Szabadok vagyunk, vagy becsapjuk magunkat?
Írta: Illés Norbert lifetime naturál testépítő, Superbody Atletik bajnok
2008 március

Illés Norbert képgalériánk

"Szekérháton a városból harapok egyet a lángosból,
Láttál e már oly gyönyörű bájt,
Mit nem okozhat öt gigabájt,
Neked öt gigabájt,
Nekem öt libamáj..."

Olyan időszakokban, amikor nem versenyzek, vagy nincs kilátás arra, hogy versenyezni fogok, elgondolkodom azon, hogy jó-e nekem, vagy bárki másnak a testépítés? Persze igen jól néz ki a testépítő fizikum, legyen szó naturál testépítőről, vagy nem naturál freak-ről. Ezen nincs is mit vitázni, vagy beszélni róla. A kidolgozott test jól mutat a magazinokban, a színpadon és sokan rajonganak érte. Viszont, ha egy ismert sportoló nem hozza a tőle megszokott, vagy elvárt teljesítményt, formát, akkor már nagyon sokan leírják. És itt jön képbe az a dolog, ami a háttérben zajlik.

Elmondhatom, hogy ismerek pár versenyzőt és többször beszélgetek velük a háttérről mint magáról az edzésről. Az a közös bennük, hogy boldogok az elért eredményeiktől és attól, ami ezzel jár. Szeretnek edzeni és jól kinézni. Viszont, amikor arra kerül a szó, hogy minden nap mit kell megtenni ennek érdekében, akkor már nagyon sok a panasz.

A táplálkozás ugye nagyon fontos egy testépítő életében. Ahhoz, hogy jó eredményei legyenek, szinte mindig diétázniuk kell, legyen szó tömegelésről, vagy szálkásításról. A lényeg, hogy az ételeiket vinniük kell magukkal és meghatározott időben megenni. Ez egy társadalmi életet élő családos embernek vajon kihívásokkal jár-e? Hát persze! Miért is? Nem azért, mert a családja ezt nem érti meg, hanem azért, mert nem helyezhet dolgokat az étkezés elé, mert ez adja az eredményeit. És higgyétek el, nagyon sokan képesek lemondani sokkal fontosabb dolgokról is, mint hogy fél órával elcsúsztassák az étkezést!

Én is ilyen vagyok, ha versenyre készülök, nincs pardon. Ez egy profi esetében elfogadható, mert ez a munkája, ezzel keresi a kenyerét, viszont egy amatőrnek elég nagy bevállalnivaló, hogy elérje céljait. A legtöbbünknek talán lelkiismeret furdalást is okoz, ha fontosabb az étkezési időpont, mint az, hogy bármiféle családi, vagy társadalmi életet éljen.

A versenyző ismerőseim többsége is felfedezi magán, hogy minden gondolata erről szól. Beér a munkahelyére és nem az érdekli, hogy milyen munkát fog végezni, jól dolgozik-e vagy rosszul, hanem az, hogy időben tudjon enni. A versenydiétával járó feszültség, idegeskedés egy családos ember számára meg kész horror. Aki dolgozik és emellett készül versenyre és ráadásul otthon várja egy gyermek és feleség, hát az kész! Ilyenkor mindig a végét várom. Ha vége lesz, akkor tuti, hogy többet játszom a gyerekkel és a feleségemet is több helyre elviszem és többet leszünk együtt.

Edzést kihagyni? Hát az meg főben járó bűn! Én is mindent kitalálok, hogy el tudjak menni edzeni és még azt is bevállalom, hogy éjjel érek haza emiatt. Mindezt miért? Azért, hogy jól nézz ki a strandon, nyerj egy kupát, egészséges legyél? Viszont ennek az ára az, ami sok. Az a rengeteg idő, amiben ember is lehettél volna, lehettem volna, az a sok!

Na, végül is ez nem afféle bűnbánat akart lenni. Mivel nem a profikról van szó, akik már ugye elég erősen letették a voksukat e sport mellett, a kérdés leginkább az, hogy nekünk amatőröknek, akik csak azért edzünk, hogy jól nézzünk ki és páran talán a Superbody színpadára feljussunk, mit érdemes bevállalnunk? Érdemes-e bevállalni a pontos időre meghatározott étkezést, a napra beosztott edzésterveket? Valószínű, hogy nem! Vesztesz-e azzal valamit, ha kihagysz egy étkezést, viszont a következő alkalommal, amikor eszel, ezt pótlod? Vesztesz-e azzal, ha kihagysz egy napot az edzésben, de következő nap pótlod?

Megnézed a legtöbb terembe járó embert és azt veszed észre, hogy ugyanazt végzik nap mint nap és senki nem fejlődik egy dekát sem. Ezeknek az embereknek a fele még be is tartja az időbeni étkezést és pontosan meghatározott terv szerint hajtja végre az edzéseit. Mégis mit értek el? Gyakorlatilag évek óta semmit.

El lehet azon gondolkodni, hogy jó irányba haladunk-e ilyenkor. Nincs eredmény, nem ebből élünk, mégis olyan áldozatokat hozunk, ami nem éri meg. Mi lenne akkor, ha normális ételeket ennénk, amikor alkalmunk adódik erre? Akkor edzenénk, ha kipihentük magunkat és nélkülözni tudnak a barátaink, családunk, munkánk? Mindezek érvényesítése akkor nyer igazán létjogosultságot, ha tudjuk, nem lépünk tovább úgy sem olyan szintre, hogy "profik" legyünk.

A fenti idézet ne szolgáljon irányadóként, de néha harapjunk bele abba a lángosba és a gigabájtok, elvárások helyett élvezzük egy kicsit a libamáj ízét — legyünk igazi emberek!

Train hard, train natural! T

Ha kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd meg nekünk!