| |
Tesztoszteron
eMagazin
Szakács Sándor, az új csillag
Írta: Illés Norbert
2006. november
Már nagyon vártam a találkozót Sanyival, hogy végre szemtől szembe láthassam, miként érzi magát a nagy csaták után. Mint mindig, most is egy ételudvarba beszéltünk meg a találkozót Pécsett. Kiterített papírlapokkal és golyóstollal a kezemben vártam őt, miközben az arra közlekedő emberek tekintetén átnézve eltűnődtem.
Milyen más világ ez! Mennyivel másabbak az emberek, akik ebben nincsenek benne, vagy egyáltalán nem sportolnak. Akik úgy néznek egy testépítőre, mint egy csodabogárra és halvány lila gőzük sincs, hogy mitől lesz ilyen valaki. Bár néha az elképzelések erről elég hajmeresztőek. Most nekem adatott meg, hogy egy nagyszerű fizikum felépítőjével töltsek el pár órát.
Sanyi ingben érkezett, mint mindig. Ahogy egy igazi férfiemberhez illik. Bármennyire is érződik a leplezni vágyás a fizikuma irányába, azt "sajnos" nem lehet nem észrevenni. Megmondom őszintén, hogy a protokoll rész közben nem tudtam betelni a látvánnyal és több perc kellett, mire egész valómban jelen tudtam lenni.
Sanyi, tavaly, amikor interjú ügyben találkoztunk, elég brutál módon néztél ki. Most úgy nézel ki, mint egy testépítő!
Ezt hogy érted? Most nem vagyok elég jó?
|
|
|
Superbody 2006: Cseperkáló (3.), Tóth (1.), Szakács (2.) |
Nem, dehogy! Tavaly is nagyon jól néztél ki, de most már látszik rajtad, hogy milyen egy profi közelről. Megdöbbentő!
Hát, köszönöm!
Hogy érzed magad, mesélj egy kicsit, milyen érzések vannak benned?
Vegyes érzések kavarognak bennem, mert sok jó és sok rossz is ért. Bár lehet, hogy én vagyok túl érzékeny. Igazából egy kicsit többet vártam volna attól a környezettől, akik az edzésben eddig úgymond mellettem álltak. Végül is ezek olyan dolgok, amin túl kell lenni, és tudni kell továbblépni. Visszakanyarodva a versenyekre: a Superbody nagyon kemény volt, itt úgy érzem, nem tudtam a maximumomat hozni. Viszont az Aréna Kupán igazán jól éreztem magam, testileg, lelkileg!
Mi volt a baj a Superbody-n?
Valójában ugyanazt a hibát követtem el, mint tavaly. Annyira beszáradtam már a verseny előtti napon, hogy gondjaim voltak a székletemmel.
Nem tanultál a hibádból?
Hát, a gyakorlat szerint nem. Viszont most jobban ügyeltem arra, hogy ez ne következzen be, viszont sajnos bekövetkezett.
Elmondhatom, hogy verseny előtt többször beszéltünk telefonon és találkoztunk is. Akkor azt vettem észre, hogy valamilyen szinten önbizalom hiányban szenvedsz. Vagy jobban mondva kissé bizonytalan vagy, hogy miként alakulnak a dolgaid. Mondjuk én már akkor gondoltam, hogy jó leszel, pláne, amikor az öltözőben megnéztelek a verseny napján.
Igen, amikor odaértünk a versenyre, egyre jobban kezdtem feloldódni. Inkább azt mondom, hogy a színpadi szereplés után. Jó érzés volt a Tóth Danival találkozni. Mondjuk kicsit megviseltek a verseny adminisztrációs gondjai. Az persze az én hibám is, hogy teljesen tájékozatlanul indultam el. Gyakorlatilag nem tudtam, hogy van súlymegkötés. Evidens, hogy a magasságomhoz képest a 92 kilós testsúly nem passzolt. Sikerült a verseny napjára 89 kilóra befogyni. Viszont, amikor megtudtam, hogy nem 89 kiló a határ, hanem 87.5, akkor már nem érdekelt az egész. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez az én felkészülési hiányomból is adódik!
Ahogy elnéztelek a színfalak mögött, jó érzés volt látni, hogy bizonyos értelemben maguk közé fogadtak a nagyok és invitáltak, hogy mellettük durrants be fellépés előtt.
Elképzelheted, hogy milyen elképedve hallgattam azokat a dolgokat, amikről a Daniék beszélgettek. Milyen kiegészítő, abból mennyi, stb., stb. Azt kell mondanom, hogy ez megint olyan kisebbségi érzést váltott ki belőlem, hogy nem éreztem jól magam. Az Aréna Kupán ügyeltem is arra, hogy ne egy öltőzőben legyünk. Nem akartam megint ezt a negatív érzést.
Felteszem a kérdést, hogy te nem használsz annyi kiegészítőt?
Nézd, akár hiszed, akár nem havonta 25,000-30,000 forintom van összesen erre a sportra, és nem ennek a tízszerese. Az egész felkészülésem alatt 37,000 forintot költöttem táplálékkiegészítőre. Még ha ezt az összeget lebontom hónapokra, havonta akkor sem több 40,000 Ft-nál a teljes ráfordítás a testépítésre. A legolcsóbb takarmány szóját vásároltam kilónként 2,000 Ft-ért. Ezt ittam fehérje turmix gyanánt. Szörnyű volt, mézzel, kakaóval ízesítettem. Mindig más és más trükköt alkalmaztam, hogy megigyam. A verseny közeledtével vásároltam "igazi" fehérje port és azzal ízesítettem a szóját.
Hát ez tényleg kemény! Legutóbb ugye, amikor a Superbody színpadon álltál, nem ilyen eredmény született. Hogy érzed most ezt, így visszagondolva?
Nagyon, de nagyon jó érzés volt az, hogy Tóth Danival hívtak ki, vetettek össze többször is. Bár tudtam, hogy ő a jobb, mégis észrevehettem, hogy neki is vannak hibái. Viszont hozzám képest nagy előnnyel rendelkezik.
Milyen előnyre gondolsz?
Én úgy vettem észre és azt tapasztalom, hogy a versenyzés egy csapatmunka. Egyedül nem lehet odaállni. Az nem igazán nagy szakmai segítség, ha az ember barátnője, vagy felesége azt kiabálja be, hogy gyönyörű vagy. Mellette pedig azt hallom, hogy feszítsd a farizmod, figyelj a hajlítódra, has, has, jobban fordulj el -- szóval szakmai tanácsok. És az öltőzőben is figyelemmel kísérik a versenyzőt, figyelnek rá és minden óhaját lesik, tanáccsal látják el, igazítják a barnítót rajta.
És talán, ami a legfontosabb, hogy igazából egy sportolónak, versenyzőnek az tud segíteni, aki átérzi, hogy ő mennyit dolgozik és mindig mellette van, segít az aktuális problémák megoldásában. Valójában ez ugye nem helyettesíti a családot, de az eredményekhez szükség van egy jó csapatra.
Én is úgy gondolom, hogy egy támogató csapat, amelyik melletted áll, sokat segíthet!
Igen. Nem beszélve a szakmai segítségről. Most elértem egy olyan szintet, ami a tudásomnak a maximuma. Önerőmből innen nem biztos, hogy tovább tudok lépni. Most egyik jelenlegi döntésem, hogy be kellene kerülnöm egy olyan csapatba, amelyik biztos hátteret nyújtana a versenyzéshez. Ha nem találok ilyen embert, esetleg embereket, akkor lehet, hogy nem fogok versenyezni.
Igen, a tudás hatalom. A továbblépéshez sokat kell tanulnia az embernek. Néha furcsa dolgokat kell elfogadni és a berögzült dogmákat megpróbálni elfelejteni. Nem tudom hallottál-e a HST edzésrendszerről?
Még nem igazán.
A beszélgetésünkben itt rövid kitérő következett, amibe megpróbáltam Sanyinak felvázolni az alapvető szabályokat, amik az izomkeresztmetszet növekedéshez szükségesek, amely köré a HST épül. Kicsit furán éreztem magam, hogy egy olyan embernek magyarázok, aki Magyarország egyik legjobbja. Mindenesetre felkeltettem az érdeklődését olyan dolgok iránt, amelyek a megszokottól eltérőek.
Végül is a Superbody-n második lettél Tóth Dani után. Mesélj, mi volt Csornán az Aréna Kupán?
Úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, itt jól fogom magam érezni. Végre szerettem volna jól érezni magam a színpadon is. Nem akartam, hogy fáradt, teljesen beszáradt, legyengült legyek. Sokkal többet töltöttem szénhidráttal és nagyon jól éreztem magam. Viszont én lepődtem meg a legjobban, amikor a mérlegre álltam: 90 kg-ot mutatott. Meg mertem volna esküdni, hogy minimum 94 kg vagyok! Sokkal teltebb voltam és úgy gondolom, hogy életem eddigi legjobb formáját tudtam hozni ezen a versenyen.
Nem tudom ismerős-e neked, amit Lee Haney is írt a könyvében? "Amikor bementem az öltőzőbe, és levettem a pólóm, véget ért a verseny!" Engem is egy ilyen érzés fogott el. A kategóriámat megnyertem, viszont az összetettben Dani ismét maga mögé utasított. A verseny után azt mondta nekem, hogy ez most egy kicsit szoros volt neki is. Ez nagyon jó érzéssel töltött el!
Hát igen, nagy sztár lettél! És én bízom benne, hogy még nagyobb és szebb eredményeid is lesznek. Tulajdonképpen mikor döntötted el, hogy indulsz a Superbody-n?
Tavaly a Mátra Kupa megnyerése után kaptam a sok cinikus megjegyzést, hogy jó, persze, szép eredmény, meg minden, de miért nem a fiatalokkal versenyzek (a Mátra Kupán Sanyi a 35-40 éves kategóriában indult tavaly). Hát jó, mondtam! A hétvégén volt az a verseny és a rákövetkező hétfőn már mentem is a terembe és elkezdtem felkészülni a Superbody-ra!
Ez igen! Mesélj egy kicsit a felkészülési koncepciódról.
Valójában sok mindenen nem változtattam. Egyetlen dolog, ami szembeötlő volt számomra, hogy a mellem és a bicepszem arányaiban gyenge a többi testrészemhez képest. Ezért egyszerűen egy plusz mell-bicepsz napot iktattam be az edzéstervembe. Így hetente kétszer edzettem a mellem és a bicepszem.
Hogy nézett ki a heti beosztás?
Hétfőn mell és bicepsz, kedden láb, szerdán hát, csütörtökön ismét mell és bicepsz, pénteken váll és tricepsz. A hétvégén teljes pihenő volt.
Kardió, has?
Egyáltalán nem hasaztam szinte semmit az egész évben, kardiózni pedig egy percet nem kardióztam! Szintén jól esett, amikor a Tóth Dani félrehívott és megkérdezte, hogy mitől ilyen a jó a hasam. Én visszakérdeztem: és a te lábad? /A csoda genetikájúak harca! :-) /
Milyen volt az étkezésed, hogy nézett ki?
Minden reggel 4.30-kor keltem a munkám miatt. Ezért 4.30-kor már reggeliztem is zabpelyhet tejjel, majd kb. olyan 2 óra múlva ittam egy fehérje turmixot. Ezt követően olyan 2 óránként ettem rizst és csirkét.
Edzés után?
Egyértelműen turmix! Mondjuk nem olyan régen jöttem csak rá, hogy diéta alatt is érdemes, sőt kell szénhidrátot is bevinni edzés után. Régebben csak fehérjét ittam edzés után, de ma már rizst is turmixolok hozzá. Edzés után még intéznem kell az ügyeimet, így általában csak este 9 körül értem haza, de addig kitartott a rizses turmix. Éjjel már évek óta felébredek, ilyenkor szintén iszom egy turmixot.
Jövőre változtatsz-e valamin az étkezéseddel kapcsolatban?
Talán annyit, hogy bátrabban fogok bánni a szénhidráttal, mert sokkal többet elbírok, mint gondoltam volna. A napi 300-400 g helyett felmegyek 500-600 grammra. Egész évben szálkás vagyok, úgyhogy e téren nagy szerencsém van. Remélem, hogy jó eredményeket tudok elérni. Tudod, én régebben is sportoltam, fociztam, birkóztam, stb. A nagy álmom viszont az, hogy egyszer értem, nekem szóljon a himnusz és ezt a testépítéssel szeretném elérni.
Ez szép és remélem összejön! Apropó turmix: ahhoz képest, hogy nagyon rossz ízűnek írod le a takarmány szóját, elég sokat iszol belőle.
A szükség nagy úr! Nekem ennyi jutott, a családomtól nem fogom elvenni, amit nekik is adhatnék. Bár ugye most nagy lehetőségem van, mivel a Superbody-n nyertem egy 100,000 forintos táplálékiegészítő utalványt. És csak fehérjét rendeltem, 100% Whey Protein-t . Olyan gyönyörrel iszom, hogy csak na! Most ezt lehet, hogy nem érted meg, de én még soha nem ittam ilyet!
Amikor megittam az első adagot, megkérdeztem, hogy ez ilyen jó? Ezt el sem tudtam képzelni, olyan jó! Olyan ez, mint amikor a vidéki srác felmegy a nagyvárosba és tátott szájjal nézi azt, amit eddig csak képen látott. A feleségem rám is szólt, hogy nehogy szójával merjem keverni! Megérdemlem, igyam csak meg.
Most pihi?
Hát két hétig biztos, aztán nekiállunk a munkának. Remélem összejönnek a dolgaim!
Minden jót kívánok hozzá!
Köszönöm szépen! És külön köszönöm a páromnak, Líviának, akinek mindenkinél többet köszönhetek. Nélküle nem sikerült volna!
Sanyi, minden jót és köszönöm az interjút. T
Ha kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd meg nekünk!
Kapcsolódó cikkek
Pécs - Baranya testépítése
Szakács Sándor cikkek
Tóth Dani - Superbody Grand Prix győztes és Abszolút Magyar Bajnok 2005
|