Az azonos energiatartalmú szénhidrát kiegészítéshez képest a Glicin-L-Arginin Alfa-KIC kezelés növeli az izom erőkifejtését és a teljesítményt fenntartja az intenzív dinamikus anaerob gyakorlatok során, azaz erőteljes fáradtság késleltetést és teljesítményfokozást ér el. A tanulmányok szerint e hatóanyag alkalmazása szignifikánsan javítja az izomzat teljesítményét és növeli a képességet a magas erőkifejtés fenntartására.
Az élettani kondicionálás elvei Írta:
Tony Leyland, egyetemi oktató, CrossFit tréner 2007. július
Azok
a sportolók és edzők, akik ismerik a CrossFit
módszert, tudják, hogy működik és ez a lényeg. Mindazonáltal vannak, akik éhesek
a magyarázatokra -- hogy miért is működik.
A "CrossFit Totál"
felmérés része a maximális elemelés is
Az
"élettani kondicionálás" kifejezés olyan tervezett edzésprogramra utal,
amelynek a célja szervezetünk valamelyik rendszerének funkcionális-kapacitás növelése.
Az élettani kondicionálásnak négy alapvető elve van, amelyeket figyelembe kell
vennünk: - fokozatos terhelésnövekedés - specifikusság - reverzibilitás -
egyéni eltérések
Ez a modell évtizedek
óta ismert a sportolók közösségben, és hiszem, hogy a CrossFit edzéstervezés hatékonysága
mögötti okokat is segít megérteni. Mi több, mivel a CrossFit annyira hatásos gyakorlati
demonstrációja ezeknek az elveknek, ezért tulajdonképpen tesztként -- és megerősítésként
is -- szolgál a modell érvényességét tekintve.
A
fokozatos terhelésnövelés: alkalmazkodás az edzés mennyiségéhez Ami
mindennél egyértelműbb a kutatásokból is, az nem más, mint hogy ha keményebben
dolgoztatod a tested annál, mint amihez hozzá van szokva, akkor alkalmazkodni
és javulni fog azon a területen. Stresszelni kell a testet ahhoz, hogy nyereség
jelenjen meg a fittségben. Jó bonyolult a terhelésnövelés elve, nem igaz?
Úgy
tűnhet, hogy az, hiszen emberek "foteles" szobakerékpáron ülve és pletykamagazinokat
olvasva azt hiszik, hogy a lábukkal kis köröket leírva tekerhetnek és az hatásos
új stresszt fog okozni a szervezetükben. Van egy olyan érzésem, hogy az evolúciónk
nem azon alapult, hogy háttámlás szerkezettel megtámasztva vadásztunk és gyűjtögettünk.
A "támlás" kifejezésre -- vagy bármelyik másikra, amelyik "komfortot"
vagy "könnyebbséget" takar -- nyugodtan gondolj úgy, hogy azt jelenti:
hatástalan.
A terhelésnövelés koncepciója
azonban még önmagában nem képes kijelölni egyetlen, a legjobb programot. Akik
inaktív életmódod folytattak, azoknak gyakorlatilag minden mozgás, legyen akármilyen
szerény is eleinte, új terhelést fog jelenteni és fejlődést eredményez. Ahogy
Mark Rippetoe a CrossFit folyóirat 53. számában leírta a cikkében, az előrelépés
lassabban fog jönni olyan jó sportolók számára, akiknek már többéves edzésmúltjuk
van, mivel ők már megközelítették a genetikai potenciáljuk határát. Az ő esetükben
a terhelésnövelés, az új stressz létrehozása egyre nehezebb. Az edzésprogramoknak,
melyek közepes és haladó szintű sportolóknak készültek, ezt figyelembe kell venniük.
A
fizikai edzésből származó terhelés növelése megvalósítható a következő három úton,
vagy ezek kombinációjával: gyakoriság, intenzitás, hosszúság. Nyilvánvalóan egyszerre
több paramétert is növelhetünk, de óvatosnak kell lennünk, nehogy túledzést érjünk
el a feleslegesen nagy stressz okozásával. A CrossFit-et elkezdőknek nyilván nem
szükséges 3+1 bontásban edzeni (3 nap edzés után 1 pihenő), és az intenzitást
is lefelé kell igazítaniuk a szintjükhöz. Ahogy fejlődnek és kialakul a konzisztencia,
az edzésgyakoriság és hosszúság stabilizálódik (melynek okai között a ráfordítható
idő szerepel, és a nagy intenzitású -- nem fenntartható -- edzéserősség alapvető
természete. Az intenzitás viszont tovább fog növekedni.
Coach
Glassman rendszeresen lát fejlődést akár 10 éven át is olyan sportolóknál, akik
elkötelezetten űzik a CrossFit-et és helyesen táplálkoznak. Ahhoz, hogy garantáljuk
a folyamatos fejlődést az élettani kapacitás területén, a terhelésnövelés relatív
fokának lépést kell tartani az alkalmazkodás képességének változásával, amelyik
megjelenik élettani szinten és a teljesítményben. Egy idő után nem fogsz látni
változást a fittségedben, ha ugyanazt az edzésgyakoriságot, intenzitást és hosszt
tartod fenn. A megfigyelés, hogy a sportolók elég gyorsan elérnek egy platót és
innen küszködnek a további fejlődésért, vezetett a formálisan kialakított úgynevezett
periodizált edzésprogramokhoz az 1950-es években.
A
periodizáció egy organizált megközelítése az edzésnek, amelynél azt látjuk, hogy
a tréning különböző aspektusait progresszív módon ciklizálja a különböző időperiódusokban.
A periodizációs koncepció Hans Selye (Selye János, 1907-ben Bécsben született
félmagyar) "Általános Adaptációs Szindróma" modelljére alapoz, amelyik
leírja a biológiai választ a stresszre. A periodizációt széles körben alkalmazzák
abból a célból, hogy hatásos terhelésnövelést érjenek el és elkerüljék a túledzést.
A periodizáció szisztematikusan ciklizálja
az edzésfókuszt -- gyakoriság, intenzitás, hossz -- és beilleszt alacsonyabb terheléses,
vagy átmeneti időszakokat. Ezek az átmeneti szakaszok megengedik a pihenést ahhoz,
hogy a szervezet a szöveteket kijavítsa és az energia-raktárakat újratöltse, stb.
Ha többet pihensz, mint amire ténylegesen szükséged van, akkor nem fogsz olyan
ütemben fejlődni, mint az lehetséges volna, de az elégtelen pihenés sérülésekhez
vezethet. Ez a művészet az edzéstervezésben: hogy a sportolókat olyan keményen
dolgoztassuk, ahogy csak lehet és fejlesszük a fizikai fitness kapacitásukat anélkül,
hogy sérüléseket, valamint általános túledzést
alakítanánk ki.
A modern periodizáció atyjának
az orosz élettanász Leonyid Matvejevet és a cseh sporttudós-olimpiai edzőt, Tudor
Bompát tekintik. Bompa edzésfázisai 4-8 hét között tartanak, melyek mindegyikében
más az ismétlésszámok, szettek és gyakorlatok megválasztása. A CrossFit valami
hasonlót csinál, csak éppen itt egy fázis sokkal rövidebb: a gyakorlatok, energia
rendszerek, terhelések és mennyiségek napról-napra változnak. És bár a periodizáció
ilyen szintjét még nem tanulmányozták alaposan, mi tudjuk, hogy jól működik! A
CrossFit a legtradicionálisabb értelemben nem periodizációs program, de számtalan
elemet felhasznál ebből a koncepcióból. (Egyébként lehet úgy is CrossFit-elni,
hogy szükség alapján, mondjuk erős elmaradás esetén, egyes kapacitások fejlesztése
bizonyos időperiódusokban nagyobb hangsúlyt kap -- a szerk.)
A
CrossFit folyamatosan kihívást teremt a szervezet számára, hogy az állandóan változó
mozdulatokhoz, intenzitásokhoz és edzéshosszakhoz alkalmazkodjon. A periodizáció
szakirodalma megmutatja azt, hogy jobb az ilyen edzésrendszer, mert jobb kihívást
biztosít a test alkalmazkodó képessége számára. A CrossFit ezt a kihívást még
továbbviszi azzal, hogy folyamatosan variálja a terhelés formáját, módozatát is.
A CrossFit "világszínvonalú fitness 100
szóban" manifesztója így írja le a változatosság szükségességét:
"...keverd
ezeket az elemeket minden elképzelhető kombinációban, amit csak a kreativitásod
megenged. A megszokás ellenség. Legyenek az edzéseid rövidek és intenzívek."
A
"megszokás az ellenség" gyakorlatilag a folyamatos terhelésnövelés elvének
újrafogalmazása, újbóli kinyilatkoztatása. A rutint három okból is kerülni kell.
Először is, ahogy megbeszéltük, a kutatások alátámasztják, hogy a sportolók elég
hamar elérnek egy holtpontot. A másik ok egy megszokott program követése ellen
az, hogy rákényszerülj a gyengeségeiden is dolgozni. Ha hagyod magad ösztönösen
beállni egy programra és azon nem változtatsz, akkor általában az erősségeid kerülnek
előtérbe. Hány ember jön CrossFit-ezni egymódozatú aerob edzéssel és némi nagy
ismétlésszámú/alacsony intenzitású súlyzózással a hátuk mögött úgy, hogy arra
jutnak: "Hé, azt hittem, hogy fitt vagyok, de itt egyből rájöttem, hogy
nem!"? Lehet, hogy az aerob kondíciójuk (a kedvenc, edzett mozgásformájukban)
és a helyi izom-állóképességük jó, de ezek csak kettőt jelentenek a 10 fitness
komponensből, amit a CrossFit szem előtt tart! Nem tudsz elbújni a gyengeségeid
elől, ha CrossFit edzést végzel.
A harmadik
ok a változatosságra az, hogy egy kőbe vésett programhoz ragaszkodni folyamatosan
unalmas, a legtöbbeknek legalábbis az. Nem vagyok pszichológus, de ne feledkezzünk
el a CrossFit motivációs oldaláról sem! A változatosság jobban fenntartja az érdeklődést
és így az erőfeszítés mértékét is, jobban, mint egy fix programmal való munka.
Bár a periodizációs rendszerekben változnak a dolgok, de sokkal kisebb szinten
(és hány amatőr, edző nélkül nem hivatalos keretek között sportoló ember követ
periodizációs programot eleve?)
A CrossFit
edzésprogramozás hihetetlen változatossága néha úgy van jellemezve, mint véletlenszerű.
De valóban az? Nem! Egy ténylegesen véletlenszerű programban előfordulhatna, hogy
egymás után három nap van CrossFit Totál felmérés (guggolás, elemelés, karból
nyomás), vagy mondjuk több napig minden nap 10 kilométer futás. Mindenesetre a
kutatások és az edzői tapasztalatok azt mutatják, hogy az edzéstervezésben a változatosság
döntő jelentőségű, és a dolgok mixelése már olyan szinten, hogy az véletlenszerűnek
látszik, lehet, hogy a legjobb út az edzéshez és az alkalmazkodó képesség optimális
kiaknázásához.
Specifikusság:
alkalmazkodás az edzés típusához Specifikus edzés specifikus alkalmazkodást
idéz elő. Az elit specialisták elképesztők tudnak lenni abban az egy versenyszámukban.
Például egy maraton lefutása 5 perc/mérföld alatti tempóban "felfoghatatlan",
de soha nem fogsz látni egy olyan sportolót, akit teljesít egy maratont 2.5 óra
alatt és elemel 350 kilót. A specializációnak tehát ára van. Állítsd be a maraton
futót 43 kilóval thrustert
végezni és csúnya dolgok történnek (a thruster
mellen tartott súlyzórúddal való leguggolás után egy egy mozdulattá összekötött
nyomás fej fölé).
Ha igazán lenyűgözőt
akarsz látni, akkor nézz meg egy CrossFit sportolót, akinek az elemelése 230 kg,
a FRAN-t (lásd videók alább) 3 percen belül teljesíti, 10 kilométer futáshoz elég
neki 40 perc és 40 yardot (kb. 40 m) 4.5 másodperc alatt sprinteli le, és a testsúlyánál
nagyobb az eredménye a felvétel és lökés súlyemelő gyakorlatban. Na, ez egy csodálatos
teljesítmény a képességek teljes spektrumát felölelő módon!
Valós ára van annak, ha bármilyen
szinten specialista vagy és főleg elit szinten. Danel Coyle a "Lance Armstrong
Háborúja" című könyvében arról mesél, hogy a Tour De France kerékpárversenyzők
nem szeretnek gyalogolni. Azt is állítja, hogy a lépcsőn járástól légszomjuk lesz!
A fehérvérsejtjeik száma 30%-kal alacsonyabb az átlagosnál, és a testünk nagyon
védtelen lesz a megfázások és egyéb megbetegedésekkel szemben. A versenyzők ezért
például a felvonó gombját is a könyökükkel nyomják csak meg, hogy elkerüljék a
bacilusokat. És ezek a kerekesek vékonyak -- nagyon vékonyak! Itt egy idézet Coyle
könyvéből:
"A Tour részvevői csontosak
és élőben még vékonyabbak, mint ahogy a képeken és a TV-ben kinéznek. A felsőkarjuk
olyan csenevész, hogy gyakorlatilag a hüvelyk és mutató ujjaiddal körbe tudod
érni őket. Az egyik amerikai versenyző felesége mondta el nekem, hogy onnan meg
tudja állapítani, hogy közel a Tour De France, hogy elkezdenek látszani a férj
belső szervei -- a mája, veséje -- a bőre alatt."
Ez
elképesztő vádirat a specializáció ellen. Persze ezek a sportolók fantasztikus
kardió-respiratikus fittséggel rendelkeznek (VO2 max) a kerékpáron,
de futtasd őket és gyorsabban "elfogynak", mint ahogy gondolnád. Arra
ne is gondoljunk, hogy 150 wall
ball ismétlést végeztetünk velük. Nyilvánvalóan a VO2 max-uk szisztémás komponensei
(tüdő, szív, nagy artériák) fontosak lesznek a hosszútávfutásban is, emiatt, ha
edzenek rá, akkor gyorsabban fognak alkalmazkodni a más típusú, nagy állóképességet
igénylő mozgásokhoz, mint az inaktív ember. Lance Armstrong kb. 3 óra alatt futott
le egy maratont némi edzéssel. De a tény megmarad, hogy a specializáció rovaroknak
való (lásd a cikkemet a CrossFit folyóirat 52. számában arról, hogy mi a VO2 max
és miért mozgástípus specifikus.)
A specifikusság
elve azt is megmagyarázza, hogy egyesek miért adaptálódnak gyorsabban a CrossFit
rendszerhez. Egy jó rögbi játékos például remek felső- és alsótest állóképességgel,
erővel, teljesítménnyel, valamint sebességgel rendelkezik azért, hogy hatékonyan
szerepelhessen a pályán. A sportjukban megtalálható intervallum jellegű nagy intenzitású
sprint mozgás megfelelő VO2 max-ot biztosít nekik. A rögbi játékosoknak emellett
koordinálniuk kell a mozgásukat specifikus mozgásmintákká. Mivel tehát a rögbiseknek
változatos képesség és fitness kapacitás palettával kell rendelkezniük a sportjukhoz,
egy jó rögbi játékos minden bizonnyal gyorsabban fog fejlődni a CrossFit-ben,
mint más sportolók.
Pusztán
a CrossFit edzés biztosítani fogja a legkiegyensúlyozottabb fejlődést a fitness
minden komponensében, de azt is kell csinálnod, ami az eredeti szerelmed, ha meg
akarod őrizni a képességeidet és kapacitásaidat abban a sportban. És emlékezz,
a CrossFit receptje a világbajnok fitnessre azt is magába foglalja, hogy: "rendszeresen
tanulj meg és játssz új sportokban!"
Csak
legyél óvatos a specializációval, legyél tudatában annak árával! Személyesen nekem
is szükségem van bizonyos sportokban való részvételre, de a CrossFit lehetővé
teszi számomra, hogy azokon a fitness kapacitásokon dolgozzak szórakoztató és
hatásos módon, amelyeket a sportom nem eddz meg.
Reverzibilitás:
az edzés csökkenéséhez való alkalmazkodás A reverzibilitás elvét úgy
is szokás emlegetni, hogy: "használd vagy elveszíted". Ha elérsz
egy kívánt fittségi szintet, akkor rendszeres aktivitásra van szükség ahhoz, hogy
megakadályozzuk a dekondicionálást, vagyis a funkcionális kapacitás csökkenését.
Én viszont úgy találtam, hogy a CrossFit-nek a puszta szintentartás nem igazán
a koncepciója! A CrossFit sportolók mind keresik az utat, hogy tovább növeljék
a teljesítményüket. A "használd vagy elveszted" elv elég nyilvánvaló,
így érthetetlen, hogy miért esik ki a kerékvágásból olyan sok ember, aki elkezd
egy edzésprogramot. A mögöttes okok között valószínűleg a következők valamelyike,
vagy ezek kombinációja található meg:
Olyan alacsony intenzitással edzettek (mint például a kis lábkörzések szobakerékpáron
magazin olvasás közben), hogy egyszerűen nem láttak fejlődést, ami okot adott
volna a mozgás folytatására.
Elértek
valami fittség növekedést, de ugyanakkor egy holtpontot is, ami miatt nem látnak
további fejlődést.
Megsérülnek, mivel
túlzásba viszik az edzést és ez demoralizálja őket. ("Pukie" látogatása,
vagyis a behányás minden edzésen hasonló hatással lehet.)
Elkezdik unni az edzésprogramjukat.
Persze,
bárki mondhatja, hogy "túl elfoglalt vagyok", vagy "nem találok
rá időt" (ezek a leggyakoribb kifogások), de az igazság az, ha remek fejlődést
tapasztalnának és jól szórakoznának, akkor maradnának. Így én maradok a felsorolt
indok listánál mint a probléma alapvető gyökere.
A
felsorolásból a CrossFit-eseknek igazából csak a túledzés miatt kell esetleg aggódniuk.
Csak arra akarom felhívni a figyelmet, ami már tudtunk: hogy az edzést megfelelően
egyénre kell szabni. Ez nagyban eltér attól a hozzáállástól, hogy az edzésnek
kényelmesnek kell lennie, vagy hogy az edzésterv kulcspontjaiban kompromisszumot
kellene kötni. Ahogy az újonc CrossFit-esek fejlődnek, úgy a határaikat tovább
kell feszegetniük, ahogy a folyamatos terhelésnövelés elve megköveteli. Az intenzitás
megkövetelt, de ez egyben erősen egyéni is.
Egyéni
eltérések: az alkalmazkodási képességek korlátai Nem remélhetjük, hogy
mindenki egyazon "munkatempót" és az edzésre való reakciót mutasson
fel. A legtöbb ember ráébred arra, hogy van az alkalmazkodó képességüknek egy
határa. Nézd meg a rekord táblát bármelyik CrossFit teremben: minden bizonnyal
látsz majd gyakran felbukkanó neveket, de a csúcsteljesítmények nem mind ugyanazon
embertől származnak minden mértékadó feladatban.
Egyes
sportolók nagyon jól adaptálódnak az aerob edzéshez és igen magas szintet érnek
el ebben. De számukra az erőedzés gyakran nehezebb, a fejlődésük és a végső határuk
a maximális erőben kevésbé lenyűgöző. És vica versa, az anaerob szörnyek általában
rühellenek mindent, amiben az aerob energiarendszer dominál. A genetikai előre
elrendelés mellett a korod és a nemed is számít. Én sem tudok 51 évesen olyan
erőfejlesztést véghezvinni, mint amikor 25 éves voltam.
A
lényeg az, hogy egy program akkor optimális hatású, ha figyelembe veszi az illető
korlátait és egyéni szükségleteit. "Egy méret" nem jó mindenkire. A
csoportos edzések nagyon szórakoztatóak, illetve jó módot jelentenek arra, hogy
egyszerre sok klienssel lehessen foglalkozni, de legyünk önkritikusak. Ha több
hajlékonyságra van szükséged -- mint nekem is -- akkor helyezz arra nagyobb hangsúlyt.
Ha a súlyemelést, vagy a gimnasztikát nem tudod még kielégítően teljesíteni, akkor
végezz ezekre extra edzés a "nap edzésprogramja" (WOD: workout of the
day) recepten kívül. Legyél kreatív és tervezz saját igényekre szabott edzéseket,
amelyek a specifikus hiányosságaidra fókuszálnak.
Ha
nem vagy biztos abban, hogy miként tedd személyre szabottá a programodat a WOD-on
kívül, nézd meg, hogy miben vagy kiemelkedő. Jobb vagy az olyan erőedzésekben,
mint az elemelés és nyomás, stb.? Vagy inkább a gyors, robbanékony teljesítményeket
szereted, mint az olimpiai súlyemelés és a 20 méteres sprintek? Esetleg a kicsit
hosszabban fenntartott nagy teljesítmény-leadásoknál jeleskedsz, mint a "GRACE",
vagy "FRAN"? Esetleg a kardióvaszkuláris dominanciájú 5 kilométeres
futásokban vagy otthon? Hol kell leginkább lejjebb venni a terhelést? Ezekre a
kérdésekre a válasz útba igazít ahhoz, hogy milyen területen kell többet dolgoznod.
A jó hír az, hogy lehet a gyengeségeken
javítani! És bár a genetikai, antropometriai aspektusok, a korod és nemed korlátozza,
hogy miként és milyen mértékben alkalmazkodsz az edzéshez, a gyengeségekkel való
direkt szembenézés és az edzésben a négy élettani elvnek való megfelelés segít,
hogy útban legyél az elit fittségi szint felé.
Tony
Leyland a Simon Fraser Egyetem mozgástudományi tanszékének oktatója Vancouver-ben,
Kanadában. Tony 24 éve tanít egyetemi szinten, és több, mint 40 éve erős köze
van olyan versenysportokhoz, mint a tenisz, foci, squash és rögbi -- sportolóként
és edzőként egyaránt. Tony professzionális tagja az amerikai Erő- és Kondíció-fejlesztők
Országos Társaságának (NSCA), kanadai licenszel rendelkező foci edző és okleveles
CrossFit tréner.
A cikk eredetije
az amerikai CrossFit
folyóirat 2007. júliusi számában jelent meg.