| |
Illés Norbert - Lifetime naturál blog
Sziasztok! Hát, változnak az idők, változnak
a lehetőségek. Konkrétan arról van szó, hogy az edzésre fordítható időm a napjaim
rövidsége miatt eléggé leredukálódott. Reggel én viszem az Ákost az oviba, elég
korán, mivel 7.30-ra nem árt, ha beérek a munkahelyemre. Este pedig szeretnék
6-7 óra körül hazaérni, hogy a Luca fürdetésénél segédkezzek. Így az edzéseket
sajna nem tudom hajnalban megoldani, pedig az számomra mesés lenne. Illetve este
9-kor már nem fogok nekiállni. Napközben, ha van időm hétköznapokon 2-3 alkalommal
megyek le a terembe, illetve szombaton mindig ott vagyok. Szóval ez a háttér.
Mivel a diétának sem tudtam nekiállni,
illetve nekiálltam, csak nem folytattam, így egy kicsit végiggondolva a dolgokat
úgy döntöttem, hogy kilépek a testépítés világából 1-2 évre. Szentlőrincen,
ahol lakom, nagyon jó kis közösség verődött össze az edzőteremben. A teremvezető
Horváth László, a mi Lackónk, nagyon jól összetartja a csapatot a rendezvényeivel.
Erősember versenyeket és néha-néha power versenyeket szokott rendezni. Nagyon
jó, mert a kis városunkból elég sok néző sereglik ki ezekre a versenyekre és dicsőségükre
legyen mondva, végigszurkolják a több órás erősember versenyeket. Egyszóval jó
a közösség. A későbbi terveimre hivatkozva
ebbe a légkörbe ástam most magam bele. Az edzéseim power jelleggel folynak és
néha eszközös edzéseket is tartunk. Mivel (előreláthatólag) 2012-ban fogok/szeretnék
ismét versenyezni (tavasszal és ősszel is), most egy jó nagy lendületű hullámvasútra
szálltam fel, aminek a leszállóágán vagyok jelenleg (a testépítés szemszögéből)
és a felszállóágat 2011 őszére tervezem. Ezen "lendületi" idő alatt
csak a power és eszköz fog menni. 
Idén
részt is vettem az első komolyabb erősember versenyemen is, ahol párban indultunk
és 3. helyezést értünk el. Megtudtam, hogy nagyon kemény ez a sport és sokat kell
még erősödnöm, ügyesednem, hogy jobb legyek. A legjobban a kőgolyó készített ki.
A 125, 140 kg nem nagy terhelés, de a kőgolyó az más. 110 cm magas platóra kellett
felrakni, ami nem ment. A 125 kg-os kőgolyót a plató széléig emeltem és egyszerűen
képtelen voltam rátolni a platóra. Kemény! 

Voltak,
akik a 140 kg-os golyót is felrakták. Egyelőre nálunk még nincsenek nagyobb golyók,
de ami késik, nem múlik. Úgy tudom, hogy a "komolyabb" versenyeken talán
140-200 kg is van kőgolyók. Ami még nagyon
meglepett, az a lengősúly. Még poénkodtam is az elején, hogy én frontális fogással
fogom vinni a 190 kg-os súlyt. Hát persze, úgy beingott az egész, hogy alig tudtam
elindulni. :-) 
A
farönk nyomásnál, ahol azt hiszem 70 kg-ot kellett adott időn belül minél többször
kinyomni 17-et nyomtam, míg az a srác, aki felrakta a 140 kg-os kőgolyót, csak
8-at. Igaz a Bálint barátom pedig 21-et. A 130 kg-os Szilárd pedig karból lazán
26-ot. J Nálunk ilyen Góliátok is vannak. 
Az
étrendem a következőképpen alakul mostanság. Reggel egy tál zabpehely, mazsola,
banán, dió 3 adag 100%
Whey Proteinnel, 3 kapszula D3,
1 kapszula E,
1 tabletta Daily
Vita-Min. Napközben egy csirkemell,
vagy darált pulykahús olyan körettel, amit éppen megkívánok. Edzés után 3 adag
100%
Whey Protein, 3 nagy banán és 1-2 órán belül eszem is szilárd kaját. Az
utolsó étkezésem, ami este 8-9 óra körül van (már nem eszem közvetlen lefekvés
előtt) általában Cottage sajt. A testsúlyom
110 kg. Persze nem versenyformában. :) Az
edzéseimen van, hogy végigmegyek a 3 power gyakorlaton vagy egy power gyakorlat
és hozzá 1-2 kiegészítő gyakorlat. Az alap power
gyakorlatokból 4-6 sorozatot végzek 3-1 ismétlésekkel. A kiegészítő gyakorlatokból
3-4 sorozatot 20-10 ismétlésekkel. Edzésenként nem végzek többet 3-4 gyakorlatnál.
Ezt elégségesnek tartom ahhoz, hogy növeljem az erőmet. Ezen
a héten a power gyakorlatokból a következőket produkáltam: Guggolás:
220x2, 2, 0, 230x1 Fekvenyomás: 160x2,
2, 2, 2, 2 Felhúzás (hevederrel) 200x2,
210x1, 215x1 Júniusban lesz a következő
"házi" versenyünk, ami power lesz. Addig szeretném kihozni a maxokat
magamból. Úgy gondolom, hogy a verseny előtt egy 3 héttel vissza kell lépnem,
hogy újra indítsam a piramist felfelé, mert már nagyon a vége felé járok. Nem
tartom ésszerűnek, ha most nem lépnék vissza a terhelésben. A
következő power verseny eredményeiről is beszámolok majd. Kérlek
nézzétek el nekem, hogy ritkábban jelentkezem, de ki kell szállnom egy kicsit
a "vonatból", hogy új erőre kapjak. Hogy
tetszik az új
SCITEC design? Szerintem jó! Igazi "szájber-gyerekes" vagy "szájtek-gyerekes"?
Go Natural, Go Power vagy mit is mondjak
amerikásan? T Ha
kérdésed, vagy megjegyzésed van a cikkel kapcsolatban, akkor azt írd
meg nekünk!
|