| |
Tesztoszteron eMagazin
A tudomány világa
Hogy miért működik, vagy éppen nem működik a táplálékkiegészítőd, az edzésed,
a diétád! Tihanyi
András dietetikus tudományos kutatások rovata
- Az alvás és pihenés, stresszkezelés
fontosságát sok sportoló nem veszi igazán komolyan, pedig ez immunrendszerünk
működésére, bélflóránk megőrzésére is befolyást gyakorol. Az immunrendszer védelmében
a bélflóra hasznos mikroorganizmusainak támogatása, és a sportolók stresszkezelő
módszerekkel, pszichológusi segítséggel történő ellátása, a kockázatot jelentő
gyógyszer és élvezeti szer használat minimálisan szükségesre szorítása egyaránt
lényeges lehet.
| Stressz
és fertőzések: ok-okozati kapcsolatok az ember-mikroba hibridben Korábban
már írtunk az ember-mikroba hibrid elméletről, melyre tulajdonképpen nem is
hipotézisként, hanem a valóság egy bizonyított, ám ma még szokatlan nézőpontból
történő bemutatásaként érdemes tekintenünk. Láthattuk, hogy sejtreaktoraink, a
mitokondriumok valójában szintén bennünk és velünk szimbiózisban élő mikrobák
önálló DNS-el. Ezek működésének befolyásolása lehetőség a testtömeg szabályozásában
is, amivel tudtunk nélkül szinte mindannyian kísérletezünk. Az energia felhasználásának,
illetve a bevitt anyagok feldolgozhatóvá alakításának modulálása önmagában is
érdekfeszítő és nagy lehetőségeket jelent számunkra. Még
ennél is izgalmasabbak a probiotikumok (illetve az ezek szaporodására ható prebiotikumok)
lehetőségei, melyek mint láthattuk a központi idegrendszer, az agyunk működésébe
is beleszólnak, így kis mértékben ugyan, de meghatározhatják azt is, mit és mennyit
eszel a vasárnapi ebéd során! A kutatások tehát egy olyan irányba mutatnak, olyan
világképet vázolnak fel előttünk, melyben apró lények milliárdjai befolyásolhatják
életünk menetét, egészségi állapotunkat, közvetve szexuális életünket és viselkedésünket,
személyiségünk szilárdnak tekintett jellemvonásait (mohóság, kalandkeresés, férfiasság)
is. Ezt a hatást felismerve a jövőben
várhatóan tudatosan formálhatjuk át a minket befolyásoló mikrobák életközösségét,
egyben önmagunkat is! A vezető kutatók ma egy fajok sokaságából álló, azok által
meghatározott és így sok irányból befolyásolható működésű szuper-organizmusként,
ember-mikroba hibridként kezelik az emberi szervezetet, önálló világként, melyet
természetesen egyedi támadók néha legyőzhetnek. A
gyakorlatban a szervezet mikroflórájának szabályozása még jobban kiterjesztheti
például az orvostudomány és táplálkozástudomány lehetőségeit, ez lehet a jövő
teljesítményfokozó (ergogén) táplálkozásának egyik legfontosabb útja az -omika
tudományágak sokaságával együtt. Az emberi szervezet egyénre jellemző összetételű
és arányú mikroba-közösségének (a mikrobiomnak) a módosítása és ezáltal az egészségi
állapot befolyásolása mint láthatjuk részben már ma is felhasználható mindannyiunk
által. A praktikus alkalmazási lehetőségek egyáltalán nem érnek itt véget: közismert,
evidenciaként kezelt tudás, hogy a stresszes élethelyzetek vagy betegségek, műtéti
beavatkozások, kialvatlanság, túlzásba vitt sporttevékenység egyaránt legyengítheti
immunrendszerünket, ajtót nyitva a betegségeket előidézni képes kórokozóknak.
Magát a jelenséget
évtizedek óta ismerjük, ám ennek hátteréről sokáig keveset tudtunk. Mi lehet
az ok, a stresszhelyzetben romló immunválasz, vagy egy olyan mechanizmus melynek
segítségével stresszhatásra könnyebben elszaporodnak bennünk a kórokozók? A
fertőző betegségek jelentkezése általában több okra vezethető vissza: adottak
öröklött tényezők, amelyek fokozhatják-gyengíthetik a védelmünket, adott az étrend,
a testi aktivitás, valamint az immunrendszer által specifikus körülmények között
adott válasz is lényeges, ahogyan a kórokozók elszaporodását segítő tényezők is.
Képtelenség minden tényezőt figyelembe venni, ám érdemes azokkal az okokkal többet
foglalkoznunk, amelyekre hatást tudunk gyakorolni. Ilyen tényező az életünkben
jelenlévő stressz, fáradtság, kialvatlanság, amelyek megelőzhetők, illetve kezelhetők
kellő odafigyeléssel. A mikrobiális endokrinológia új tudománya ezekkel az összefüggésekkel
is foglalkozik. Mikroorganizmusok
és stresszhormonok Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a mikrooganizmusok
olyan anyagokat is termelhetnek illetve olyan anyagok előállítására is hatással
lehetnek, amelyek az összetettebb szervezetekben hormonokként funkcionálnak. A
szerotonin, hisztamin idegi átvivő anyagok (neurotranszmitterek) mikrobákból is
kimutathatóak, így a mikroba komplex szervezet kölcsönhatása, kommunikációja
oda-vissza
lejátszódhat. Neurotranszmitter és hormon szervezetünkben az adrenalin (epinephrin)
és noradrenalin (norepinephrin), amelyek a katekolaminok közé tartoznak. Előállításukat,
felszabadulásukat a stresszhatások is kiváltják, valamint olyan noradrenalin felszabadulást
előidéző vegyületek mint az amfetamin, kokain, efedrin is. 
Stresszhormon
termelődéssel járó változatos hatások (szeretett személy halála, félelem, dohányzás,
elégtelen alvás, sérülések, munkanélküliség, kevés vagy túlzott mennyiségű edzés,
stb.) |
A
kórokozó (patogén) vagy potenciálisan kórokozó, de általában ártalmatlan mikroorganizmusok
egy részének növekedését szabályozni képesek a katekolaminok. Fontos tudni a jelenség
megértéséhez, hogy ezeknek a kis lényeknek baromira nagy szükségük van a növekedésükhöz
vasra, ehhez viszont nem férnek könnyen hozzá (kivéve, ha nagy dózisban szedjük,
ami orvosi előírás nélkül nem egy életbiztosítás). Nagyon leegyszerűsítve a stressz
vagy gyógyszerek hatására felszabaduló noradrenalin vagy a hasonló szerkezetű
vegyületek komplexet képezhetnek a testünkben található és vastartalmú transzferrinnel
és laktoferrinnel. Ez a komplexképződés csökkenti a transzferrin és laktoferrin
vaskötő kapacitását, hozzáférhetővé
téve ezen anyagok tápanyagként egyébként nem, vagy nehezen hasznosítható vastartalmát
a patogén mikroorganizmusok számára. (A fentieken kívül is működnek kórokozó szaporodást
elősegítő mechanizmusok a katekolaminok magas szintje mellett, de ismertetésük
már túlnőne a rovat keretein.)

Három
stresszhormon (dopamin, noradrenalin, adrenalin) és két szintetikus rokon vegyület
(dobutamine, isoprenaline) szerkezete Forrás:
Lyte, M., and Freestone, P. 2009. Microbial endocrinology comes of age. Microbe
4:169-175. |
Immunrendszer
és stresszhatások A krónikus érzelmi stressz immunrendszerre gyakorolt
hatása közismert, háttere viszont sokáig kérdéses volt. Az immunrendszer sejtjeinek
csökkent aktivitása az egyik feltételezett ok, valamint közrejátszhat ebben a
stresszhormonok patogén serkentő hatása is. Kapcsolatot mutattak ki az adrenalin-noradrenalin
nyálban való megjelenése és a szájüreg patogén mikroorganizmusainak elszaporodása,
fogínybetegségek jelentkezése között. A légzőszervi kórokozók közül a Klebsiella
pneumoniae szaporodásának neuroendokrin hormonok által történő stimulálása is
kutatásokkal alátámasztott. Az emésztőrendszeri és alsó- valamint felső-légúti
fertőzések egyik fontos tényezője lehet a stresszhormonok és TNF-alpha fokozott
termelődése, vagy a katekolaminokkal rokon szerkezetű anyagok fogyasztása. A stresszhatásra
bekövetkező hormonális reakciók közvetlenül és gyulladásos faktorokon keresztül
az asztmás tünetekre is kedvezőtlenül hathatnak. Állatkísérletekben az alvásmegvonás
is kóros irányban történő változásokat, szisztémás bakteriális inváziót idézett
elő, mely hatásért az immunrendszer sejtjeinek aktivitáscsökkenése és a stresszhormonok
fokozott termelődése is felelős lehet. 

A
stresszhormonok által stimulálható kórokozók és a káros hatás kifejtésének helye
(szív, légutak, emésztőrendszer | húgyutak, szájüreg-íny, bőr-vér) Forrás:
Lyte, M., and Freestone, P. 2009. Microbial endocrinology comes of age. Microbe
4:169-175. |
A stresszhatásokon
túl az ételek, étrendkiegészítők, gyógynövények, gyümölcsök, zöldségek, kávé mikroba
gátló vagy serkentő hatóanyagai, gyógyszerek, drogok hatásai sem elhanyagolhatóak.
Ezek szintén a katekolamin stresszhormonokhoz hasonló vegyületeken keresztül,
vagy akár szteránvázas hormonok hatásán keresztül is módosíthatják
a kórokozók szaporodását. Az eredmény a drogfüggőkön szembeötlő,
de lefogadom egy nagyobb összegben, hogy az efedrinnel, koffeinnel, spiropenttel
diétázó, szteroidokat használó sportolók bőre is ettől lesz gyakran aknés, ettől
betegedhetnek le sok esetben könnyen. Egyéb tényezők is hatnak erre, ez multikauzális
jelenség, melynek más okait már tárgyaltuk. Egy masszívan stimulánsokon élő testépítő
és egy amfetaminfüggő között a fő különbség a célokon túl a rendszeres étkezés,
bőséges vitaminbevitel, rendszeres mozgás, a direkt idegrendszer károsodás hiánya
a testépítő esetében. Az eredmény ezért nem egy leépült ember lesz, valószínűbb,
hogy egy gyulladásokkal tarkított bőrű, fogínybetegségekre, légúti és emésztőrendszeri
fertőzésekre hajlamosabb ember képével találkozunk. Sokunknak elég ehhez a tükörbe
nézni! Valójában ehhez az is elég lehet, ha komoly stresszhelyzeteknek vagyunk
tartósan kitéve stresszkezelő módszerek alkalmazása nélkül. Összegzés Az
alvás és pihenés, stresszkezelés fontosságát sok sportoló nem veszi igazán komolyan,
pedig ez immunrendszerünk működésére, bélflóránk megőrzésére is befolyást gyakorol.
Kutatások alapján közvetve gasztrointesztinális és légúti fertőzések, daganatos
megbetegedések megelőzésében is szerepet játszhat a megfelelő alvásminőség. Ahogyan
a rendszeres alkoholfogyasztás ronthatja izmaink működését, úgy az éjszakázások,
az alvás-ébrenlét ritmusát megzavaró legális-illegális stimulánsok az idegrendszer
regenerációját gátolják és egész testünket kórokozó mikroorganizmusok különösen
jó táptalajává változtathatják. A beteg sportoló=gyengébben teljesítő sportoló,
az edzésből kiesett idő a teljesítményre erőteljesen negatívan ható tényező, így
a sportimmunológia és a sportpszichológia a teljesítményfokozás fontos tényezője.
Ezek szerepét nem lehet túlértékelni a sportolók teljesítményének fokozásában.
Az immunrendszer védelmében a bélflóra hasznos mikroorganizmusainak támogatása,
és a sportolók stresszkezelő módszerekkel, pszichológusi segítséggel történő ellátása,
a kockázatot jelentő gyógyszer és élvezeti szer használat minimálisan szükségesre
szorítása egyaránt lényeges lehet. T A
cikk megosztása Facebook-on, Twitter-en és IWIW-en:
Kövess minket Facebook-on, Twitter-en és
Flickr-en (exkluzív információk, akciók!):
|