A tudomány világa
Hogy miért működik, vagy éppen nem működik a táplálékkiegészítőd, az edzésed, a diétád!
Tihanyi András dietetikus tudományos kutatások rovata

Az élsport hatása az egészségre - Elit sportolók halálozása és élettartalma
A szabadidős testi aktivitások, így a különböző sporttevékenységek egészségi állapotra gyakorolt kedvező hatásai közismertek: a szív és érrendszer adaptációja a terheléshez a szívműködés frekvenciájának és a szisztolés vérnyomásnak a csökkenésével jár, hatására csökken a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Az inak és csontok a terhelésnek megfelelően épülnek át, ami a csontok esetében az étrenddel együtt segít a népbetegségnek számító csontritkulás megelőzésében és kezelésében. Az állóképességi jellegű sportokról úgy tartják, hogy a szív-érrendszer egészsége szempontjából kedvezőbbek, mint az erősportok, ahová például a súlyemelés is tartozik. Az intenzív sporttevékenységnek az egészségi állapotra gyakorolt hosszú távú hatásai, mortalitásra, tehát a halálozásra, illetve a várható élettartamra gyakorolt befolyása a fentiekkel szemben erősen vitatott. A szakemberek körében is gyakran úgy tartják, hogy az élsport már az egészséget is veszélyeztetheti, a közvélekedés szerint pedig a fiatal, aktív sportolók "hullanak mint a legyek", a visszavonult elitsportolók pedig elhízva, a doppingszereknek és a sport ártalmainak köszönhetően szintén rövid ideig húzzák. A kutatók korábbi vizsgálatok adatait kiértékelve próbáltak igazságot tenni ezen vitatott kérdésben, meglepő következtetésekre jutva!

A publikáció gondos válogatást követően 14 epidemiológiai tanulmány adatait dolgozta fel a sport jellege szerint. A várható élettartam, standardizált halálozási arányszám és más statisztikai adatok kiszámolását követően az a következtetés volt levonható az adatokból, hogy az aerob és aerob+anaerob jellegű sporttevékenységet végző elit sportolók statisztikailag kedvezőbb helyzetben vannak a populáció más tagjaihoz viszonyítva, alacsonyabb a halálozásuk és hosszabb ideig élnek. Az elsődleges magyarázat az, hogy a szív és érrendszer betegségei kevésbé érintik őket. A futball játékosok között a hivatkozott olasz adatok szerint nem voltak ezek a kedvező hatások kimutathatók, sőt az idegrendszer károsodásából eredő halálozás, így az ALS (amiotrófiás laterálszklerózis) kialakulásának kockázata is nagy volt. Ez utóbbi magyarázatául a feltételezések között találjuk a foci specifikus (mikro)traumát, a pályák vegyszerezését, étrendkiegészítő vagy dopping alkalmazását, de a pontos okok nem ismertek (az erős fizikai aktivitás önmagában azért nem gyanúsítható, mert kosárlabdázók és országúti kerékpárosok esetében nem találtak ilyen rizikót). A döntően anaerob jellegű aktivitást végző erősportolók eredményei ellentmondásosak voltak, vélhetően főként a sportágtól, a túlsúly esetleges fennállásától és a doppingszerek alkalmazástól függően.

Következtetés: Az élsport hosszabb élettartammal járhat együtt, amire magyarázatot adhat, hogy a rendszeres testi aktivitás számos betegség kockázatát mérsékelni képes. A legkedvezőbbnek ebből a szempontból az aerob és az aerob+anaerob jellegű terhelések kombinációját alkalmazó edzések (a CrossFit élettartamra gyakorolt pozitív hatására tehát tehetünk egy nagyobb összeget), míg a súlyzós edzések önmagukban kevésbé előnyösek. Kifejezetten kedvezőtlen lehet életkilátásainkat tekintve, ha a súlyzós edzés illegális gyógyszerhasználattal is társul. Az eredmények további vizsgálatokat tesznek szükségessé, melyek az étrendet és más tényezőket, így az élsportolók előzetes szelekcióját, vélhetően az átlagosnál kedvezőbb genetikai örökségét is figyelembe veszi az adatok kiértékelésében. Már most kijelenthető azonban, hogy egészséges ember számára az élsporttal, vagy igen aktív amatőr sporttal együtt járó extrém terhelés sem látszik ártalmasnak, sőt kifejezetten kedvezően hathat az egészségre.

Publikálva: "Mortality and longevity of elite athletes" Journal of Science and Medicine in Sport, Available online 1 July 2009. Amyotroph Lateral Scler. 2009 Aug;10(4):205-9. "ALS in Italian professional soccer players: the risk is still present and could be soccer-specific." Chio A, Calvo A, Dossena M, Ghiglione P, Mutani R, Mora G.

Kutatók: Masaru Teramoto, Timothy J. Bungum

Génterápia: Előrelépések helyett nehézségek
A biotechnológia már régen elfoglalta az őt megillető helyet az orvostudományban és a sportban egyaránt. A rekombináns DNS technológiával előállított peptidhormonok pár évtizede nagy előrelépést jelentettek az inzulinfüggő 1-es típusú cukorbetegség kezelésében a beteg élsportolók körében is. Természetes volt az is, hogy a technológia fejlődésével mind az inzulin, mind a GH, IGF-I dopping megjelent. Ma a jövő mind a terápia, mind a visszaélések terén logikusan a géndopping irányába mutatna, ám ez a gyakorlatban még sincsen így. Nagy kérdés, hogy vajon mi áll a pár éve még forradalminak vélt technológia látszólagos sikertelenségének hátterében?

A génterápiánál a cél az emberi DNS bizonyos génjeinek, és ritkábban más fajok génjeinek, génszakaszainak emberi és más sejtekbe juttatása. A géndopping során a testi sejtekbe vagy mesterséges/módosított sejtekbe juttatott transzgének által termeltetett fehérjék segítségével szeretnének teljesítményfokozó hatást elérni. A transzgén a genetikai mérnökségen átesett DNS-szakasz, ami a gazdaszervezetbe került, vagy egy másik megfogalmazás szerint "Géntechnológiai eljárással előállított és a géntranszfer valamely technikájával a célsejtbe juttatott és ott integrálódott expressziós vektor."

A vér oxigénszállító képessége a sport-teljesítmény meghatározó tényezője. Állóképességi sportokban ezt főként a tárolt saját-vér visszatöltésével, illetve vérképzést fokozó eritropoetinnel, darbopoetinnel és rokon vegyületekkel növelik illegálisan. Magaslati edzéssel és az ezt utánzó kamrákkal ez legálisan is elérhető: az átmeneti magaslati edzésnél a csökkent parciális oxigén-nyomás eredményeként létrejövő hipoxia EPO termelést vált ki. Az EPO esetében a mesterséges sejtekkel létrehozott emelt helyi és vérszint elvileg kivitelezhető, állatkísérletekben vázizomzatban is termeltetni tudták: EPO-gént juttattak elhízott egerek bizonyos izmaiba, a megnövekedett EPO termelés hatására az egerek tömege 23%-kal mérséklődött 12 hét alatt 28%-os zsírtömeg csökkenés mellett. Az EPO a génnel fertőzött izomszövet 14%-os és az érellátottság 25%-os növekedését is létrehozta (kapillarizációt fokozó hatás) látszólag az izom teljesítményének romlása nélkül. A módszer tehát erősen anabolikus hatású volt. Az izomzat zsírsavoxidációja - nem csak a génnel fertőzött izomban - nagymértékben nőtt. Ugyanezen technika az IGF-I vagy növekedési hormonoknál is alkalmazható lehetne, ami állatkísérletek alapján egyértelműen teljesítményfokozó hatású volna, ám emberben a kivitelezés még ma is számos problémába ütközik.

A DNS két fő úton juttatható be a sejtbe, vírusokkal (főként a herpesz és adenovírusokkal) és a sejtmembránhoz hasonló kettős-rétegű membránnal rendelkező gömbökkel, liposzómákkal, irányított liposzómákkal, valamint módosított sejtek testbe történő beültetésével.

Nehézség, hogy a fehérje, illetve hormon termelést nem egyszerű kontrollálni, a vírusok ellen védekezhet a szervezet, a kiváltott hatások pedig nem mindig kedvezők! A miosztatin mentesített "izmos egér" kifejezetten lomha, mondhatni gyenge volt; majmokban a GH és EPO termelés vírus vektor alkalmazásával fokozható volt, ám az elért hatás csak átmenetinek és kontrollálatlanak volt nevezhető. Még rosszabb ennél az EPO génterápiával majmokban elért autoimmun anémia, azaz vérszegénység! Egy esetben a virális géntranszfer biztonságosságának vizsgálata közben egy 18 éves férfi halálozott el és ezzel sajnos nem volt egyedül, gyermekek is elhaláloztak például génterápiát követően létrejött leukémia-szerű betegségben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyébként is beteg emberekről beszélünk, de a várható reakció alapvetően egészséges embereknél sem volna más. A fertőzött sejtek beültetése járható út volna, ám váratlan jelenségek, autoimmun reakciók ekkor is felléphetnének és sok fehérje, így az IGF-I esetében ráadásul az emelkedett hormon koncentrációtól a keringésben nem várhatnánk teljesítmény-fokozó hatást.

Következtetés: A génterápia mind a betegségek kezelése, mind a teljesítmény fokozása terén ígéretesnek látszott az elmúlt 5-10 évben, de mind a mai napig nem sikerült megoldásokat találni a módszer hiányosságaira. Hagyományos génterápiával jelenleg legtöbbször csak átmeneti és potenciálisan akár halálos hatóanyag-szint emelkedés váltható ki, amelyet esetenként autoimmun problémák, rákos megbetegedések kísérhetnek. Elképzelhető, hogy a nagyobb világversenyeken ma is találkozunk géndoppinggal visszaélő sportolókkal, az azonban jelenleg kevéssé valószínű, hogy egy ilyen személy akár csak 1-2 évig is az élvonalban maradhatna.

Publikálva: "Physical Enhancement of Human Performance: Is Law Keeping Pace With Science?" GENDER MEDICINE/VOL. 6, NO. 1, 2009

Kutatók: Louis M. Solomon, JD; David S. Mordkoff, JD; and Rebekka C. Noll, JD, MMSc

Szteroid metabolizmus, NSAID-ok és doppingvétség
A gyógyszerek, illetve ezek mintájául szolgáló természetes vegyületek lebontásának egyik fő helye a máj. A szervezetbe kerülő, vagy ott képződő vegyületek a glukuronsavval, illetve más anyagokkal konjugálásra kerülnek, mivel ebben a formában már eltávolíthatóak lehetnek a szervezetből. A glukuronidációt az UDP-glukuronoziltranszferáz enzimek katalizálják, a folyamat során a vízben nem oldható (hidrofób) vegyületek vízben oldhatóbb formába kerülnek, így a vese, vagy a máj és epe segítségével kiválaszthatóak. Ez a folyamat szerepet játszik a szteroid hormonok eltávolításában is.

Az NSAID-ok hatásairól már sok szó esett magazinunk oldalain. Mint arról korábban beszámoltunk, a nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID: Non-Steroidal Anti-Inflammatory Drug) használata széles körben elterjedt a lakosság körében a fájdalmak és gyulladások mérséklése érdekében, a sportolók is gyakran csak ezek segítségével képesek edzéseiket elvégezni. Használatuk egy jól bevált terápia, amivel azonban gyakran indokolatlanul sokáig élünk. E gyógyszerek hátránya, hogy időnként máj, vese és egyéb szerveket károsító hatásuk lehet. Testépítőknél az ízületi fájdalmak, gyulladások enyhítése az NSAID-ok használatának fő indoka, ám ezek a gyógyszerek önmagukban is előidézhetnek vesekárosodást, de akár vese-elégtelenséget is! Az NSAID-ok (aszpirin, ibuprofen, stb.) veszélyei nem merülnek ki a korábban felsoroltakban, indokolatlan használatuk huzamos ideig tartó állóképességi terhelések során fokozott vér-nátriumtartalom kóros csökkenésének kockázatával is járhat. Arról azonban, hogy a szteroidok metabolizmusába és így közvetve a doppingtesztek eredményeibe is beleszólhatnak, csak kevesen hallottak.

A T/E, azaz tesztoszteron-epitesztoszteron arány átlagosan 1 körüli érték. Ezt az arányszámot a tesztoszteron dopping kimutatásánál használják, a 4-6 feletti érték a tesztoszteron külső bevitelére utalnak. A tesztoszteron, epitesztoszteron arányának a normálistól való nagy eltérése közvetve tehát a tesztoszteron vagy rokon anyagok alkalmazásaként értelmezhető, ám ha a glukuronidációban enzimaktivitás vagy gyógyszerek hatására változás következik be, akkor a doppingolás kimutatása nehezebbé válik. 2008-ban publikálták és került az újságok címlapjára a hír, hogy az UGT2B17 gén variánsai (illetve, hogy DNS-ükben hány másolata van az UGT2B17 génnek: 1, 2 vagy nincs, azaz ins/ins, ins/del, del/del) befolyásolhatják a szteroid hormonok kiválasztását, így szervezetünkből kimutatható koncentrációját is, ami bizonyos esetekben kivédheti a pozitív doppingtesztet, de akár elő is idézheti azt!

A vizsgálat során a férfi kísérleti alanyok (n=55) egyaránt egyszeri 500 milligramm testosterone enanthate injekciót kaptak, ami elvileg mindenkinél pozitív doppingtesztet eredményez, valójában viszont bizonyos embereknél akár ki is zárható, hogy T/E aránnyal emiatt megbukjanak! A korábbi vizsgálatok alapján elmondható, hogy valószínűleg az ázsiaiak (koreaiakon végezték a méréseket) körében lehetne ez a lehetőség előny a szteroid visszaélés terén. A történetnek ezzel még nincs vége: egy 2009 júliusában publikált kutatás szerint az NSAID-ok közé tartozó diclofenac és az ibuprofen gátolja a tesztoszteron konjugálását. Ez a fentiekkel együtt azt jelenti, hogy további lehetőségek nyílhatnak a doppingolás elfedésére, az illegális előnyszerzésre, különösen akkor, ha egy-egy tehetős állam sportolói genetikai profilját elemzésnek veti alá.

Következtetés: Ma már nem tekinthetünk el a sportolók genetikai profiljától: az utánpótlás válogatás is egyre jobban erre épül, de a doppingolni kívánó sportolók és az őket támogató szakemberek is visszaélhetnek ezzel a tudással még olyan egyszerűnek és ártalmatlannak vélt anyagoknál is mint a vény nélkül kapható gyógyszerek. A gyakorlatban vélhetően senki sem, vagy nagyon kevés ember fog az NSAID-ok, vagy más ártalmatlannak vélt szerek miatt megbukni, vagy átmenni a doppingteszteken. A tesztoszteron dopping megfelelő módszerekkel szerencsére a T/E aránytól függetlenül is szűrhető, ám a gyanús esetek kiszúrása nehézséget jelenthet.

Publikálva: "Non-steroidal anti-inflammatory drugs interact with testosterone glucuronidation" Steroids 74 (2009) 971-977

Kutatók: Taina Sten, Moshe Finel, Birgitta Ask, Anders Rane, Lena Ekström T