| Tesztoszteron
eMagazin
A tömegnövelés és tömegnövelők megértése
Vizuális formátum
Írta: Radnai Tamás
2006. augusztus
Az eMag 62-ben leközölt A tömegnövelés és tömegnövelők megértése cikkem egy alapvető tájékoztató, ami egy valós életbeli élményem hatására fogant, amit pár nappal a cikk megírása előtt egy Fitness Pont üzletben szereztem (persze a probléma régről ismert). Nem sokkal ezelőtt újra ott jártam és úgy esett, hogy kiszolgáltam egy vevőt, akinek persze tipikusan ugyanaz a gondja volt a tömegnöveléssel (elsősorban az, hogy nem értette, mit is igényel ez). Eleinte jóleső érzéssel nyúltam a Fit Muscle nyomtatott magazinban éppen megjelent cikkem után és a kezébe adtam, de aztán elgondolkodtam, hogy el fogja-e az illető olvasni azt a pár oldalas cikket. Félek, hogy sok ember esetében a válasz NEM lenne!
Emiatt elkészítettem ezt a vizuális reprezentációt a tömegnövelés folyamatának ismérveiről és buktatóiról. Ez sem a legegyszerűbb, de legalább vizuális segédeszköz minden eshetőség megértéséhez.
Megjegyzések
1) A táplálékkiegészítő alatt természetesen itt most egy alapvetően protein+szénhidrát turmixot értek és nem a teljes tápkieg paletta bármelyik kategóriájának termékét (mondjuk valamilyen kalória mentes hatóanyagot).
2) Bár nem halálpontosan, de a téglalap (cella, vagy blokk) egységek azért nagyjából reprezentálják a rendes étel és tápkieg adagokat, fogyasztási gyakoriságokat, tehát ideálisnak a kb. 4 rendes étkezés + 2 turmix esetet vettem.
3) A piros hiány blokkok azokat az étkezési alkalmakat, adagokat jelzik, amelyek hiányoznak ahhoz, hogy súly- és izomnövekedés következzen be.
4) Az utolsó két oszlopban azt modelleztem, hogy a zsírosodás elsősorban a túlzott kalória fogyasztástól következik be és ezt természetesen lehet a rendes kaják számlájára is írni. Ha 1-2 tipikus adag tömegnövelőt fogyasztasz, akkor az pusztán önmagában véve nem problematikus, csak akkor nem "normális", ha emellett túl sok kalória jön a hagyományos ételekből. Mindig a teljes napi tápanyagfogyasztás számít összeadva!
Néhány ajánlott izomtömeg-növelő turmix formula
Etalon izomtömeg-növelő, Magyarország legkedveltebb formulája: Volumass 35.
Ultra komplett és erős formula: MyoMax "Tíz az egyben".
A részletesebb magyarázat A tömegnövelés és tömegnövelők megértése korábbi cikkemben található. T
Ha kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd meg nekünk!
Kapcsolódó cikkek
A tömegnövelés és tömegnövelők megértése
Miért válasszam a Scitec-et (2005)?
Megbízható információ-özön
Egy edzésfilozófia a jelentős tömegnövekedésért
A kezdő effektus - Izomnövelés és zsírleadás egyszerre?
Charles Glass, a guru, a tömegnövelésről
|