A tejsavó protein anabolikusabb, mint az esszenciális aminosavak
Írta: Radnai Tamás, Robbie Durand
2009. február

Az elmúlt években a kutatók oda-vissza táncoltak azzal kapcsolatban, hogy melyik az anabolikusabb: a tejsavó protein vagy az esszenciális aminosavak (EAA). Egy idegi úgy látszott, hogy az utóbbiak nyernek. Egy korábbi tanulmányban 15 gramm EAA és 15 gramm tejsavó elfogyasztása idősebbekben azt eredményezte, hogy az EAA több, mint kétszeres izomprotein egyensúlyt ért el, ami az aminosavak előnyét húzta alá. De a kutatók rájöttek az elemzés során arra a nem túl bonyolult tényre, hogy a teljes protein csak 7 gramm esszenciális aminosavat tartalmazott a 15 grammal EAA-val szemben, tehát nem fair összehasonlítás történt.

Ugyanez a kutatócsoport ezért belefogott egy olyan tanulmányba, ami 7 gramm EAA-t tartalmazó 15 gramm tejsavóproteint vetett össze 7 gramm csak EAA-val, vagyis ekvivalens dózist. A kutatók meglepetésére ez a küzdelem a protein győzelmét hozta, amiből az a konklúzió született, hogy a tejsavó protein anabolikus hatása nem pusztán az esszenciális aminosav tartalmának az eredménye. A hatás nagyobb, mint ezeknek a részeknek az összessége!

Milyen összetevő lehet tehát a felelős a nagyobb felépítő, azaz anabolikus ingerért, amit ez a protein hordoz? Érdekes volt az is, hogy mindkét étrendkiegészítő fajta ugyanannyi leucint biztosított, így tehát valami másnak kellett lennie a háttérben. A kutatók azzal a hipotézissel álltak elő, hogy a korábban is izomprotein-anabolizmus serkentőnek talált (egyébként szigorúan véve nem esszenciálisnak osztályozott) cisztein aminosav vérbeli növekedése segíthette ezúttal is a teljes proteint.

A tejsavó ezen kívül nagyobb inzulin reakciót váltott ki, mint az esszenciális aminosavak, ami szintén támogathatta az anabolizmust. Mindez úgy jött létre, hogy a vércukor viszont nem mutatott eltérést a két csoport között. A kutatók elmagyarázták, hogy a tejsavó protein potens stimulálója a glükózdependens inzulinotróp polipeptidnek (GIP), ami az emésztőtraktus speciális sejtjeiben termelődő úgynevezett inkretin. A tejsavóban lévő, vagy az emésztése során formálódó bioaktív peptidek felelősek valószínűleg ezért.

A GIP hatásáról azt sejtjük, hogy feladata az inzulin termelés növelése. A GIP mennyisége a vérben jobban nő a tejsavó elfogyasztása után, mintha egyező mennyiségű szabad aminosavat fogyasztanánk. (Itt beszúrnám, hogy nem először látjuk, hogy proteinek önmagukban emelik az inzulint magát — még akár jelentős vércukorszint emelkedés nélkül is — így az a hit, hogy igen alacsony szénhidrátos táplálkozás mellett feltételezett inzulin minimalizálással kell zsírt égetni, nem igen állja meg a helyét. Nagy vonalakban, az összkalória bevitel csökkentése jobban áll a háttérben sikeres zsírégetés során, mint egyetlen tápanyag csoportnak a manipulációja. — a szerk.)

A kutatók azt a kommentárt is hozzáfűzték, hogy a tejsavó protein olcsó és egyéb olyan egészségügyi hatásokat biztosít, amit a szabad esszenciális aminosavak nem. Például a cisztein által támogatott glutation szintézis támogatja a szervezet antioxidáns védelmét; míg a béta-laktoglobulin és alfa-laktalbumin fő tejsavó proteinek befolyásolják az immunrendszert.

A tejsavó protein tehát nyerő és nagyobb az anabolikus (felépítő) hatása, mint pusztán a szabad aminosavaknak, főleg csak az esszenciális vagy éppenséggel a nem esszenciális aminosavak csoportjának. A tanulság az, hogy a tejsavó proteinnek mindenképpen szerepet kell kapnia a táplálkozásodban, valamint átgondolandó, hogy csak esszenciális aminosavakat tartalmazó aminosav formulák helyett a teljes spektrumú készítmények esetleg jobbak lehetnek (a dózisra persze figyelni kell). T

Ha kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd meg nekünk!