| |
VERSENYZŐK
Varjasi Gyula interjú
Pécs, 2004. november 11.
Írta: Illés Norbert
Egy darabig azt hittem, hogy a naturál testépítés kezdi elveszteni a varázsát az emberek körében. Persze csak én jártam bekötött szemmel, mert már 3 éve nem versenyzem, így nem igazán vagyok képben, hogy ki, hol és mit csinál. Vakegér! - mondhatnám magamra.
Sokat gondolkodtam azon, hogy keresgélni kéne az emberkéket itt a dél-vidéken, mert biztos vagyok benne, hogy Pécs környékén és az Ormánságban (dél-magyarországi tájegység, melynek központja Sellye, és ide tartoznak a Dráva-menti baranyai kis falvak és Vajszló is) sok keménymarkú legény van, akik fél kézzel emelgetik a mázsás jószágokat. Ezek mellett még talán az étkezéssel is törődnek, hiszen a Dráva sok halat, az erdő sok vadat ad. Nagy öröm, hogy valamilyen szinten még ki lehet használni a természet adta ajándékokat.
Természetesen az itt élők többsége nem halászó, vadászó, gyűjtögető életmódot folytat, de bármilyen hihetetlen is, ez egy ős-környezet, hatalmas értékekkel. A következő riportalanyommal sem a Duna-Dráva Nemzeti Parkban futottam össze gombászás közben, Varjasi Gyula Pécsett, egy igen színvonalas edzőteremben személyi edző és protein bar-man.
Kivételesen tehát nem vihettem magammal a pergető botomat, hogy süllőzés közben valamelyik kőruganyon beszélgessünk el a naturál testépítés tudományáról. Amint beléptem a terembe, rögtön eszembe ötlött, hogy kit kell keresnem. Bár még Gyulát nem láttam, könnyű volt rátalálni. Fekete trikója alól úgy dagadtak a karjai, mintha egy-egy zsemlét tömtek volna oda. Megnyerő látványt nyújtott!
Hello! Illés Norbert vagyok.
Hello, Varjasi Gyula.
Vége a műszaknak?
Igen, már itt a váltásom. Szerencsére nem kell várnom. Elmegyek átöltözni, aztán kezdhetjük a megbeszélt fotózást.
Amint hátat fordított, láttam, hogy komolyan veszi a testépítést. Szép gömbölyű vállak, széles hát, vastag trapézizom domborodott ki.
Milyen edzés lesz ma?
HST edzésmódszerrel készülök, úgyhogy mindent edzek. Ez jó is lesz a fotózáshoz, legalább mindenhol be leszek durranva.
OK. Én nem is zavarlak. Folytasd nyugodtan az edzést, mintha itt se lennék.
Figyeltem miként folyik le egy edzés a verseny előtt 25 nappal. Gyula arcán látszott, hogy semmit nem bíz a véletlenre. Minden egyes mozdulatnak megvolt az értelme. Nem volt dumálás, csevegés az edzőteremben. Senkinek nem állt meg, aki kérdezett tőle valamit. Dolga volt. Az edzés után készítettem egy kép képet, de annyira kivolt a srác, hogy nem bírta sokáig. Megértettem.
Miután megittad a turmixodat, elkészíthetjük a riportot, amiről beszéltünk?
Üveges tekintettel néz rám. Ebben a gyerekben egy csepp cukor sincs!
Nem lehetne holnap, mert kicsit most elfáradtam? Jó? Most nem tudnék válaszolni úgy, hogy azt később is aláírnám.
OK. Holnap az Árkádban, a kajáldánál, ha megfelel, olyan du. 2 körül?
Nekem jó, akkor holnap.
Holnap. Addig is jó pihenést!
Hazafelé menet újra elkapott a versenyzés érzése. Lehet, hogy meg kellene próbálnom újra? Gondolataimat hamar feledtem, mert a holnapi riportra koncentráltam, meg arra, hogy a fiam kenőcsét kell elhoznom a gyógyszertárból végre, mert a végén még lejár a szavatossága.
Másnap kettőkor ott ültem a megbeszélt helyen. Gyula megjelenése mondhatom, hogy újra megmutatta, hogy ő igen is testépítő, de nem az a lomha mackó, akinek akkora tömege van, hogy fullad a nagy fejétől.
Hello!
Szia! Sikerült időben ideérnem. 4-ig ráérek, aztán még dolgom van a teremben.
Jó. Addig szerintem végzünk. Akkor nézzük is sorban a dolgokat.
Itt már baromi éhes voltam, de azért szolidaritásból nem kezdtem el enni a Snickers csokimat.
Általános kérdéssel kezdeném. Szeretném, ha röviden bemutatkoznál az olvasóknak, ha megengeded?
Természetesen. Hello mindenkinek! Varjasi Gyula a becsületes nevem. 1974-ben születtem Pécsett, ahol most is élek. Tanulmányaimat a vendéglátás területén végeztem. Jelenleg az F3-ban dolgozom mint személyi edző és pultos. Tehát nincs messze a terem, ahova járok a munkahelyemtől!
Mióta sportolsz, illetve hogyan kezdődött ez az egész testépítő dolog az életedben?
Már általános iskolás koromban kezdtem az atlétikát. Ez jó alapot teremtett a naturál testépítéshez. Aztán '95-ben elkezdtem súlyzókat emelgetni és ez magával ragadott. Tovább talán nem is kell folytatnom. Szóval így kezdődött.
Gondolom '95 óta nagy fejlődésen mentél keresztül, és eredmények is születtek már?
Hát igen. Úgymond a szakmai bennfentességem 2000-ben kezdődött, amikor tesztember voltam. Mondhatom, nagyon jó cuccokat kaptunk a Scitec-től. 2002-ben indultam az első versenyemen, ahol sajnos nem kerültem a döntőbe. Ez lehet, hogy másoknak elkeserítő lett volna, de én tudtam, hogy ez a kezdet és szép lassan jobb leszek. Szóval nekem az nagy élmény volt, hogy színpadra léphettem. Idén nagyon szeretnék döntős lenni. Egyre jobb és jobb. Szóval maximalista vagyok ezen a téren.
Nagyon tetszik ez a hozzáállás. Ezek az eredmények mit adtak neked érzésben, mivel töltöttek fel?
Arra gondolsz, hogy alapvetően mit adott a naturál testépítés az életben?
Aha, ilyesmire!
Mindenképpen egy jobb életet. Ez alatt azt értem, hogy egészségesebb, céltudatosabb az életem. Sokkal nagyobb kitartással rendelkezem, bármiről legyen is szó. Tudom, hogy mikor van vége a munkának, mikor lehet abbahagyni. Emellett bevallom, nagyon jó érzéssel tölt el, ha megismernek az utcán, vagy a teremben és gratulálnak az eredményeimhez, vagy bíztatnak a további sikerekhez. A későbbiekben célom az is, hogy ebből profitáljak. Talán egy ismertebb, jobb testépítőt jobban megfizetnek. Magyarul szeretnék jó üzletet csinálni ebből.
Szóval elképzelhetőnek tartod, hogy felépíts egy olyan céget, vállalkozást mint a NORBI?
Miért ne, szerintem a naturál testépítésnek nagyon jó feeling-je van, csak jól kell bemutatni. Lehetne videókat készíteni, szemináriumokat tartani. De majd később jobban fogom látni ezeket a dolgokat, most inkább csak a sport része foglalkoztat.
A naturál testépítés az abszolút ász?
Naná! Be akarom bizonyítani, hogy naturálban is lehet nagyon jó eredményeket elérni és csak ez izgat igazán. Ennek az egésznek igazán élet szaga van. Saját magad adod, nincs manipuláció, nincs csalás, ámítás, csak a kőkemény realitás, valóság.
Milyennek képzelnéd el a tökéletes naturál testépítést, illetve annak intézményrendszerét?
Mindenek előtt legyen dopping teszt. Ez a legfontosabb. Ne nyerjenek olyanok, akik kokszoltak, de ne is kerüljenek oda. Tudom ez nehéz, de ezért érdemes lenne küzdeni és szigorú, példaértékű büntetéssel előállni. Az anyagi támogatásról nem nagyon tudok mit mondani, mert a sportkörök ezt nem teszik meg. A naturál testépítés nem tartozik a nézők hadát vonzó sportok közé. Bár a magyar foci sem! Szóval jó lenne, ha lennének körök, melyek támogatnák a sikeres sportolókat.
Hát igen! Jól jönne ebbe a sportban is az anyagi elismerés. Tényleg, neked van szponzorod?
Nincs.
Rövid válasz, de velős! Akkor a keresetedből finanszírozod a versenyzést?
Igen, de nem kell itt nagy dolgokra gondolni! Teljesen az alapokra hagyatkozom. Kiegészítőként vitaminokat, tejsavófehérjét és kreatint használok. Természetesen a napi húsfogyasztásom is megvan, ami kb. 40-45 dkg.
| |
"...valójában ez elegendő, úgyhogy nem kell itt havonta százezreket költeni, bárki elkezdheti a testépítő sportot, naturálban akár versenyszerűen is!" |
| |
|
Akkor elmondható, hogy másra nincs is szükség?
Valójában ez elegendő, úgyhogy nem kell itt havonta százezreket költeni, bárki elkezdheti a testépítő sportot, naturálban akár versenyszerűen is!
Milyen kiegészítőket használsz, és mit használnál, ha esetleg korlátlanul választhatnál bármiből?
Mint említettem, Scitec tejsavófehérjét, kreatint és Daily One multivitamint rendszeresen fogyasztok, és a tömegnövelés alatt MyoMax 10-in-1 formulát. Az jó kérdés, hogy mit használnék még, ha lehetne. Azt hiszem, ezzel úgy vagyok mint a legtöbb testépítő: mindent. Azért kiemelném a glutamin-t és a HMB-t. Ezeket biztos mega dózisban fogyasztanám.
Kipróbálod az új edzésmódszereket, diétákat, illetve kérdezhetném azt is, hogy "információ éhes" vagy?
Igen, fogékony vagyok az új dolgokra. Amennyiben alaposan áttanulmányozom a témakört, illetve az adott cikket és elnyeri tetszésem, akkor biztos, hogy kipróbálom. Sajnos az internethez nem tudok otthon hozzáférni, de mindek újságot és cikket elolvasok, ami egy kicsit is felhasználható a naturál testépítéshez.
Mik azok az alapvető dolgok az edzésben, amit kihangsúlyoznál?
Nagy súly. Sok pihenő. Az alapgyakorlatokat részesítem előnyben és a sok pihenőt. Heti 3-4 edzést elegendőnek tartok. A legfontosabb az étkezés és a pihenő.
Elárulod, hogy jelenleg milyen rendszerrel készülsz a versenyre?
HST-vel. Nekem ez jött be a legjobban. Úgy gondolom, hogy az edzés milyensége - gondolok itt főleg az alacsony, vagy magas ismétlésszámra - nem abszolút meghatározója annak, hogy mi a célunk. Elsősorban az étkezés a döntő. Úgyhogy nem kell magas ismétlésszámmal edzeni ahhoz, hogy valaki szálkás legyen!
Akkor kérlek, meséld el nekünk, hogy miként néz ki egy napod étrendje.
Örömmel!
Napi étrend |
06.00 - Ébredés után egy fehérje turmix
07.00 - Beérek a munkahelyemre. Rizs vagy zabpehely, 1 tabletta Daily One
09.30 - Rizs, csirkemell, zöldségek, lenmagpehely
12.00 - Általában ugyanaz mint délelőtt
13.30 - Edzés
14.45 - Rögtön edzés után: kreatin, tejsavós turmix, aminosavak
17.30 - Puffasztott rizs, hal
19.30 - Rizs, csirke
22.30 - Tejsavófehérje |
Visszatérve a HST edzésre, neked nem okozott problémát az, hogy egy edzésen nem kell bukásig dolgoztatnod egy-egy izmodat? Elviselhető volt pszichikailag, hogy egy edzésen mindent végig edzel?
Hát, röviden a válaszom az, hogy igen. Először én is küzdöttem elméletben ezzel a megközelítéssel. A válaszra nem kellett sokáig várnom, mert ahogy elkezdtem a HST-t, magától érthető volt minden. Tehát nem okozott gondot, és máshogy már nem is akarok edzeni!
Verseny előtt alkalmazol valamilyen trükköt a formaidőzítéshez?
Általában ez nekem nem jött be, akárhogy is variáltam. Nátrium-kálium, víz ide-oda. Nem. Azt hiszem, idén nem fogok ilyenekkel vacakolni, mert nem látom értelmét. Valószínű, hogy visszatérek majd az utolsó napokban a rendes étkezésemre, mert mostantól úgy is lecsökkentem a diétában szénhidrát bevitelemet. Ezzel a visszaváltással majd létrejön egy aprócska töltés. Úgyhogy ennyi!
Kérdezhetek olyat, hogy milyen helyezésre számítasz?
Kérdezhetsz, de tudod, hogy erre nem lehet előre válaszolni. Mindenképpen szeretnék viszont döntős lenni.
Sok sikert kívánok és kitartást a céljaidhoz. Esetleg üzensz valamit az olvasóknak?
Azt hiszem, mindent kérdeztél már és mindent elmondtam nagy vonalakban. Ja, azt említettem, hogy a Magyar Televízió készít velem egy filmet a naturál testépítésről?
Ne szórakozz velem, én ezzel kezdtem volna! Mesélj légy szíves!
Szóval, készül egy ilyen dokumentumfilm, amiben azt fogják lefilmezni, hogy miként telnek a napjaim. Otthon a konyhában, a teremben, pihenés közben. Amennyiben hitelesek az információim, ez év végén fogják műsorra tűzni. Gondolhatod, hogy ez is nagy inspiráció volt nekem!
Mit is mondhatnék ezek után! Gratulálok és további sok jó szereplést kívánok neked! Köszönöm szépen, hogy rendelkezésünkre álltál.
Én köszönöm, hogy rám gondoltatok és üdvözletem minden kedves olvasónak! T
Kapcsolódó cikkek
HST cikkek az Edzés:Testépítés menüpont alatt
A naturál testépítés titkai
Charles Glass, a guru, a tömegnövelésről
Beavatás
Mit tegyek, hogyan induljak el, ha nincs még fogalmam a testépítésről?
A hatékony táplálkozás 7 aranyszabálya
"Csontig rágott" testépítő táplálkozás
Megbízható információ-özön
"Minden" az izomfejlesztésről
Légy a testépítő sikered pilótája!
Ellenőrző lista a fejlődéshez
|