| |
Magyar Bedurrantás
Előszó A
"Magyar bedurrantás" webnapló rovatunkban egy bátor magyar amatőr testépítő,
Rajna Krisztián vállalkozik arra, hogy megismerhessétek fejlődésének közeli részleteit.
A webnaplója nem arról szól, hogy mi őt állítjuk közszemlére mint mindentudó,
mindenki által követendő sportolót, hanem a tényleges tanulási folyamatát és testi
fejlődését azok minden esetleges hibájával fedjük fel előttetek,
hogy ezek azért valamiféle értékes tanulsággal szolgálhassanak. A
webnapló szerzőjének kijelentései, véleménye és elméletei nem feltétlenül tükrözik
a Tesztoszteron.hu hivatalos álláspontját. 2010.
június 8-13. Megáradt a Duna. Majdnem olyan
magasan volt, mint 2006-ban. Bicajozás közben a töltés mellett haladtam el, nézelődtem,
mint egy katasztrófa turista. Voltak helyek, ahol az aszfalt vizes volt, mert
valahogy átszivárgott, bizonyos szakaszokon elég veszélyesen néz ki. Amire rácsodálkoztam
nagyon, az egy ártéren lévő terület, amit körbe barikádoztak ilyen vas szerkezettel
fóliával lefedve. 
Teljesen
száraz maradt ez a rész, pedig állítólag volt, ahol csak pár centi hiányzott,
hogy átbukjon a víz. A képen is látható, hogy a csónak egy jó méterrel magasabban
van, mint a mellette sétáló emberek. Hétfői
edzésem: gyakorlás versenyre, hát+hajlító+far kiegészítő Guggolás bandázzsal:
200 kg x 1, 220 kg x 1, 230 kg x 1 Felhúzás: 200 kg x 2, 220 kg x 1, 230 kg
x 1 T-rudas evezés: 110 kg x 12, 125 kg x 10, 135 kg x 8 Húzódzkodás különböző
fogásokkal: 12, 10, 10 Lengetés: 22 kg 3 x 30 Utolsó
gyakorlat a vasárnapi verseny előtt, mint ígértem múlt héten kezdősúlyokig megyek.
Magabiztosan mentek a gyakorlatok. A szokásos brigád régen látott tarkón guggolni
1 ismétlésekkel, főleg bandázzsal, volt is meghökkenés. Megkaptam, hogy genetikailag
jól guggolok! :D Azért ez tényleg elismerés! A leggyengébb gyakorlatomra ilyet
mondani. Mert úgy működik ez egyébként, hogy az ember alá áll a súlynak, guggol
bele és ha nem megy, mert nehéz, akkor rossz a genetikája! :) Praktikussági
okból hátat edzettem a végén, térdfájás miatt minden más comberősítő gyakorlatot
kihagytam, csak a lengetést maradt meg. Ami
a bandázs tekerést illeti, a legutóbbi videóban látottakat kipróbáltam és nagyon
nem jött be a dolog. Többet már nem kísérletezem a versenyig, maradok az eredeti
kötésnél, amit magam találtam ki, azt a legegyszerűbb kivitelezni, amit még erősnek
érzek. Aztán majd utolsó fogásra megpróbálok megkérni valakit, hogy kössön nekem. Keddi
edzésem: gyakorlás versenyre fekvenyomás, váll+vádli kiegészítő Fekvenyomás:
170 kg x 1, 180 kg x 1 Karból nyomás állva: 80 kg x 8, 90 kg x 6, 100 kg x
5 Oldalemelés ülve: 12 kg 3 x 15 Döntött törzsű oldalemelés padon: 10 kg
3 x 20 Vállvonogatás: 130 kg 3 x 15 Vádli állva: 100 kg x 15, 15, 12 Vádli
ülve: 30 kg 3 x 15 Nehéz volt ma a fekvenyomás,
nem esett jól. Utána viszont feltüzeltem magam egy rendes edzésre, megnézni szériában
mit tudok állva karból nyomni, 100-ba 5 ismétlés a vége, egész frankó! Gond az
volt közben, hogy begörcsöltek a combjaim. Mindkettő a külső íven és nyomás közben
ráadásul. A fájdalom miatt tegyem le a súlyt és valljak csúfos kudarcot? Azt nem,
de azért nagyon ijesztően fájdalmas a görcs, attól félek menten leszakad az izom,
ha nem pihentetem. Az ilyen hosszan kitartott feszítéseknél más izmokban is jelentkeznek
görcsök, kevésnek bizonyul ilyen szintű edzések mellett a Multi-X-ben
található ásványi anyag mennyiség is. Az
árvíz elment, cserébe jöttek a szúnyogok, amik megőrjítenek. Nem lehet tőlük edzeni,
borzasztóan sokan vannak és marnak. Csak nap közben elviselhető, bár a lakás körül
akkor is találkoztam jó párral. Csütörtöki
edzésem: tolódzkodás, strandizom edzés Tolódzkodás: 65 kg x 8, 65 kg x
7, 60 kg x 8 Ferdepados tárogatás: 20 kg 3 x 12 Csigás keresztezés: 25 kg
3 x 15 Bicepsz könyöktámasszal: 40 kg x 10, 50 kg x 8, 50 kg x 8 Tricepsz
rúddal állva: 40 kg x 10, 50 kg x 10, 55 kg x 8 Egykezes bicepsz scott padon:
14 kg 3 x 12 Dave Tate tricepsz: 18 kg 3 x 20-20 Felülés római padon: 30,
30, 20 
Még
egy utolsó felsőtest edzés, tolódzkodás csúccsal kezdve. Ahhoz képest milyen sokáig
nem végeztem ezt a gyakorlatot, most egész jól megszerettem. A többi edzés mezei
bodyzás volt, nem kellet nagyon fokozni az eredményt, borzasztóan bedurrantam
így is minden edzett izomra. Sőt, mondhatni túlzottan is izomfájdalmat érzek már
edzés közben, például tárogatásnál. Szintén olyan mint görcsölésnél, hogy izomszakadás
jelét érzékelem. Betöltésnek ennyi elég
is, tóparti fürdőzéssel töltöttem a pénteket, majd szombat este az Ürömi fesztiválon
beszélgettem legrégebbi edzőtársammal, akivel még kezdtem az ipart 16 évesen.
Fekete bőrű fellépők színpadon ropták a néptáncukat és azt néztük, hogy mind alapból
izmos és szálkás, de olyan Lénárd Lajos szintű arányokkal. Pedig tutira nem fogott
még egyik sem súlyzót a kezébe... T
|