A tudomány világa
Hogy miért működik, vagy éppen nem működik a táplálékkiegészítőd, az edzésed, a diétád!
Tihanyi András dietetikus tudományos kutatások rovata

Ekdiszteroidok újratöltve
Az ekdiszteroid vegyületekről ismert, hogy a rovarok fejlődésére és átalakulására ható hormonokhoz hasonló szerkezetűek, vagy megegyezőek találhatók közöttük; ahogyan az is tudott, hogy a növények nagy változatosságban szintetizálnak ilyen anyagokat, amolyan természetes rovarirtószerként. Mint arról korábban beszámoltunk, az alfa-ekdizon, 2-dezoxiekdiszteron, a 20-hidroxi-ekdizon, turkeszteron ekdiszteroidok adagolása növelte a vér vörösvértest (eritrocita) és hemoglobin tartalmát patkányokban, tehát fokozta a vérképzést, amely hatás érdekes lehet sportolók számára is (Eksp Klin Farmakol. 1997 May-Jun;60(3):41-4.).

Az ekdiszteroidokról tudjuk, hogy anabolikus, májvédő, immunerősítő, antioxidáns és gyulladásgátló hatásúak, az egész szervezetet erősítő, adaptogén, tonizáló anyagok. Orvosi alkalmazásuk nem elterjedt, de hormonális mellékhatásokat nem okoznak, emlősökben toxicitásuk igen alacsony. Ami még figyelemreméltóbb, a 80-as években végzett kutatások során az ekdiszteroidok emlősökben és más gerincesekben erőteljes anabolikus hatást váltottak ki a vázizomzatban, androgén aktivitás nélkül. Szteroidokkal is összevetették hatásukat, ám valamiért megrekedtek a vizsgálatok. Az ok talán az volt, hogy gyógyszerként nem szabadalmaztatható vegyületekről van szó, illetve nehezen voltak a vegyületek hozzáférhetőek a kutatók számára, ráadásul internet hiányában, politikai akadályok mellett a szovjet érdekszféra ekdiszteroid kutatóinak eredményei nem váltak széles körben hozzáférhetővé és később is csak kivonatos formában voltak elérhetőek angol nyelven. Akadályból tehát volt elég. Az étrendkiegészítő gyártók természetesen nagy fantáziát látták az eredményekben, így az utóbbi években sok ekdiszteroid tartalmú termék került piacra. A kiegészítőkben leggyakrabban megtalálható vegyület a 20-hidroxi-ekdizon.

Mint ismertettük, egy viszonylag friss, 2008 májusában publikált kutatás (J Agric Food Chem. 2008 May 28;56(10):3532-7.) óta megalapozottabban feltételezhetjük anabolikus hatásukat, a fitoekdiszteroidokkal végzett kezelés ugyanis C2C12 rágcsáló izomsejtvonalban és emberi primer myotubulusokban 20%-kal is növelhette a fehérjeszintézist (ezt leucin inkorporáció segítségével vizsgálták). Az eredmények élő állatokban is figyelemreméltóak voltak: az ekdiszteroidok patkányoknak beadva fokozták azok mellső lábának szorítás erejét, és az ekdiszteroid tartalmú növényi kivonat is hasonló hatást váltott ki. A vizsgálatban hím Sprague-Dawley patkányoknak (213-230 g-osak) vizet, 50 mg/kg 20-hidroxi-ekdizont (20HE), 1000 mg/kg spenótkivonatot, vagy 10 mg/kg methandrostenolone-t adtak 28 napon át (Dianabol-ként ismerhetik a testépítők).

Mind a methandrostenolone, mind a 20-hidroxi-ekdizon dózisa a szokásos emberi alkalmazás felett van, egy 80 kg-os emberre átszámolva ez napi 4000 mg 20HE és 800 mg Dianabol lenne, mely utóbbi minden ember máját garantáltan tönkretenné. Az eredmények szerint a 20-hidroxi-ekdizon 18%-kal növelte a mellső láb szorítás erősségét a kontrollhoz képest (p< 0.05), míg a spenótkivonatnál ez az érték 24% volt (p < 0.005). A methandrostenolone 21%-os növekedést eredményezett (p < 0.01), tehát a természetes eredetű vegyületeknél rögzített adatok összemérhetőek voltak egy komoly egészségkárosodást előidézni képes gyógyszer hatásával!

Az adatok arra engednek következtetni, hogy az ekdiszteroidok embereken alkalmazva is rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, bár erről ma még kevés az adatunk. Néhány olvasónk talán hallott arról, hogy korábbi vizsgálatok során a 20-hidroxi-ekdizon emberben nem mutatott sportolók számára kedvező tulajdonságokat napi 200 mg-os dózisban alkalmazva (J Int Soc Sports Nutr. 2006 Dec 13;3:19-27.), de ezen publikáció alapján ezért akár a relatíve alacsony dózis is felelőssé tehető — avagy a vizsgálat nem megfelelő kivitelezése. Az ekdiszteroidok toxicitása a rendelkezésre álló adatok alapján emlősökben nagyon alacsony, sok esetben több gramm/kg sem okozott egészségkárosodást, így bár a pontos adagolás és hatás még nem ismert, a ma alkalmazottnál valamivel nagyobb dózisok is minden valószínűség szerint biztonsággal alkalmazhatók, melyek a magas ár miatt elsősorban élsportolók számára lehetnek érdekesek.

Az előbb azt írtam, hogy nagy dózisokra lehet szükség a hatásossághoz és valóban, ez a nézet az, amely mára világszerte elterjedt. Nemzetközi testépítő fórumokat olvasva napi 400-1000 mg 20-hidroxi-ekdizon alkalmazásokról is beszámolnak, amivel egy a gond: iszonyatosan drága. Ha figyelembe vesszük, hogy pozitív eredményeket már 5 mg/kg dózisoknál is kimutattak, akkor is 400-600 mg/nap-os dózisokról beszélhetünk, ami szép összeg lenne kiegészítőkre konvertálva egy minimum 30-60 napos bizonytalan eredményű kúrához.

Mi az, ami mégis reményt adhat az anyagilag a nyugati sportolóknál rosszabbul eleresztett hazai atléták számára? Az egyik egy relatíve olcsó ekdiszteroid forrás lehetne, a másik valamely a fenti számítások, becslések emberre történő átültetése során figyelmen kívül hagyott tényező. Ilyen figyelmen kívül hagyott tényező lehet a számos anyagra jellemző nem lineáris, nem dózisfüggően növekvő hatás, amelyről már több anyagnál és aktivitásnál írtunk.

"A hormesis a toxikológiából származó fogalom, mely azt jelzi, hogy az élő szervezetek harang (vagy ennek inverze, az U-alakú) görbével szemléltethető módon válaszolnak az őket ért koncentráció-függő ingerekre. Ismert például, hogy az alkohol abstinensek [nulla alkohol] és a sok alkoholt fogyasztok élete általában rövidebb, mint azoké, akik kontrollált alkoholfogyasztók. Ezt, a halandósággal kapcsolatos összefüggést leírták a BMI-re (túl alacsony és túl magas index esetén is fokozott a mortalitás), a sugárzásra és a különböző toxinokra is."

Forrás: Radák Zsolt Szabadgyökök és testedzés: jelen- és jövőbeli perspektívák, Magyar Sporttudományi Szemle, 2008/2

Ezt a jelenséget az orvostudomány is jól ismeri elméletben, alkalmazásához azonban a gyakorlatban mérni kellene például a gyógyszer hatóanyagok szintjét a vérben, amire nincs se mód, se idő. A hatóanyag hatása sokszor a nagyobb dózissal megszűnik vagy pont ellenkező azzal, amit ki szeretnénk váltani, így a nagyobb bajra több gyógyszer primitív felfogása amolyan kivégzőmódszere lehet sok betegnek. (Adaptogén anyagoknál a helyzet némileg eltérő, toxicitásuk igen alacsony, de ezt most ne részletezzük.) Ami a betegeknek kellemetlen, az számunkra hasznos lehet: néha a kevesebb több. Utalnak arra kutatási adatok, hogy az ekdiszteroidok dozírozásánál is nyerhetünk a mérsékeltebb adagokkal.

Ami még szuperebb, egy friss, 2010-es publikáció arra is felhívja a figyelmünket, hogy a rágcsálóknál alkalmazott hatóanyagmennyiség 10-15-szöröse kell legyen a hatás kiváltásához az emberben szükséges mennyiséghez általában, minden gyógyszernél, vizsgált anyagnál (J Steroid Biochem Mol Biol. 2010 Apr;119(3-5):121-6.). Nem állítom, hogy ez tényleg minden anyagra igaz, és az adatok a különböző rágcsálófajok között is eltérőek. 6-12-szeres adagokról is ír az irodalom a nem ekdiszteroidvegyületek dózisának emberre történő átszámításhoz. Egereknél inkább 12, patkányoknál inkább 6 ez az arányszám. Ám, ha a 600-4000 mg/nap-os dózisokat 60-400 mg-os dózisokkal kiválthatjuk, valamint, ha igaz, hogy a kisebb dózisok hatékonyabbak és ezeket alkalmazzuk tartósan több hónapig, akkor számunkra is van remény egy jól összeállított edzés és étkezési terv mellett a hatékony ekdiszteroid kiegészítésre. 100-300-500 mg/nap-os bevitel kivitelezhetőnek tűnik elviselhető költségek mellett.

További lehetőség, ha viszonylag olcsó étrendi forrásokkal is fokozni tudjuk az ekdiszteroid bevitelt. Van erre lehetőségünk? Úgy néz ki, van! Az "inkák aranya" néven futó quinoa álgabona a kutatások szerint igen magas ekdiszteroid tartalmú mag (J Agric Food Chem. 2001 May;49(5):2576-8. ; J Sci Food Agric. 2010 Dec;90(15):2541-7. ; Food Chemistry, Volume 125, Issue 4, 15 April 2011, 1226-1234 ). Ahogy a NASA egy tanulmányában olvashatjuk, biológiai értéke nagy, aminosavösszetétele a növények között kiemelkedő, még a szójával összevetve is! (A quinoa kezdettől fogva a honlapunk ajánlott tápanyag forrásai között van, azonban nem paleo, ha valaki ezt az étkezési módszert követi — a szerk.) Ekdiszteroid tartalma a teljes magnak (korpával együtt) számottevő. A mérések eltérő eredményeket hoztak, ám az kiderült így is, hogy a fő vegyület a 20-hydroxyecdysone, amit kisebb mennyiségben makisterone A, 24-epi-makisterone A, 24(28)-dehydromakisterone A és más vegyületek egészítenek ki. Az ekdiszteroidok hatékonysága eltérő, elvileg ronthatnák az egyéb vegyületek a 20-hidroxi-ekdizon hatását, ám ez kevéssé valószínű: 20-Hydroxyecdysone 158.4 mikrogramm/gramm található benne, míg Makisterone A mennyisége már csak 4.8 mikrogramm/gramm, a többi rokon vegyület mennyisége pedig ennél is kisebb. A hatóanyagtartalmat 20 perc főzés sem rontja jelentősen, így változatosan elkészítve akár müzlik összetevőjeként is alkalmazva jó ekdiszteroid forrás lehet. 100 g quinoa alsó hangon is 10 mg körüli 20-hidroxi-ekdizont tartalmazhat, de optimális esetben 40 mg-al is számolhatunk! (Erről a későbbi mérésekből tudhatunk majd többet meg, reméljük nem nyúltunk mellé.) Nem mellékes az sem, hogy bár a quinoa nem olcsó, de a reformkonyhás ezobiomániás barátnők és anyukák jobban tolerálják az "inkák aranyát", mint egy jó kis por vagy kapszulázott formában lévő étrendkiegészítőt.

Következtetés: Az ekdiszteroidokról tudjuk, hogy anabolikus, májvédő, immunerősítő, antioxidáns és gyulladásgátló hatásúak, az egész szervezetet erősítő, adaptogén, tonizáló anyagok. A 70-80-as években végzett kutatások során az ekdiszteroidok emlősökben és más gerincesekben erőteljes anabolikus hatást váltottak ki a vázizomzatban, androgén aktivitás nélkül. Ismertettük, hogy egy viszonylag friss, 2008 májusában publikált kutatás óta megalapozottabban feltételezhetjük anabolikus hatásukat, nehézséget jelent azonban az alkalmazásban az állatkísérletekben alkalmazott dózisok kipróbálásának magas költsége.

Szerencsénkre utalnak arra kutatási adatok, hogy az ekdiszteroidok dozírozásánál akár nyerhetünk is a mérsékeltebb mennyiségekkel. Egy friss, 2010-es publikáció pedig arra is felhívja a figyelmünket, hogy a rágcsálóknál alkalmazott gyógyszerek hatóanyagmennyisége 10-15-szöröse a hatás kiváltásához az emberben szükséges mennyiségekhez, ami szintén a nagy dózisok ellen szóló érv. További lehetőség, ha viszonylag olcsó étrendi forrásokkal is fokozni tudjuk az ekdiszteroid bevitelt. 100 g quinoa mag 10 mg körüli 20-hidroxi-ekdizont tartalmazhat, de optimális esetben 40 mg-al is számolhatunk, így az étrendkiegészítőből származó és ételekkel elfogyasztott 20-hidroxi-ekdizon mennyisége a napi 200-300 mg-ot is könnyen elérheti, amely hosszú távon reményeink szerint erőteljes anabolikus hatást fejthet ki. A fent leírtakat ki tudjuk próbálni viszonylag olcsón és kockázatmentesen, az alaposabb tudományos alátámasztásra azonban még várnunk kell, és a tévedés lehetősége is fennáll. T

A cikk megosztása Facebook-on, Twitter-en és IWIW-en:

Kövess minket Facebook-on, Twitter-en és Flickr-en (exkluzív információk, akciók!):