| |
Tesztoszteron
eMagazin
Gondolataim a versenyzésről
Írta: Illés Norbert, lifetime naturál testépítő
2006. szeptember
Ez a cikk nem a szteroid használók ellen, illetve a szteroid kérdés megválaszolásáról, vagy a tőlem másként gondolkodok ellen szól. Azoknak az embereknek írtam, akik a mai napig értelmét látják a naturál testépítésnek. Továbbá nem feltételezem azt, hogy rajtam kívül senki nem indul tisztán.
Idén újra színpadon fogok állni. Nagy ügy, mi?
Hogy miként jutottam megint idáig? Magam sem tudom. Tavaly eldöntöttem, hogy nem fogok részt venni többé versenyen, pláne nem olyanon, ahol nincs doppingteszt. Ezzel a mondatommal tettem egyértelművé azt a dolgot, hogy számomra a testépítés nem egyféle beskatulyázást jelent. Mert mi valójában a testépítés, mit gondolnak róla az emberek és mi a "való világa"?
A testépítés az, hogy maximális izomtömeget kell építeni maximálisan alacsony testzsírszázalék mellett (nagy vonalakban). Az, hogy e mögött mi áll, senkit nem érdekel a nagyközönség részéről. XY edz, diétázik, szteroidokat használ és elindul egy versenyen, amin jó, vagy első helyezést ér el. (Azért én hadd cizelláljam ezt a képet azzal, hogy egy "hétköznapi" kokszos egyáltalán nem biztos, hogy egy versenyen jó, vagy első helyezést ér el, illetve akár csak jól néz ki. -- a szerk.)
A fotói megjelennek a magazinokban és senki, de senki nem fogja elmondani neked azt a tényt, hogy az illető mennyit költött szteroidokra és milyen egészségügyi károkat szenvedett. Persze majd idővel utalásokat találhatsz a szteroid használatra, illetve annak következményeire, de az alapvető média propaganda az emberek felé nem erről szól.
Végül is ezt a képet az egész életre kivetíthetjük. Szinte mindenhol olyan elérhetetlen célokat látsz, amelyekhez az egészségedet (értsd ez alatt a test, lélek és szellem harmóniáját) teljes egészében fel kell áldoznod, hogy elérd. Szó se róla, vannak olyanok, akiknek csúcs genetikájuk van, nagyon jó anyagi hátérrel rendelkeznek és mondjuk mindent elérnek. Ebből a szempontból ugye már eleve nem egyenlő esélyekkel indul nem csak egy verseny, hanem alapjában véve az élet sem. Most ne gondoljátok azt, hogy elemzést fogok írni az élet nagy kérdéseiről, eszem ágában sincs.
Ezen tények után a gondolkodó ember számára felmerül a kérdés, hogy ha egy versenyen (majdnem) mindenki szteroidokat használ, akkor miért indul el egy olyan valaki, aki nem él ezekkel az anyagokkal. Most hagyjuk azt a blődséget, hogy a Kiss Jenő is naturál testépítő!
Ez a sport mindig is a szörnyekről fog szólni. Nem feltétlen Ronnie-ra, vagy Jay-re gondolok. Már egy olyan sportoló is, aki a 170-180 centis magasságához 100 kiló versenyformában, nyugodtan nevezhető szörnynek!
Az igazi férfiak szeretik a sört, a focit, az autókat és a jó csajokat. Na és persze, ha gyúrni akarnak, jön a nyár, vagy netalán versenyre készülnek, akkor egyértelmű a szteroid használat is.
Ezek azok a tökös dolgok, bármilyen sablon szövegnek is hangzik, amiből nem kérek. Igen, nevezhettek kis pöcsnek meg gyökérnek, de én másképp látom a dolgot. Persze a fenti felsorolás, ami a sörre, meg a többire vonatkozik, csak képletes. Mi van azokkal, akik soha életükben nem akarnak és nem is fognak szteroidokat használni és idealizált képeket kergetni az életükben?
Megmondom: semmi! Ők azok, akikkel nem foglalkozik senki. Csak az a bökkenő, hogy ezek az emberek, köztük én is, többen vagyunk, mint a fent említettek. Továbbá feltételezhetjük azt is, hogy mi vagyunk a fő vásárlóerő, akik fenntartjuk a piacot (gondolom én).
Mindezek ellenére miért fogok odaállni?
Teljesen felesleges az erőlködés, tűnhet úgy a külső szemlélő számára, de ismét a dolgok mögé kell néznünk. Igazából szeretem ezt az egész felhajtást a színpadon. Jó megmutatni, hogy mit ért el az ember.
Ezen túl már csak arról beszélhetünk, hogy ez kinek jó, ki ismeri el. Az első személy ugye én vagyok (jó ez nekem, vagy csak égés?) Ami a lényeg, hogy azok az emberkék, illetve Ti, akik általában ezeket az oldalakat olvassátok, valamiféle inspirációt kaphattok tőlem ehhez az egészhez (nem akartam nagyképű lenni, de ezt nem tudtam máshogy megfogalmazni). Tudatosulhat bennetek, hogy naturál módon is lehet a testépítést művelni.
További gondolatom a versenyzéssel kapcsolatban, hogy a versenytársaim feltegyék nekem a kérdést, hogy mit keresek én itt? Erre csak a "gokart kontra F1" példát tudom felhozni. Ha nincs gokart verseny, kénytelen vagyok F1 pályára lépni (szerencsére ezt itt lehet).
A terveim között szerepel, hogy október 14-én elindulok a Superbody-n és október 22-én, pedig az IFBB Magyar Bajnokságon. Jelenleg még mindig 96 kiló vagyok, ami a tavalyi 86-87 kilómhoz képest elég jó. Úgy áll a dolog, hogy még kb. 3-4 kilót fogok ledobni, aztán meglátjuk.
Train hard, train natural! T
Ha kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd meg nekünk!
Kapcsolódó cikkek
Illés Norbert cikkei
A Superbody-n újra (2005)
|