| |
Illés Norbert - Lifetime naturál blog
2009.
február 23-március 1. Ezen a héten sikerült taccsra vágnom magam. Elég
sokat dolgoztam. Otthon csak annyira volt időm, hogy gyorsan elkészítsem a másnapi
kajám, aztán már mentem is aludni. Nagyon vártam a hétvégét, hogy végre kicsit
lazuljak és együtt legyek a családommal. Na és persze a szombati edzés, ami előtt
lehet egy kicsit pihenni és edzés után aludni. Ez nagyon sokat jelent. Király
lenne, ha ezt mindennap megtehetném. A
hétköznapjaim egybefolytak teljesen, remélem nem fogok idő előtt kimerülni. Az
edzésnaplómat visszanézve észrevehetően erősödöm. A méreteim viszont megálltak.
Azt hiszem ennyi volt a tömegnövelés első szakasza. A tervtől eltérően nem hiszem,
hogy elkezdek március elején szálkásítani. Várom azt a bizonyos bekattanást, ami
azt mondja, hogy most indulj! A diétám
maradt, nem növeltem a kalóriákat és nem változtattam semmin. Valószínű, hogy
a kalóriákon ismét növelnem kéne, ha méretet akarnék. A gáz csak az, hogy már
van egy bizonyos testzsír százalékom, amit nem szeretnék túllépni. Ebből adódóan
is már nincs sok hátra, hiába is szeretném húzni az időt, napokon belül el kell
kezdenem a szálkásító diétát. Vasárnap
kimentem a Nagyvátyi telkünkre és a gyümölcsfákat ritkítottam egy kicsit, hiába,
megjött a tavasz. Már reggel 8.30-ra kiértünk a fiammal Ákossal. 11-re totál kimerültünk.
Ő a szaladgálásba, én a favágásba, fűrészelésbe. A vállaim és a karon úgy éget,
hogy na. Délután családi összejövetel volt nálunk. És valahogy tudtam, hogy enni
fogok. :D Erre mondjuk tudatosan készültem, mivel a vasárnap délelőttöt átkoplaltam.
Így délután tyúkhúsleves zöldségekkel, házitésztával, pörkölt nokedlival, hortobágyi
palacsinta és vegyes fagylalt mazsolával, tejszínhabbal csokilikőrrel volt a menü.
Mondanom sem kell, egyből anabolikus állapotba kerültem! Ez után már csak fehérjét
fogyasztottam, főleg 100%
Whey Proteint és némi olíva és lenmagolajat. Ez teljesen jót tett a fizikumomnak.
Nem volt gond egy ilyen nagy félre evés 105 kilósan. Szombati
edzésem: Fekvenyomás ferdepadon 110kg
x 9, 6, 6, 5 Nyomás ferdepadon egykezesekkel 39, 5kg x 10, 9, 8 Tárogatás
ferdepadon 32kg x 10, 8, 8, 8 Váltottkarú
bicepsz állva 22kg x 28, 24, 20 (össz ismétlésszám) 
JM
press 70kg x 12, 12, 12
Állva kétkezes
bicepsz 30kg x 20, 20 Franciahajlítás fekve tricepszre 30kg x 20, 20 Kihagytam
a has edzést valami azt súgta, hogy "fékezzek" egy kicsit. Már régebben
is próbálgattam a váltottkarú bicepszezést, de ezt amolyan feeling gyakorlatnak
tartom. Nekem nem jött be ez a gyakorlat, csak magasabb ismétlésszámmal, karonként
10-15 ismétlés. 
Az
utolsó gyakorlatpárt szuperszettben végeztem és baromira bedurrant a karom, ismét
50 cm volt majdnem.
Train
hard, train natural! T Ha
kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd
meg nekünk!
|