Tesztoszteron eMagazin
A tudomány világa
Hogy miért működik, vagy éppen nem működik a táplálékkiegészítőd, az edzésed, a diétád!
Tihanyi András dietetikus tudományos kutatások rovata

Helyi zsírégetés: befolyásolja-e a bőralatti zsírszövethez közeli izmok összehúzódása a véráramlást és zsírbontást emberekben?
A helyi zsírégetés kérdése sokakat foglalkoztat. Különböző módszerekkel a helyi zsírégetés elősegíthető, de testépítők körében evidenciának tekintik, hogy az edzés nem jár ilyen hatással (bizonyos körökben, míg mások az ellenkezőjében hisznek -- a szerk.) Leginkább női fórumokon olvashatunk a "has" eltüntetésének módszereként elvégzett több száz felülésről, de a tapasztalat azt mutatja, ettől diétázás nélkül nem lesznek láthatóak a kockák, az eredmény tehát ha létezik is, nem számottevő. Az aerob testmozgás növeli az egész test zsírszövetének zsírbontását (lipolízis). A kutatók ezúttal arra voltak kíváncsiak, vajon nagyobb-e a lipolízis az összehúzódó izmokat takaró bőr alatti zsírszövetben?

Tíz egészséges, előző estétől éhező férfi egylábas combfeszítés gyakorlatot (valószínűleg egylábas kerékpározásról van szó) hajtott végre a maximális munkavégző kapacitásuk (Wmax) 25%-ával 30 percig, amit a Wmax 55%-ával végzett gyakorlat követett 120 percig a másik lábbal, és végül a Wmax 85%-ával végzett gyakorlat következett 30 percig az elsőként terhelt lábbal. Az alanyok 30 percig pihentek a gyakorlatok között.

A femorális bőr alatti zsírszövet véráramlását (133)Xe izotóp kimosódással becsülték meg, míg a zsírbontást (lipolízist) a femorális bőr alatti zsírszövet intersticiális és artériás glicerin koncentrációjából és a véráramlásból számolták ki. A véráramlás, ahogy a zsírbontás is, magasabb volt a femorális bőr alatti zsírszövetben az összehúzódó izmok közelében, mint a nyugalomban lévő izmok közelében (idő 15-30 perc: véráramlás: 25% Wmax: 6.6 +/- 1.0 szemben 3.9 +/- 0.8 ml 100 g/min, P < 0.05; 55% Wmax: 7.3 +/- 0.6 szemben 5.0 +/- 0.6, P < 0.05; 85% Wmax: 6.6 +/- 1.3 szemben 5.9 +/- 0.7, P > 0.05; zsírbontás: 25% Wmax: 102 +/- 19 szemben 55 +/- 14 nmol 100 g/min, P = 0.06; 55% Wmax: 86 +/- 11 szemben 50 +/- 20, P > 0.05; 85% Wmax: 88 +/- 31 szemben -9 +/- 25, P < 0.05).

Következtetés: "Következtetésképpen, a véráramlás és a zsírbontás általában véve magasabb volt a bőr alatti zsírszövetben az összehúzódó izmok felett, mint a nyugvó izmok felett, függetlenül az edzésintenzitástól. Ezek alapján specifikus gyakorlatok helyi lipolízist idézhetnek elő a zsírszövetben." Így szól a kutatók összefoglalása a tanulmány kivonatának a végén. És ekkor jön az be, hogy nem elég a kivonatot, vagy annak egy mondatát elolvasni, illetve tudni kell értelmezni egy tudományos eredmény való életbeli vonatkozásait. Nézzük meg Lyle McDonald elemzését:

Jóhiszemű emberek milliónyi hasprést végeznek el, vagy töltenek el órákat zsírégető "popsi és has" aerobik foglalkozásokkal, hogy adott helyen érjenek el zsírégető hatást. Ez viszont a gyakorlatban nem látszik működni és sok tanulmány kerül felidézésre ilyenkor, köztük olyanok, amelyek azt mutatják például, hogy nincs különbség teniszezők nyilvánvalóan eltérő mennyiségű munkát végző két karjának bőrredő vastagságai között. Én néha azt is szoktam mondani, hogy azoknak, akik sokat zabálnak, sovány arcuk kéne, hogy legyen, ha működik a helyi zsírégetés. Butácska, de szemléletes példa!

Jelen tanulmányban az egylábas munkavégzést figyelték különböző intenzitásoknál és a pihent lábat vették mindig kontroll mintának. A nagyobb zsírlebontás a dolgozó lábban valószínűleg a helyi hormonok szintjének változására vezethető vissza, illetve a hormonváltozás és a véráramlás erejének szinergizmusára, de a nagyobb kérdés megmarad, hogy ez miért következik be. A helyi hőmérséklet emelkedés, ami befolyásolja a véráramlást, szintén befolyásoló tényező lehet.

Mindazonáltal, a helyi zsírlebomlás fokozódása ellenére a zsír depó alatt fekvő izom nem tudja felhasználni a mobilizált zsír, mivel a vérellátásuk szeparált. A zsír először az általános keringésbe kerül és nem az alatta lévő izomba. Ezzel kapcsolatban a kutatók is rámutatnak, hogy nincs jelzés arra, hogy az eredmények tényleges helyi fogyást idéznek elő, mivel a zsírraktárak az érintett területeken egyszerűen újra feltöltődhetnek az edzés végeztével.

Még fontosabb, hogy meg kell vizsgálnunk a mennyiségi hatást is, mielőtt mindenki kitalálja, hogy 30 perc hosszú edzéseket végez egy területre a helyi zsírégetésért. A véráram és lipolízis változása alapján a kutatók úgy becsüli, hogy a 30 perc mozgás során 0.6-2.1 milligramm extra zsír ég el minden 100 gramm zsírszövet után, ami a dolgozó izmokat borítja.

Ez a való életben igen érdektelen mennyiség és akárcsak 1 gramm extra zsír elégetéséhez órákkal több extra munkát kellene elvégezni! Egy szett hasprés, vagy akár egy 1 órás hasizom fókuszú aerobik óra nem sokat fog érni.

Ne feledd tehát, hogy részben az edzéssel elégetett kalóriák, illetve a napi kalória deficit drámaian nagyobb hatással lesz az általános fogyásra, mint bármiféle elhanyagolható hatás a helyi lipolízisre. Szóval annak ellenére, hogy ez a kutatás technikailag érdekes, gyakorlati értelemben a helyi zsírégetésre vonatkozóan nem ér semmit (illetve demonstrálja, hogy bár a mechanizmus megvan a helyi zsírégetés alapjaihoz, a tényleges mennyiségi hatás közel nulla, illetve ahogy egy másik szakember mondta: "Egyszerűen a statisztikai szemben a klinikai szignifikanciával kérdéséről van szó." -- a szerk.)

Publikálva: "Are blood flow and lipolysis in subcutaneous adipose tissue influenced by contractions in adjacent muscles in humans?", Am J Physiol Endocrinol Metab. 2006 Sep 19.

Kutatók: Stallknecht B, Dela F, Helge JW.

Az edzettségi állapot befolyása a glikémiás indexre
A glikémiás indexet (GI) eleinte egy fix, egyéb tényezők által nem befolyásolt értéknek tekintették, ám ez a szemlélet az utóbbi időkben egyre inkább megkérdőjeleződött. Az alább ismertetett kutatás célja az volt, hogy meghatározzák egészséges felnőtt férfiakon az edzettségi állapot befolyását a glikémiás indexre.

A vizsgálatban fiatal, normál BMI-jű és normál glukóz toleranciájú férfiak vettek részt. Az alanyokat kétszer tesztelték 50 g referencia glükóz oldattal és reggeli cereáliával, ami 50 g felszívódó szénhidrátot tartalmazott. Tíz alany fizikailag inaktív életet élt, tizenkét alany közepesen edzett volt (heti 2-3 edzés), míg tizenkét alany erősen edzésben volt (heti minimum 4 állóképességi edzés). A vér glükóz, inzulin és glukagon szintjét mérték a vizsgálat során.

Az eredmények azt mutatták, hogy a glikémiás index szignifikánsan különbözött az inaktív és az igen edzett csoport között, az edzett csoportban jelentősen alacsonyabb volt (P=0.02, átlagos különbség: 23 GI egység, 95% CI=3-42 GI egység). A glikémiás index a közepesen edzett csoportban közbenső értéket mutatott, de nem különbözött szignifikánsan a másik két csoport értékeitől (a GI kb. 80 volt a nem mozgóknál, 65 a közepeseknél, és 57 a nagyon edzetteknél). Az inzulin index nem különbözött szignifikánsan a csoportok között (P=0.65), azt azonban meg kell jegyezni, hogy az abszolút inzulin kibocsátás a csoportok között eltért, a legedzettebbeknél volt a legalacsonyabb természetesen. Az is érdekes, hogy a kibocsátott inzulin mennyisége a csoportokon belül a glükóz és gabonapehely hatására azonos volt, annak ellenére, hogy a glikémiás indexe ezeknek eltérőnek bizonyult.

Következtetés: Az adatok azt mutatják, hogy a reggeli cereáliák glikémiás indexe egészséges férfiakban függ az edzettségi állapottól (az edzettségi állapot az elsőként megállapított olyan GI-t befolyásoló faktor, ami nem tápanyag, hanem alany specifikus). Állóképességi edzést rendszeresen végző embereknek így kevésbé kell odafigyelniük az elfogyasztott ételek glikémiás indexére. Más kérdés, hogy kell-e erre egyáltalán igazán figyelniük? A gyümölcscukor, asztali cukor és a különböző zsíros ételek alacsony, vagy közepesen magas glikémiás indexűek, szemben más, egészségünket összességében kedvezőbben befolyásoló anyaggal és étellel, ráadásul a GI szerepe a testzsír mennyiségének csökkentésében is kérdéses, így a glikémiás index csak más tényezőkkel összefüggésben értékelhető.

Extra megjegyzések Lyle McDonald-tól: megválaszolatlan a kérdés ezen tanulmány alapján, hogy a rendszeres súlyzós edzésnek milyen a hatása ebből a szempontból. Bár a súlyzózás is kétségtelenül tudja javítani az inzulin érzékenységet, van arra is bizonyíték, hogy a nagyon kemény edzés -- ami sok izomsérülést okoz -- negatívan befolyásolhatja ezt a mutatót. A kérdés tehát nyitott.

Az talán érdekesebb, hogy milyen kevés állóképességi edzés szükséges csak ahhoz, hogy pozitív hatást érjünk el a glikémiás és inzulin válaszokra. Már heti 2-3 alkalom elégséges volt, bár a még magasabb gyakoriság még hatásosabbnak bizonyult. Az erősportolók (köztük a testépítők is) ezek szerint jól járhatnak, ha pusztán emiatt mindig megtartanak a programjukban heti 2-3 aerob edzést. A tapasztalatok eddig is azt mutatták, hogy akik így tesznek, azok jobban partícionálják a kalóriákat, szálkásabbak maradnak és könnyebben állnak vissza a diétára. Most még világosabb ennek a háttere!

Publikálva: "The influence of the subjects' training state on the glycemic index.", Eur J Clin Nutr. 2006 Jul 12.

Kutatók: Mettler S, Lamprecht-Rusca F, Stoffel-Kurt N, Wenk C, Colombani PC. T