| |
Tesztoszteron
eMagazin
Versenyzői interjúk a TEAM SZEGED
táborából
Személyes beszélgetés főleg a 2003-as
versenyszezonra vonatkozóan
Interjú:
Cole & Ilyés Csaba
2003. december 20.
Egy szintén szegedi versenyző, Elek
Gábor is válaszolt kérdéseinkre. Munkahelyén sikerült elérnünk,
ahol nagyon készségesen állt a rendelkezésünkre, ennek maximum a
főnöke nem örült volna! Mi persze annál inkább lelkesedtünk, mert
nagyon jó beszélgetőpartner volt.
Miért
lettél testépítő, hogyan kezdődött nálad ez az egész?
Úgy kezdődött az egész, hogy kosárlabdáztam - nagyon szerettem
a sportot, sőt mai napig imádom - csak tönkrement a térdem,
szétverte a beton, mert nagyon sokat streetballoztunk. Valami mást
kellett kitalálnom és úgy látszik ezzel jobban tudom pusztítani
magam. Legalábbis a térdemnek nem annyira jó.
Melyik
volt az első verseny, amin elindultál és milyen eredménnyel szerepeltél?
Az első versenyem 1999-ben volt, Vida Zoltán színeiben indultam
akkor, ez egy MLO verseny volt. Amatőr kategóriában második helyezést
értem el.
Melyik
címedre vagy idáig a legbüszkébb?
Igazán büszke nem vagyok egyikre sem, bár nagyon örülök mindegyiknek,
de szeretnék még ennél jobbakat és fényesebbeket begyűjteni.
Mégis,
melyik után örültél a legjobban, melyik az, amelyiket kiemelnéd?
Az idei évben nagyon örülök mindnek, az idei szezon nagyon aranyos
volt most. :-)
Testépítés
mellett mivel foglalkozol?
Mint most látjátok, itt eladóskodom, meg egy vállalkozásunk van
egy barátommal. Szóval több lábon állok.
Mi lennél,
ha nem testépítő, azaz ha el sem kezdődött volna ez az egész?
Nem tudom, biztosan sportolnék valamit, mert az életem a sport.
Szerintem valami küzdősportra mozdultam volna rá.
Esetleg
valami civil szakma?
A civil szakmám autószerelő, meg van egy kereskedő-boltvezető végzettségem
és egy személy- és vagyonőr papírom, de igazából szeretnék saját
lábra állni. Innentől kezdve bármi, ami pénzt hoz neked kedves,
nem?
Azért a
sport a lényeg?
A sport az mindenféleképpen lényeg, az nem maradhat ki!
Van kedvenc
testrészed, izomcsoportod?
Van kedvenc izomcsoportom és gyakorlatom is. Mellezni szeretek nagyon,
bár a vállaim megsínylik nagyon, mikor megerőltetem őket, na meg
a könyököm. Igazából a fekvenyomás az, ami a kedvencem a gyakorlatok
közül. De mindig azt erőltetem, amit utálok. Például nagyon utálok
lábazni.
Azok általában
le vannak maradva, amit utál az ember.
Igen, de azt muszáj. Azokkal következetesen kell bánni.
Milyen
edzésbontásban és rendszerben edzel?
Most három hétig nem edzettem, megmondom őszintén pihentem, ami
nagyon jól esett.
Heti öt napot edzek, váltják egymást a napok. Három napba van szétosztva
a test. Az első napon én a mellet a háttal szeretem edzeni, igaz,
hogy két nagy izomcsoport. Sokan mondják, hogy elfárad az ember
a végére. Biztos, hogy elfárad, de jobban szeretem ilyenkor a felső
testrészbe belepumpálni a vért. A második napon általában váll és
kar szokott lenni, ezek kisebb izmok, ez egy hosszabb edzés. Itt
megint egy helyre megy nagyjából a vér. A harmadik napon a lábat
szoktam elővenni. A vádlit azt általában heti kétszer-háromszor
edzem. Hasazni csak verseny előtt szoktam, amikor elkezdem a diétát.
Ez lett
volna épp a következő kérdésem, mert azt tapasztaltam, hogy szinte
mindenki így csinálja.
Főként, hogy annyira azért nem rossz a hasam, nem is szoktam erőltetni
évközben. Meg igazából szerintem minden gyakorlatban, mikor erőlködik
az ember, ugyanúgy megfeszül a hasizma. Mondjuk ettől még nem fog
nőni a hasizom mérete, de ez engem megnyugtat.
Tehát egy
jó diétával azért elég jól előjönnek a kockák?
Igen.
| |
| Azért előjönnek
a kockák! |
Sérülésekkel
hogy állsz?
Nagyon-nagyon "fogékony" vagyok a sérülésekre, főleg a
vállam és a könyököm az, ami meg szokta magát adni. Próbálom erőltetni
a nagy súlyokat. Én nem értek azzal egyet, mikor mondják nagyon
sokan, hogy ez csak egoizmus, meg magának akar bizonyítani az ember.
Ha csak magának akar is bizonyítani az ember, akkor mi van? Azért
csinálja, azért verseny, azért a versenyszellem, azért a sport,
hogy mindig egyre többet érjen el valaki, ezzel tudja lemérni saját
fejlődését.
Hogy önmagát
is legyőzze, fejlődjön...
Persze, persze! Ha mindennap lemész és megmozgatod ugyanazokat a
"fingilingi" súlyokat, akkor azzal nem sokra mész!
Milyen
ismétlésszámokkal dolgozol?
Igazából én elég alacsonyakkal dolgozok. Attól függ, a nagyobb testrészeknél,
például a mellnél, 6-8-akat szeretem jobban, hátnál a 8-10-eket.
Tricepszbe följebb megyek egy kicsit, 10-12 ismétlésekre, karnál
olyan 8. Lábnál megint csak az alacsony ismétlésszámot szeretem,
guggolásba 6-okat, lábtolásba 10-eket.
Diétakor
miben változik az edzésterved?
Beveszek néhány gyakorlatot pár széria erejéig, kicsit magasabb
ismétlésszámmal, amolyan pumpáló jellegű edzés ez. Annyi még talán,
hogy az utolsó egy-két hétben nem lábazok semmit, mert az általában
vizes marad, bevizesedik, hogyha keményen edzem.
Legyen
szó az étrendről is. A szezonon kívüli étkezésed mennyire kötött?
Mindent bele! :-)
Milyen
húsokra esküszöl?
Főként a csirkére, de igazából nem fogok megfutamodni, hogyha másmilyen
húst is látok a tányéromon, csak ne legyen zsíros.
A diétád
hogyan néz ki?
Az eléggé hardcore! Igazából csak ösztönösen szoktam kajálni, nem
szoktam méricskélni semmit, csak a fehérjére figyelek oda, hogy
meglegyen amennyi kell, de idén már az is kevesebb volt, hogy be
tudjak fogyni a súlyomba. Nagyon megnyomta már a súlyomat az utolsó
hetekben. Rizst szoktam enni szénhidrátnak délelőtt, délután pedig
a csirke plusz a fehérjeturmixok. De van, amikor a csirkét felváltom
egy kis tojásfehérjével. Hogyha a súlyom nem akar lejjebb menni,
akkor vagy visszább veszek a rizsből, vagy áttérek a burgonyára
és az nekem egy kicsit jobb.
Lemész
0 g szénhidrátra?
Hááát... Két szelet alma, az mit jelent?
Közel!!!
Körülbelül ezt jelenti normális esetben.
A folyadékot
hogyan sikerül kihajtanod?
Paradicsom!!! :-)
Nos, azt
hiszem máris elég sok információval gazdagodtunk, remélhetőleg még
fogunk találkozni. Nagyon köszönjük az interjút!
Én is köszönöm szépen! T
|