokról beszél, akkor nem funkcionális, hanem cél-specifikus edzésre utal,
ami sport-tevékenység esetében sport-specifikus edzésnek is nevezhető. Mivel a
különböző célok és sportok igen széles területet fednek le, ezért az ilyen specifikus
edzések tényleges funkcionális jellege esetleges és erősen változó.
A
testünk alapvető működési elve nem az izolált, hanem az integrált működés, vagyis
amikor a szabad, 3 dimenziós térben, minden síkban való mozgás keltette igényeknek
felel meg sok izom együttes bevonásával.
A
fekvenyomásnál kicsi a stabilizációs igény, a törzs részvétele minimális, ha egyáltalán
(mondjuk azért feszesnek kéne lenni és erőnek kéne jönnie a lábfejektől is át
a törzsön). A fekvőtámasz földön végezve már a törzs jelentősebb igénybevételét
okozza, mivel nincs feltámasztás. A fekvőtámasz hevederen viszont maximálisra
fokozza mindenhol az igénybevételt, mivel a karok nem kötött mozgáspályán vannak
és súrlódásmentesen bármerre elmozdulhatnak, ha az aktív izomzat nem akadályozza
meg ezt. Így a résztvevő izmok száma és az elégetett kalóriák mennyisége megnövekszik
egységnyi idő alatt.
A
TRX® Suspension Trainer® A
Men\'s Health magazin szavazásán 2009-ben a "A legjobb teljes testet edző
eszköz" címet elnyerő TRX-et az amerikai haditengerészet elit csapatánál
fejlesztette ki Randy Hetrick (NAVY SEALS), de mára az egyik leginnovatívabb fitness
eszközzé vált világszerte. A TRX® Suspension Trainer® egy hordozható funkcionális
tréning eszköz, amellyel erőt, egyensúlyt, hajlékonyságot és a törzsizmok (core)
stabilitását tudod fejleszteni. Természetesen metabolikus kondicionálás jelleggel
végezve melyhez igencsak kézre áll a TRX remek zsírégető is! Legyél
kezdő vagy élsportoló, a gyakorlatokat a saját fittségi szintednek megfelelően
tudod végezni.
Nincs
olyan egyetlen eszköz, ami tökéletes lenne, vagy felvehetné a versenyt bizonyos
helyzetekben egy sokoldalúan felszerelt funkcionális
edzőteremmel, de a TRX egy kiforrott rendszer, ami igen sok haszonnal kecsegtet.
TRX
előnyök
Az általam fentebb
definiált igazi funkcionális edzést teszi megvalósíthatóvá mindenkinek (minden
nem, kor és szint).
A TRX igen
jó minőségben kivitelezett eszköz (erős hevederek, csatok, stb.)
Elenyészően kis méret és súly, így a leghordozhatóbb
legsokoldalúbb eszköz. Hasonlítsuk mondjuk kettlebell/kézisúlyzó vagy gumiszalag
opciókhoz és láthatjuk, hogy a méret, súly és sokoldalúság ilyen kombinációja
másnál nem áll fönn.
A TRX bevethető
tehát otthon, utazás során, szabadban és edzőteremben is. A rendszer és kiegészítő
elemei lehetővé teszik a felfüggesztést oszlopokra, vízszintes rudakra, ajtóra,
és permanens módon falra is.
A TRX egy szárból induló, Y-alakú kialakítása miatt a felfüggesztés is egypontos,
ami előny lehet bizonyos helyzetekben és időt is spórol. Azonban ez a kialakítás
egy olyan pont volt a TRX esetében, aminél néha úgy éreztük, hogy két különálló
szár jobb szolgálatot tett volna.
Természetesen megoldott, hogy egy kézzel is tudjunk dolgozni csak az egyik fogantyút
fogva.
A TRX nem csak egy fogantyú
(mint egy gyűrű mondjuk), hanem láb kengyel is van, így a lábfej felfüggesztésekor
annak rögzítése jól megoldott, nem csúszhat bele a lábfejed az eszközbe, hevesebb
mozdulatok is kivitelezhetők. Felfelé és lefelé néző lábfejjel is dolgozhatsz,
így teljes a gyakorlatok palettája.
A TRX alkalmazható magán edzés, személyi edzés és csoportos edzés formátumokban
is, amelyekhez hozzáférhető szakmai támogatás is, mivel a TRX nem csak egy eszköz,
hanem oktatással egybekötött rendszer.
A TRX gépekhez képest jelentősen olcsóbb.
A TRX-szel való edzés mindenképpen jó változatosságot biztosít, akkor is, ha a
fő edzésed más jellegű (kiegészítésként, vagy néha helyettesítésnek).
A klasszikus metabolikus
kondicionálás, zsírégetés kiváló eszköze lehet, mivel csak ezt az egy eszközt
és egy helyet kell elfoglalnod és mégis nagyon sok gyakorlatot tudsz végezni könnyű
átmenetekkel és változtatható ellenállással. Jó kombináció lehet az is, ha a saját
TRX-edet leviszed az edzőtermedbe és mondjuk egy súllyal és a TRX-szel dolgozol.
A TRX jó lehet izomnöveléshez
is, mivel a legjobb izomnövelő tartomány a 30-60 másodperces izommunkát biztosító
szettek, amelyek sokkal magasabb ismétlést jelentenek a tipikus kivitelezési tempó
mellett, mint azt sokan gondolják. Mindez azt jelenti, hogy kisebb ellenállás
is elegendő, amit sokáig a TRX is biztosítani tud (főleg nem haladók esetében).
A TRX alkalmazható nyújtáshoz
is.
A gyári TRX Professional csomag tartalmazott egy tároló zsákot, egy időjárásnak
ellenálló edzésprogram manuált és egy DVD-t, valamint alapvető használati leírást
(ezek mind angolul vannak). Az R-med shop szerint viszont: TRX® Suspension
Trainer® + DVD "A TRX-hez mellékelünk egy magyar nyelvű DVD-t
is, melyen megtalálható egy teljes edzésprogram! A DVD extrái között található
a gyógytornász ajánlása, a szabályosan végzett gyakorlatok leírása, valamint a
TRX használata Dynair-rel, Aero-Steppel és Jumperrel!"
A mi kedvenc gyakorlatainkból
Invertált
evezés kirotációval: a heveder megengedi, hogy rotáld a kart, ami nagyszerű
a vállnak. A gyakorlat kiemelt fontosságú, törzs aktivációt igényel, de egyben
derék kímélő is.
Kigördülés: a legfontosabb elülső törzs gyakorlat. Az izomzat szerepe
az elmozdulás megakadályozása, vagyis hogy a természetes medence pozíció megmaradjon
és az ágyéki gerincszakasz homorúsága ne változzon. A hátizmokat is nagyon igénybe
veszi és fokozódik a váll mobilitása is.
TRX
videó ajánlat playlist
Az
alábbiak egy Alwyn Cosgrove és Fraser Quelch által tervezett 8 hetes zsírégető
program videói, amelynek része volt heti 2 súlyzós edzés és 2 TRX metabolikus
kondicionálás: