| |
Tesztoszteron
eMagazin
Szombathelyi palacsinta
Horváth Gergely testépítő tanár története
Írta: Farkas Tamás
2005. február
Ezúttal Horváth Gergely testépítő versenyzővel ismerkedhettek meg. Megtudhatjátok, mi mindent adhat a testépítés, hogyan lesz menő focistából bodybuilding versenyző, hogy a bicepsz-tricepsz fejlesztése is lehet út a bölcsészKARra. És azt is, hogy egy testépítő számára miért jobb az amerikai pite helyett a szombathelyi palacsinta.
Ahogyan kezdődött
Nekem a labdarúgás volt a mindenem, futballista akartam lenni. 16 évesen már Ausztriában fociztam. Sajnos ekkor komoly sérülések miatt abba kellet hagynom ezt a sportot, viszont annyi előnye volt ennek az ausztriai kirándulásnak, hogy ott komolyabban veszik a fizikai felkészítést, mint nálunk, ezért súlyzós edzéseket is kellett végeznünk. Én egyébként soha nem voltam gyenge fizikumú gyerek, emberfogó szerepkörben játszottam. Az edzőteremben hamar kiderült, hogy fiatal korom ellenére erősebb vagyok a játékostársaimnál. Így ismerkedtem meg az edzőtermi világgal.
A sérülés azonban kettétörte a labdarúgó pályafutásomat. A labda elgurult, de a sport iránti vonzalmam arra késztetett, hogy egy másik területen keressek érvényesülési lehetőséget. Orvosi javaslatra fogtam hozzá a rendszeres súlyzós edzésekhez. Először még elég unalmasnak és monotonnak találtam az egyes gyakorlatokat, de az első eredmények egyre nagyobb motivációt jelentettek. Ekkor kezdtem igazából rájönni az egésznek az ízére és már kezdtem élvezni az edzést.
Hóbor Péter barátomnak köszönhetően, aki már ekkor komolyabban foglalkozott a versenyszerű fekvenyomással, viszonylag hamar otthonosan mozogtam az edzőteremben. Talán az is szerepet játszott abban, hogy figyelmem komolyabban a testépítés felé irányult, hogy akkoriban Szombathelyen már létezett egy testépítő kemény mag, akik versenyszerűen foglalkoztak a bodybuildinggel. Kiss Csaba, Pörczi Péter neve talán sokak számára ismerős. Nekem volt olyan mázlim, hogy ebben a közegbe kerültem. 18 éves koromtól számítható az az időszak, amikor komolynak mondható, rendszeres edzéseket végeztem. Folyton bújtam a szakkönyveket, akkor még az angol nyelvű újságokat, mert más nem volt. Mindent tudni akartam a bodybuildingről. Minél nagyobb eredményeket értem el, annál többre vágytam. Így lettem testépítő.
A versenyzés íze
Nem telt el 1-2 év és már fotózásokra jártam. Élveztem ezt az életmódot és nagyon komolyan vettem a testépítést. Ekkor következett egy másik próbatétel számomra. Mivel szenvedélyesen szeretem a történelmet, ezért elhatároztam, hogy ezen a területen próbálom meg tovább folytatni a tanulmányaimat. Nem volt túl sok esélyem, mert szakközépiskolából elég nehéz bejutni, de én mégis nekivágtam és felvételiztem a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára. És sikerült! Gyönyörű szegedi évek következtek, mikor is még jobban elmerülhettem a testépítés világában.
Lehet, hogy különösen hangzik, de ezt egy erőemelő közegnek köszönhettem. Horváth Zoltán Tisza-parti edzőterme jelentette nekem a Kánaánt. Itt értékelődött át eddigi testépítő tevékenységem és kapott ez által még nagyobb lökést. Az erőemelők késztettek engem arra, hogy még fanatikusabban, még kitartóbban végezzem az edzéseimet. Nem volt mód többé "éppenhogycsináljukmegazt'legyenvalami" sorozatokra. Kőkeményen kellett végrehajtani valamennyi gyakorlatot. Pár éves edzőtermi múlt után nekem a powerosok között kellett megtanulnom normálisan guggolni, fekvenyomni, felhúzni, nyakból nyomni.
Ezeknek az alapgyakorlatoknak a tökéletes technikáját a szó szoros értelmében beleverték a fejembe. Ennek a két évnek köszönhetem azt a masszív alapizomzatot, amivel rendelkezem. Az edzések brutalitását jellemzi, hogy nem egyszer volt olyan, amikor guggolás után bizony "színeset kellett ásítanom"! Olyan kemény tréningeket tartottunk, hogy két napig nem voltam magamnál. Szerencsére az edzőterem mellett laktam, így a legdurvább edzések után is képes voltam hazaszédelegni. Nagyon szerettem azt a poweros közeget.
Különösen azt, hogy ők tudták, hogy én bodys vagyok és nem is akarok erőemelő lenni soha, de elfogadtak engem így. Sokat tanultam tőlük, náluk valóban csak egy dolog számított: AZ EDZÉS. Nem volt pofázás, linkeskedés. Ott nem foglalta le senki a gépet azzal, hogy fél óráig telefonál. Ez az időszak jelentette számomra az alapok lerakását a testépítésben. Első versenyemre is itt készültem fel, melyen 1998-ban vettem részt. Az újonc kategóriában 74 kilogrammos mérlegeléssel az ötödik helyen végeztem. Egyáltalán nem voltam elégedett a helyezésemmel! A következő évben már masszívabb tömeggel rendelkeztem, viszont akkor meg túl vizes formát hoztam. Azért egy helyezést sikerült javítanom, negyedik lettem.
Az egyetemi évek második szakaszát jelentette, mikor megismertem Szeged városának testépítő krémjét: Gárgyán Ritát, Kokovai Andort, Remzső Ferencet. Találkoztam Eszteró Zsoltival, akivel sokat edzettünk együtt (Most ő a Fit Muscle TV riportere). Ők voltak azok, akik mindannyian nagy hatással voltak rám. Közben persze tanultam, vizsgázgattam.
A '99-es verseny után egy hosszabb szünet következett. Nem adtam fel a versenyzési szándékaimat, ugyanúgy edzettem, készültem. Elvégeztem az egyetemet, hazajöttem Szombathelyre. A tavalyi évben aztán, mintha be akarnám pótolni a kiesést, majdnem minden hazai testépítő versenyen elindultam: A Mátra Kupán, ahol második lettem és kissé megilletődötten lépten színpadra (a MUSCLE SPORTBAN meg is jelent erről egy cikk, hogy minden összevetésben egyetlen egy ponttal maradtam le). Egyébként itt mindenki érdeklődött, hogy honnan jöttem és ilyen formával hol voltam eddig. Tozó fel is ajánlotta, hogy szeretne leigazolni, amit én elfogadtam. Most már Tozó Bodyformers csapatában versenyzek. Az MLO Olimpián szintén második lettem. Aztán jött a Magyar Bajnokság, ahol Németh Pisti és Tozó mögött lettem bronzérmes.
Ezt a harmadik helyezést tartom a legértékesebbnek, hiszen Magyarország két legjobban felkészült testépítője tudott csak legyőzni. A Superbody versenyen pedig az abszolút kategóriában sikerült ötödikként végeznem. Rengeteg fellépésem volt, például a Fekvenyomó Magyar Bajnokságon tartottam bemutatót és meglepően nagy sikert arattam. Többször visszatapsoltak a nézők, még aláírásokat is kellett osztogatnom és ez igazán hízelgő, hogy ennyire szeretik és elismerik a testépítést.
Az elkövetkezendő időszakban szeretnék "domborítani" a magyar mezőnyben, ami elég nehéz feladat, mert nagyon erős az én súlycsoportom, hiszen ebben versenyez Tóth Zoli és a Németh Pisti is. Mindketten hihetetlen formára képesek, ez azonban nem bénít meg engem. Az elmúlt évben hatalmas fejlődésen mentem keresztül, egyre érettebb lesz az izomzatom. Ha az idei felkészülésem is ilyen jól sikerül, akkor bármi lehetséges! Bízom abban, hogy pártatlan bíráskodás esetén odaérhetek a sor elejére. Én csak most kezdtem igazán a versenyzést, úgy érzem, hogy csak most ismertem meg a testemet és még nagyon az út elején vagyok.
Ősszel mindenképpen szeretnék elindulni versenyeken, addig is igyekszem hiányosságaimat pótolni, gyengébb testrészeimen javítani. Hátamat, karomat tartom gyengének. Végeztettem egy izomrost vizsgálatot, amiben a vörös és fehér izomrostokat vizsgálják. Ezzel megállapítható volt, hogy az elmaradottabb testrészeimet magasabb ismétlésszámmal kell edzenem. Eddig, hallgatva a jó öreg módszerre, az alacsony ismétlésszám, nagy súly módszerét alkalmaztam. Mostantól 15-20 ismétléssel kell dolgoznom. Úgy érzem, hogy beválik ez a metódus. Jobb vérbőséget, jobb reagálást érek el és másnap garantált az izomláz. Hátizmaimat súllyal húzódzkodással, döntött törzsű evezésekkel, felhúzásokkal próbálom javítani. Ezekre kell jobban odafigyelnem a közeljövőben. Úgy érzem rengeteg tapasztalattal és elszántsággal rendelkezem ahhoz, hogy ez sikerüljön.
Edzések és étkezések
A tavalyi versenyekre már februárban megkezdtem a felkészülést. 103 kg-ig mentem fel a tömegépítés során, innen jöttem szép lassan vissza, kialakítva a kellő formákat. Munkámat Pörczi Péter segítette, akit a testépítés rajongói jól ismerhetnek korábbi Superbody versenyekről. A felkészülésem során eléggé sajátos edzésbeosztást követek: két nap edzés, egy nap pihenő rendszerben általában napi két alkalommal látogatom meg az edzőtermet. Alkalmanként 30-45 percnél többet nem töltök súlyzós edzéssel.
Az alapozó időszakban annyiban változik meg az edzésrend, hogy egy hétig követem a két nap edzés-egy nap pihenő stílust, majd a következő héten egy úgynevezett poweros edzést csinálok, amikor négy edzésnapot tartok. Ezeken az edzésnapokon kőkemény 5x5-ös sorozatokkal dolgozom. Főleg alapgyakorlatokkal, guggolással, felhúzással, nyomásokkal készülök ilyenkor. A másik héten pedig minden testrészemet megfelelő aprólékossággal edzem. Minden alkalommal csak egy izomcsoportot dolgoztatok meg, több gyakorlattal, maximális koncentrációval, mintegy fél-háromnegyed órán át.
Verseny előtti periódusban beiktatok reggelente aerob munkát is, amit szigorúan éhgyomorra kell végeznem. Általában negyven perc elegendő. Leginkább a szobabiciklit, vagy a futópadot használom, amit bizonyos szögbe megdöntve sétálásra használok. Ez utóbbi a kedvencem. Én szeretem az aerob tréningeket, egyébként is imádok kerékpározni, gyakran biciklizek itt a közeli hegyekben. Versenyidőszakban három nap edzés-egy nap pihenő rendszerben edzek, ugyanúgy napi két alkalommal. Délelőttönként szoktam edzeni a kisebb izomcsoportokat, este pedig a nagyobbakat.
Természetesen én is nagy jelentőséget tulajdonítok a helyes táplálkozásnak, ugyanúgy, mint minden testépítő. Minden reggelem zabpehellyel és fehérjével indul. Van egy speciális receptem a zabpehely kedvelők számára. 4-5 proteines mérőkanál zabpehelylisztet és 10 tojásfehérjét+4 sárgáját kell összekeverni turmixgéppel, majd gofri sütőben kisütni mint a palacsintát. Nagyon finom piskótaszerű sütemény lesz belőle, ami ideális a testépítőknek. Ha valaki tovább akarja fokozni az élvezeteket, az dobhat a turmixgépbe mazsolát, almát, különféle más gyümölcsdarabokat. (Az ilyen power palacsinta egyszerű és jól bevált alapreceptje az, ha egy Scitec adagolókanál zabpehelyhez /kb. 30 g/ négy tojásfehérjét és egy adagolókanál csokis Anabolic Wheyt adsz és elkevered, amit elegendő kézzel megtenni. A mixet teflonban mindkét oldalán meg kell sütni. - a szerk.) A reggelimhez a zabpelyhen és tojásfehérjén kívül még egy nagy adag Trans-X és egy darab banán is tartozik.
Ezt követően megyek teljesíteni a napi edzésadagomat. Ha éppen pihenőnapot tartok, akkor elkészítek egy adag "zabpelyhes palacsintát" és azt eszegetem. Ebédre általában marhahúst fogyasztok. Természetesen próbálkoztam a csirkével is, de nekem inkább a száraz vörös húsok jönnek be. A fehérje bevitelemet főképp ebből, illetve tojásból és Scitec Nutrition protein készítményekből, 100% Whey Isolate, vagy Anabolic Whey formulákból fedezem.
| |
Keresés a tudományos
adatbázisunkban |
|
|
| |
Keresés a "Szakértő válaszol"
adatbázisunkban |
|
|
| |
|
Délutáni étkezésem alapját is egy nagy adag marhahús képezi, majd az esti edzés előtt iszok egy ugyanolyan Trans-X turmixot mint reggel. Edzések után én sosem fogyasztok szénhidrátos turmixot! Ilyenkor már egyáltalán nincs szükségem energia bombára. Sokkal inkább a lehető legjobb minőségű színtiszta fehérjére, ami csak létezik. Ezért használom a Scitec Nutrition 100% Whey Isolate termékét. Igyekszem minél előbb meginni ezt a finom turmix italt. Ezután nem sokkal ismét egy adag fehérje bombát biztosítok a testemnek tojásfehérje formájában. Ezt mikróban készítem el és eszek hozzá barnarizst, vagy zöldséget, vagy főtt krumplit. 100% Whey Isolate, vagy Anabolic Whey turmixokat mindig szoktam fogyasztani, a nap során akár többször is, amikor valami miatt nem tudom betartani a normál étkezésemet.
A táplálékkiegészítők közül Pump-FX pezsgő kreatint, Gluta-FX pezsgő glutamint egész évben folyamatosan alkalmazok, legfeljebb egy-két hétre szüneteltetem őket néha. Külön figyelmet az anti-oxidánsok bevitelére fordítok még, szerintem ez nagyon fontos.
Testépítő bölcselet
Én nagyon szeretek készülni egy versenyre. Ellentétben a focival, testépítőként nekem nap, mint nap MAGAMAT kell legyőzni. Itt ha hibázok, akkor csak egyedül én lehetek a vétkes, csak magamat okolhatom a kudarcért, és nyilván a siker is csak az enyém. Jó figyelni magamat, ahogy napról-napra változok, alakulok. Az utolsó napok diétáját is élvezem, véleményem szerint, aki szenved, az nem csinálja szívből a testépítést. Szerintem ne kötelesség legyen a versenyzés!
A testépítésben az a szép, hogy senkire nem lehet ugyanazt a ruhát rászabni. Mindenkinek rá kell jönnie saját magától, hogy neki mi a legjobb, meg kell találnia a testépítés szépségét, ami kulcsa a fejlődésnek. T
Kapcsolódó cikkek
Jobbak lettünk - ez FiX!
A Scitec Nutrition pezsgő technológiájú új FX termékvonala
Pezsgő formula gyorstanfolyam
Ami az izomhoz kell
Riport Gergyesi Ákossal
A legnagyobb magyarok
Magyar mérleg - A Scitec Team a 2004-es Testépítő EB-n
Németh István - Ötéves terv
Minta' oroszok I.
A magyar Tom Platz
Kormány Misi interjú
A testépítés embere
Vörös Zoltán edzés & riport
Jóba XXLek
Jóba Elek interjú
Tömegvonzás
Építs tömeget Barna Róbert Magyar Bajnokkal!
Testépítő nap
Lauter Victor táplálékkiegészítő programja
Johnny Be Good!
Lantos Johnny interjú
Rend-szer
|